Robert Redford örökre visszavonul a színészettől, de utoljára még rendesen odateszi magát a vásznon

  • Gera Márton
  • 2018. június 6.

Mikrofilm

Egy bankrablós filmmel búcsúzik a 81 éves színész–rendező.

Két éve jelentette be egy interjúban Robert Redford, hogy nemsokára visszavonul a színészettől. Akkor arról is beszélt, hogy már csak a másik hobbijának, a festegetésnek szeretne élni, bár azért utalt rá, hogy a rendezést valószínűleg továbbra sem hanyagolja. Redford egyébként őszintén beszélt arról, hogy mi a baja a színészettel: azt mondta, már fárasztják a forgatások, hogy jelenetről jelenetre a topon kell lennie.

Úgy tűnik tehát, hogy az Egyesült Államokba szeptember végén érkező The Old Man and the Gun lesz Redford búcsúfilmje. A film „majdnem igaz” történetet mesél el, és egy bűnőző áll a középpontjában, aki 70 évesen megszökik a börtönből, hogy hallókészülékkel a fülében bankrablásba kezdjen. Hogy Forrest Tuckernek a valóságban volt-e hallókészüléke, nem tudni, az őt alakító Redford mindenesetre ilyen szerkezettel járja majd az útját a filmben, amelynek a most megérkezett előzetes alapján az egyik legjobb jelenete az lesz, melyben Redford szépen elmagyarázza, hogyan kell bankot rabolni.

THE OLD MAN & THE GUN | Official Trailer [HD] | FOX Searchlight

THE OLD MAN AND THE GUN is based on the true story of Forrest Tucker (Robert Redford), from his audacious escape from San Quentin at the age of 70 to an unprecedented string of heists that confounded authorities and enchanted the public.

A The Old Man and the Gunt David Lowery rendezi, aki csinált már egy aranyos mesefilmet szintén Robert Redforddal (Elliott, a sárkány), de tavaly elkészítette a Kísértettörténetet is, ami horrornak álcázza magát, pedig valójában egy remek romantikus dráma Rooney Marával és Casey Affleckkel.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk