Beválogatták a Berlinaléra a Schilling Árpád főszereplésével készült rövidfilmet

  • narancs.hu
  • 2025. január 13.

Mikrofilm

Ladányi Jancsó Jákob filmje is a program része lesz a februári fesztiválon.

Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című filmje is bekerült a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos rövidfilmes versenyprogramjába. A film egy fiatal nő és terapeutája kapcsolatát mutatja be egy rehabilitációs központban, ahol a terápiás ülések során az elfojtott emlékek és érzelmek fokozatosan felszínre törnek. A történet fordulópontja egy lovasterápiás foglalkozás, amely segít a nőnek megnyílni, miközben a terapeuta és a páciens közötti határok egyre jobban elmosódnak.

A film két főszereplője Kizlinger Lilla, aki korábban a Berlinalén a legjobb színésznő díját nyerte el, és Schilling Árpád színházi rendező. Az Élő kövek című film a Filmsquad gyártásában valósult meg, a Freeszfe és a Filmakademie Wien közreműködésével. Tarr Béla executive producerként járult hozzá a film megvalósításához. A film producere Major István.

Ladányi Jancsó Jákob 2019-től tanult a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendezői MA szakán, diplomáját végül a Filmakademie Wienen és a Freeszfe-n szerezte meg. 2022-ben készült rövidfilmje, Az elveszíthető dolgok szeretete nyerte a Legjobb Rövidfilm díját a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. Évek óta közreműködik Tarr Béla workshopjain, jelenleg pedig Ruben Östlund készülő játékfilmjében dolgozik casting director munkatársként.

A Berlinalét február 13. és 23. között rendezik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.