Ez volt az évtized akciófilmje, és most végre folytatják

  • Gera Márton
  • 2018. június 27.

Mikrofilm

A Sicario úgy mesélt a drogháborúról, hogy végig a realizmus talaján maradt. Öt ok, amiért még ma is érdemes megnézni Denis Villeneuve filmjét.

Amerika háborúban áll. A háborút nem katonák vívják fegyverekkel, hanem ügynökök harcolnak a saját lelkiismeretükkel, és azon dilemmáznak, hogy milyen mocsokságokat lehet elkövetni valami szentnek mondott cél érdekében. Nagyjából erről szólt a Sicario 2015-ben, amivel a lassú építkezés mestere, Denis Villeneuve bebizonyította, hogy úgy is lehet beszélni a drogháborúról, hogy nem idealizálunk senkit és semmit, és körülbelül azt mutatjuk meg, ami valóban mehet az amerikai–mexikói határon. A kritikusok (korábbi kritikánk itt olvasható) és a nézők körében is népszerű akciófilm második részét holnaptól játsszák a mozik: hogy milyen lesz, még nem tudjuk, de az biztos, hogy az első Sicariót több okból is érdemes visszanézni.

1. Emily Blunt

Igaz, hogy Az ifjú Viktória királynőben már kiszúrhatta magának a néző, de Emily Blunt valójában csak a Sicarióban bizonyította be, hogy mennyire tehetséges. Ő volt az ügynök, akit csak arra használnak, hogy legitimálja a morálisan erősen megkérdőjelezhető harcot. Blunt pedig nem a klasszikus hollywoodi utat járja be: nem lesz belőle gyilkológép, nem alkalmazkodik, hanem folyamatosan őrlődik, és a film végére inkább válik idegronccsá, mint akcióhőssé.

via GIPHY

2. Nem szokványos akciófilm

Hogy Emily Bluntból nem lesz akcióhős, az annyira nem is meglepő, ugyanis a Sicario nem is volt klasszikus akciófilm. Az akció itt csupán eszköz volt annak bemutatására, hogy hogyan mennek a dolgok a határon, ahol néha egy lövés után mindent megkérdőjelez az ember. Villeneuve pedig pont erről rendezett filmet: sokáig lehet azon vitatkozni, hogy a titkos akcióban részt vevő ügynökök módszerei mennyire helyesek, és milyen mértékben lépik át a törvényesség határait. Egy kommersz akciófilm nem adna lehetőséget arra, hogy a néző egyszerre kezdje el megkérdőjelezni a csapat tetteit, és a már-már emberi jogi aktivistává váló, Blunt által alakított FBI-ügynök dilemmáit.

3. Csak szép lassan

Denis Villeneuve soha nem az erőltetett menetről volt híres: nem siettette az eseményeket sem a Felperzselt földben, sem a Fogságban, és hát a legutóbbi filmje, a Szárnyas fejvadász 2049 sem éppen a rohanás miatt marad emlékezetes. A komótos tempónak nála viszont mindig funkciója volt, a Sicarióban különösen. Az egyik legtitokzatosabb szereplő, az akcióban szintén oroszlánrészt vállaló bérgyilkos, Alejandro például alig mond valamit, a hallgatása és a tekintete ugyanakkor mégis többet árul el mindennél. A Sicarióban ráadásul sokáig nem lehet tudni, hogy ki melyik oldalon áll, ki fog támadni, és hogy egyáltalán lehet-e jókról és rosszakról beszélni. Tökéletes megteremtése a feszültségnek.

4. Benicio del Toro

A Sicario egyik nagy erőssége kétségkívül a karakterekben rejlik: nehéz eldönteni, hogy Emily Blunt vagy Benicio del Toro uralja-e jobban a vásznat/képernyőt. Amikor bemutatták a filmet, elterjedt, hogy a Del Toro által alakított Alejandrónak a forgatókönyv első változatában megannyi szövege volt, csak közben az alkotók rájöttek, hogy a titokzatosság elvész, ha a rejtélyes figura végigbeszéli a játékidő jelentős részét. Így hát Alejandro inkább csak sejtet, sokáig nehéz eldönteni, hogy ki is ő és melyik oldalon áll, aztán pedig már azon gondolkodunk, hogy a vele történt szörnyűségek adnak-e felhatalmazást a bosszúra.

false

5. A zene

A Sicario feszült és nyomasztó film volt, az ilyen mozihoz nyilván nyomasztó zene dukál. A Villeneuve házi zeneszerzőjének is nevezhető, idén februárban elhunyt Jóhann Jóhannsson pedig kitett magáért, a film zenéje ugyanis olyan sötét, hogy a poklok poklára készíti fel az embert:

Sicario Soundtrack – The Beast

Jóhann Jóhannsson - Sicario - Varèse Sarabande Records Buy the album: https://amzn.to/2ImO3iG Subscribe to Varèse Sarabande: https://www.youtube.com/channel/UC3-JYfWGg_32IL68rIp9Hog Follow: http://twitter.com/VareseSarabande Varèse Sarabande Records Website: https://www.varesesarabande.com Follow my Channels ================ ➤ Psychedelic Universe: http://bit.ly/PsyUniverseSubscribe ➤ Progressive Universe: http://bit.ly/ProgUniverseSubscribe ➤ The Power of Psychedelic Trance: http://bit.ly/PsyTrancePowerSubscribe Follow me Online ============== ➤ SoundCloud: http://bit.ly/SoundCloudPsychedelicUniverse ➤ Twitter: http://bit.ly/TwitterPsychedelicUniverse

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.