Nem a Testről és lélekről kapta az Oscart

  • Gera Márton
  • 2018. március 5.

Mikrofilm

Az Akadémia A Fantastic Womant találta a legjobbnak.

Magyar idő szerint hétfő hajnalban a chilei az A Fantastic Woman kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat a 90. Oscar-díjátadón. Ez sajnos azt jelenti, hogy nem lett meg zsinórban a harmadik magyar Oscar, nem Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje zsebelte be a díjat. De persze ez igazából semmit sem jelent, a Testről és lélekről ettől függetlenül ugyanolyan erős film marad: megvette a Netflix, bekerült a legjobb öt alkotás közé, és szerencsére elég sokan nézték meg az elmúlt hónapokban. Szépen szerepelt a legkülönfélébb európai filmmustrákon is: tavaly Berlinben elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Medvét, de Enyedi Ildikó kapta a sydney-i filmfesztivál fődíját is, a film főszereplője, Borbély Alexandra pedig Európai Filmdíjat nyert.

Eleve erős mezőnyben indult az Oscaron (az esélyekről itt írtunk részletesen), a svéd A négyzettel, az orosz Szeretet nélküllel, a chilei A Fantastic Womannel és a libanoni The Insulttal versenyzett. Magyar film az elmúlt két évben kétszer nyert Oscar-díjat: 2016-ban Nemes Jeles László a Saul fiával, tavaly pedig Deák Kristóf a Mindenki című kisfilmjével. Az idei magyar versenyzővel, a Testről és lélekről rendezőjével, Enyedi Ildikóval nemrég izgalmasat beszélgettünk, és a filmről is írtunk (kritikánk itt olvasható).

A győztes chilei film a partnerét gyászoló transzszexuális Marináról szól, az előzetese itt nézhető meg:

A Fantastic Woman | Official Trailer HD (2017)

A FANTASTIC WOMAN is the story of Marina, a waitress and singer, and Orlando, an older man, who are in love and planning for the future. After Orlando suddenly falls ill and dies, Marina is forced to confront his family and society, and to fight again to show them who she is: complex, strong, forthright, fantastic.

Magyar film az elmúlt két évben kétszer nyert Oscar-díjat: 2016-ban Nemes Jeles László a Saul fiával, tavaly pedig Deák Kristóf a Mindenki című kisfilmjével. Az idei magyar versenyzővel, a Testről és lélekről rendezőjével, Enyedi Ildikóval nemrég izgalmasat beszélgettünk, és a filmről is írtunk (kritikánk itt olvasható).

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk