Tévésorozat

John Wilson tanácsai

  • - krusovszky -
  • 2021. január 27.

Mikrofilm

E félig-meddig amatőr, vagy annak látszani igyekvő egyszemélyes sorozat egy kézikamerasnittekből összeollózott, hat darab, szűk félórás epizódból álló nagyvárosi agymenés, melynek a narrátora egy nehezen tolerálható hangú, enyhén autisztikus vonásokat mutató balfék.

Ha ő lenne a főszereplő, a John Wilson tanácsai valószínűleg nézhetetlen lenne. De nem ő az, sőt, maga Wilson alig-alig bukkan fel a képeken, általában a kamera ellentétes oldalán áll. A valódi főszereplő New York, és az ő furcsa, lenyűgöző, felháborító, röhejes és szívbe markoló hétköznapjai.

Wilsonék állítólag azzal győzték meg az HBO sokat látott producereit, hogy ez egy olyan sorozat lesz, mintha David Attenborough egy mai harminc-negyvenes hipszter képében újjászületve a metropolisz flóráját és faunáját térképezné fel. A sorozat, azaz Wilson kétségtelen érdeme, hogy elképesztően színes kis jeleneteket kap el szó szerint úton-útfélen, és a leghétköznapibb dolgokat is úgy mutatja meg (például egy elejtett szelet pizzát, vagy egy menekülő patkányt), hogy annak rögtön ironikus-komoly jelentősége lesz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.