„Az esőben sétált” - Sebastián Lelio filmrendező

Mikrofilm

Ő az a pasas, aki elvitte Enyedi Ildikó elől az idén az Oscart… A pesti mozikba csütörtökön érkező Egy fantasztikus nő minden porcikájában chilei alkotójával telefonon beszéltünk.

Magyar Narancs: Azt írják a lapok, hogy a film főszereplője, Daniela Vega az első transznemű chilei színésznő. Vannak mások is?

Sebastián Lelio: Ebben nem vagyok biztos, csak azt tudom, hogy Daniela nagyon is ismert a hazámban. Gondolom, vannak mások is, de Daniela mindenképpen úttörőnek számít. A chilei egy meglehetősen konzervatív társadalom, Danielának is küzdelmes sors jutott osztályrészül, de a film nem az ő életének a története. Persze a közös beszélgetéseink, hogy mit is jelent számára transznemű nőnek lenni egy olyan országban, mint a mienk, magára a filmre is hatottak. Amit Daniela elért, a legjobb példája annak, hogy léteznek más dimenziói is ennek a társadalomnak. Olyanok vagyunk, mint egy laboratórium, ahol a konzervatív erők és a liberálisok ütköznek meg újra és újra.

MN: A film sikere a chilei politikára is hatással volt, már ami a transzneműek jogait illeti. Hogy állnak most ezek a jogok?

false

SL: A nemi identitással kapcsolatos törvényjavaslat a törvényhozás előtt van, de már vagy öt éve ott fekszik, leg­inkább egy alvó projektnek mondanám. Az Egy fantasztikus nő sikere felélesztette a társadalmi diskurzust, az előző elnökünk, aki nemrég még hivatalban volt, érzékelve a helyzetet kijelentette, hogy sürgősen meg kell tárgyalni a dolgot. Most azonban már egy másik kormány van hatalmon, egy jobboldali társaság, jelenleg ők tárgyalják a tervezetet. Mindannyian izgatottan várjuk, mikor lesz ebből rendes törvény. Azt már biztosan sikerült elérni, hogy a politika nem hátrálhat ki, a film elnyerte az Oscart, s ez megadta a végső lökést a dolognak, ami mindenképpen nagy szó, nagy büszkeség nekünk.

MN: Az Oscar utáni nagy ünneplésben az argentin sajtó rögtön ki is kiáltotta önt argentin győztesnek. Milyen érzés chilei létére argentin Oscar-díjasnak lenni?

SL: Argentínában születtem, ez igaz, de ez csak életrajzi adat, száz százalékig, minden porcikámban chilei vagyok. Abszurd epizódja volt ez az Oscar körüli felhajtásnak.

MN: Több kritika is kiemelte, hogy az egyetlen igazán elfogadó figura a filmben egy kutya. Ez azért így nem túl biztató.

SL: Hát, igen. A kutya és a halott szerető a két legempatikusabb szereplő. Először magam is azt gondoltam, hogy azért ez így meglehetősen szomorú, de később arra jutottam, hogy talán nem is olyan rossz dolog ez. Mennyivel jobb lenne a világ, ha mindannyian kutyaként viselkednénk. Én kiegyeznék azzal az emberséggel, ami a kutyák sajátja.

MN: Az előkészületek során megmutatta Danielának Louis Malle híres filmje, a Felvonó a vérpadra egyik jelenetét…

SL: Igen, mert annál, ahogy Jeanne Moreau az esőben sétál, én szebb jelenetet nem ismerek a filmművészetben. Sokat beszéltünk arról, hogy Malle hogyan követi Moreau alakját, ilyet csak a legnagyobb mesterek tudnak. Annyi minden van Moreau jelenlétében. Megpróbáltunk valamit átvenni ebből az elegáns és józan távolságtartásból.

MN: Azért akadnak még szép jelenetek a filmművészetben…

SL: Moreau-nak nincs párja, de most a szenvedélyes rajongó beszél belőlem, a tévedés jogát fenntartom. Truffaut is nagyon meg tudta sétáltatni a szereplőit, a Fahrenheit 451-ben is van egy csodás séta, amikor Julie Christie szóba elegyedik az Oskar Werner játszotta tűzoltóval. Godard-t sem kellett félteni ilyen értelemben, rögtön A megvetés elején van egy szemet gyönyörködtető séta.

MN: Erotikus jelenetből is van kedvence, ami mindent visz? Lehet eső nélküli is…

SL: Nagyon szeretem a Hullámtörésben azt a jelenetet, amikor Emily Watson és Stellan Skarsgård szerelmeskednek, miután házasságot kötöttek. A jelenet nyersesége egészen csodálatos.

MN: Hamar elhíresült az a szexjelenet, ami Rachel Weisz és Rachel McAdams között zajlik az első angol nyelvű filmjében, a londoni ortodox zsidó közösségben játszódó Disobedience-ben (a Titanicon A rabbi meg a lánya címmel futott – a szerk.). Arra gondolok, amikor a szerelmeskedés hevében Weisz
McAdams szájába köp…

SL: Nem volt semmi improvizáció, minden a forgatókönyv szerint zajlott. Én mindent előre megtervezek, story­boardot készítek minden egyes jelenethez. Mindent előre megmutattam a két Rachelnek, ők rögtön értették is a jelenetet, hogy milyen mögöttes tartalom van a kérdéses köpés mögött. Mindent megkoreografáltunk. Tudtam, hogy ez a jelenet a film szíve, itt talál igazán egymásra ez a két szerelmes nő.

MN: Az Egy fantasztikus nőben ehhez képest jóval visszafogottabb a testi szerelem ábrázolása.

SL: Mert itt a szerelmeskedés a film elején történik, jól jött a titokzatosság. A testekből sem akartunk sokat megmutatni, csak épp egy keveset.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.