Materia Medica – Új tagokkal bővül a Magyar Narancs egészségügyi blogja

  • narancs.hu
  • 2018. július 31.

Materia Medica

Bemutatkozás következik!

Tavaly szeptemberben induló blogunk az egészségügy nagy bajaira keresi a választ. A már megszokott csapathoz két új tag csatlakozik idén nyártól, ez a poszt az ő bemutatkozásukról szól.

Materia Medica - Gyógyító anyagok a Narancsban

Elindul a Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

Dr. Drajkó Zsombor jelenleg fogorvosként dolgozik. 2012-ben a Semmelweis Egyetemen általános orvosi, majd 2015-ben fogorvosi diplomát szerzett. Orvos-közgazdász ráépített szakirányú képesítését 2018-ban szerezte meg a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Főállása mellett a Momentum Mozgalom egészségpolitikusaként is dolgozik.

Szenvedélye az egészségügyi közgazdaságtan és az egészségügy fejlesztése. Orvos-közgazdász diplomamunkáját is ennek szellemében írta az alapellátás fejlesztésének témakörében, kiemelt figyelmet fordítva az IBR-rendszerre, a praxisközösségekre, valamint a csoportpraxisokra. Hiszi, hogy a szűkös erőforrásokat is lehet jobban használni, és hogy van remény egy szakmai elvek mentén felépülő, betegközpontú egészségügyre Magyarországon.

 

Dr. Rékassy Balázs 1992-ben végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán, majd a Londoni Egyetemen három éven keresztül egészségpolitikai, egészségügy menedzsment szakirányon további tanulmányokat folytatott.

Azóta az egészségügy szinte minden területéről szerzett munkatapasztalatokat. Fiatalon hitt a magyar egészségügy jobbításában, és dolgozott az Egészségügyi Minisztériumban kabinetirodai miniszteri tanácsadóként, a Világbank vezette Népegészségügyi Program felelős programvezetőjeként, illetve fontos szerepe volt az Irányított Betegellátási Modellkísérlet hazai elindításában. Az első hazai szolgáltatásalapú kiegészítő magán-egészségbiztosítás elindítója.

Gyógyszeriparban, biztosítónál, egészségpénztárnál szerzett felső vezetői tapasztalatokkal rendelkezik. Vallja, hogy csak egészségesebb és egy társadalmi esélyegyenlőségre, széles polgárságra épülő igazságos nemzettel valósítható meg a társadalmi prosperitás, megalapozott gazdasági fejlődés. (Tisztességes egészségügyi ellátás biztosítása döntően állami feladat kellene hogy legyen, amelyben a magánellátásnak szabályozottan helye van.) Nős, három gyermek büszke édesapja.

Blogunkat fogyasszák továbbra is egészséggel!

Magyar Narancs

Jobbat érdemelnénk, többre vagyunk képesek: sokkal rosszabb a magyar egészségügy teljesítménye, mint amit az ország gazdasági, kulturális fejlettsége lehetővé tenne.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.