Olvasói levél a Lombikbébik: kinek teher? című cikkhez

  • Kaáli Nagy Géza
  • 2017. szeptember 21.

Materia Medica

Szakmai észrevétel a magyarnarancs.hu-n 2017. szeptember 20-án megjelent Lombikbébik: kinek teher? című Falus Ferenc-cikkhez.

Az utóbbi időben szinte naponta jelenik meg a lombikbébitémában egy-egy cikk, és ezeket, mint évtizedek óta ezzel a területtel foglalkozó szakember, mindig érdeklődéssel olvasom. Az írások sokféle szempontból közelítik meg a témát, így van, amikor a valláserkölcsi kérdések merülnek fel, és előfordul az is, hogy az érintett betegek írják le tapasztalataikat, észrevételeiket. Ezek a vélemények sokszínűek és ezt el is fogadjuk, hiszen a lombikbébi-kezelések kapcsán felvetődő kérdések a közvélemény érdeklődésére számot tartanak, tipikusan etikaiak és erős érzelmeket képesek kiváltani.

Ha viszont egy orvos, sőt egy (volt és ismét aktivizálódó) egészségügyi vezető ír a témáról, akkor elvárható, hogy az szakmailag korrekt legyen, ellenkező esetben félrevezeti az olvasókat, rosszabb esetben az érintett betegeket. A Falus Ferenc által jegyzett említett cikk több ténybeli tévedést is tartalmaz. Ezek a következők:

  • Azt állítja, hogy két IVF (lombikbébi-kezelés) között minimum 6 hónapnak kell eltelnie. Ezzel szemben nem hat, hanem három hónap az előírás, mind az általános szakmai, mind a tb-finanszírozott kezelések esetében.
  • Többször leírja a cikkben, hogy az új rendelkezés minden gyerek megszületése után engedi az újabb öt ciklussal történő próbálkozást. Ezzel szemben 4 új finanszírozott ciklust vezet be az új rendelkezés a lombikbébi-kezeléseket és a mesterséges ondóbevitelt illetően.
  • Falus legfontosabb mondanivalója az új rendelkezéseknek a gyógyszerek rendelésére vonatkozó szabályaival kapcsolatos. Az végképp elvárható lenne, hogy e tekintetben tájékozódjon a cikke megírása előtt. A Magyar Közlönyben már csaknem 3 hete megjelent a gyógyszerek rendelésére vonatkozó miniszteri rendelet. Eszerint az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott valamennyi IVF-intézet (függetlenül azok tulajdonviszonyaira, arra, hogy állami vagy magántulajdonban állnak-e) a támogatott kezelések tekintetében a gyógyszereket  90% támogatással írhatják fel.

 

Hivatkozva Falusnak arra a kijelentésére, hogy „Olyan viszont még nem volt, hogy ugyanabban a betegségben szenvedő betegnek, ugyanolyan szakmai színvonalú helyen történő ellátása során úgy, hogy mindkét intézményben az egészségbiztosítási pénztár teljeskörűen finanszírozza a beavatkozásokat, a páciens különböző összegért jusson hozzá ugyanahhoz az injekcióhoz” – megnyugtathatjuk: ilyen most sincs.

Végezetül hangsúlyozni szeretnénk, hogy míg egy magánember lényegében azt ír, amit akar, egy orvost nyilván nem mentesítheti a szakmailag hibás cikk megírásának a felelőssége alól az, hogy ő ezen a területen nem szakember. Falus végzettsége szerint tüdőgyógyász, és mint országos tiszti főorvos (köjálos vezető) vált ismertté. Tudomásunk szerint a lombikbébi-kezelésekkel csak mint kórházigazgató került kapcsolatba. Megoldás lehet, ha az ember el tudja fogadni, hogy nem ért mindenhez, vagy ha mégis szeretne, akkor egy-egy cikk megírása előtt alaposan utánanéz a témának.

Prof. dr. Kaáli Nagy Géza
Kaáli Intézet

Lombikbébik: kinek teher?

A gyermeket kívánók számára megváltás az utóbbi 30 évben iparszerűvé vált mesterséges megtermékenyítés lehetősége. Mégsem egyszerű élni vele, az új finanszírozási szabályozás pedig különbséget tesz kórház és kórház között. A mesterséges megtermékenyítés költségei Magyarországon lényegesen nagyobb részben terhelik a párokat, mint a közösséget. Ezeket a terheket a befolyó adók újraelosztásával lehetne átvállalni.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.