„Szeretem szórakoztatni a közönséget, nem gondolom, hogy ez egy lenéznivaló dolog lenne”

Mikrofilm

Tiszeker Dániel készített már fiatalokról szóló zenés életérzés-filmet (#sohavégetnemérős), magyar karácsonyi romkomot (Nagykarácsony) és krimibe bújtatott nosztalgiatripet (Nyugati nyaralás) is, ezúttal a 90-es éveket idézi meg Beléd estem című romantikus vígjátékával. Múltidézésről, független filmezésről és Fenyő Miklósról is beszélgettünk a rendezővel.

Magyar Narancs: A filmográfiáján végignézve úgy tűnik, a 2009-es Made in Hungária, amelyen casting directorként dolgozott, meghatározó lehetett az életében. Abban ugyanis minden megvan, ami a későbbi munkáira jellemző: a nosztalgia, a zene jelentősége, illetve a romantikus film és vígjáték keresztezése is.

Tiszeker Dániel: A rendezők többsége általában az első filmjét tartja a legfontosabbnak, és a #sohavégetnemérős az én életemben is egy mérföldkő volt, ezzel indultam el, itt állt össze az az alkotó csapat, akivel azóta is együtt dolgozom. De a legnagyobb hatással valóban a Made in Hungária volt az életemre, hiszen ekkor kaptam meg az első komoly kreatív lehetőséget. Már fiatalon a fejembe vettem, hogy végigjárom a filmes szamárlétrát és szinte mindent kipróbálok a szakmában, amit lehet. Elkezdtem rendezőasszisztensként dolgozni, majd szereposztásokkal foglalkozni, Török Ferencnek például én ajánlottam egy főszereplőt Isztambul című filmjébe, lassan pedig egyre több lehetőséget kaptam casting directorként.

Fonyó Gergő (a Made in Hungária rendezője – a szerk.) már ekkor, a pályám elején hihetetlen bizalmat szavazott meg nekem: 22 évesen rám bízta a Made in Hungária szereposztását, mert tudta, hogy milyen közel áll hozzám a zenés színház. Nagybátyám ugyanis színész, miatta szerettem meg ezt a világot, és rengeteg ilyen darabot láttam. Gergő már kiosztott néhány szerepet, megvolt Scherer Péter Bigali elvtársként, vagy épp Fenyő Iván – a többit viszont rám bízta. Azóta producerré váló barátommal, Osváth Gáborral egy évig dolgoztunk a castingon, minden egyes szereplőért megküzdöttünk. Ráadásul a munkám nem ért véget a forgatás kezdetével, én csinálhattam ugyanis a werkfilmet és még rendezőasszisztensként is részt vehettem a munkálatokban. Testközelből láthattam tehát, hogyan dolgozik Fonyó Gergő, akinek nagyon sokat köszönhetek: a mai napig úgy igyekszem megteremteni a forgatás atmoszféráját, úgy választom ki, tartom össze és instruálom a stábot, ahogy a Made in Hungária forgatásán tőle tanultam.

MN: Ebben a filmben tűnt fel a Beléd estem főszereplője, Szabó Kimmel Tamás is, akit ezek szerint Ön fedezett fel.

TD: A közönségtalálkozókon ezt kedvesen ő is mondja, részben valóban így is volt, de kicsit árnyalnám a képet. Két évvel korábban mutatták be ugyanis a Megy a gőzöst – igaz, az épp a casting alatt forgott, így nem tudtam róla. Rengeteg színművészetis vizsgára jártam viszont, és nagyon szerettem az Ascher–Novák zenés színész osztályt, ahova rajta kívül Radnay Csilla, Polgár Csaba, vagy épp Takács Nóra Diána is járt. Vizsgájukat, a Vakrepülés című darabot legalább hatszor láttam. Borzasztóan tetszett Tamásban, hogy táncolni is, énekelni is tud és van humora. Ugyan kicsit magasabb nála, de kiváló Fenyő Miklósnak gondoltam, Fonyó Gergő pedig támogatott ebben.

 
Tiszeker Dániel
Fotó: Palágyi Barbara

MN: Mit szólt hozzá maga Fenyő Miklós?

TD: Eleinte nem igazán látta magát Szabó Kimmel Tamásban. Azzal viccelődött, hogy miért akarjuk, hogy ez a fiatal Karel Gott-klón legyen a főszereplő? Ahogy viszont a próbafelvételeken felugrott az asztalra és a capella elnyomta a Csavard fel a szőnyeget-et, az energiája és hozzáállása meggyőzte őt. Viszont az apró részletekben is elég szigorú volt, Tominak le kellett például vágnia a mellkasszőrét – az epilálás olyan fájdalmas volt számára, hogy a mai napig emlegeti. Fenyő aktívan részt vett a film készítésében, és mindig akadt valami, ami nem tetszett neki. Hiányolta például a szaxofonost, aki a musicalben sem szerepelt, ezért Tasnádi István forgatókönyvíró beleírt egy ilyen figurát. Utána ragaszkodott, hogy Puskás Petinek is találjunk helyet a filmben – ezért adtunk neki ellencastingként egy direkt béna, stréber karaktert. Persze Petivel végül nagyon jó barátok lettünk és ő is meghatározó élményként emlékszik vissza a filmre, ahogy Fenyő Miklóssal is remek volt a kapcsolatunk. Ugyanannak a focicsapatnak szurkolunk, a mai napig csodálatos emlék, ahogy akkor a lakásán Manchester United-meccset néztünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Kik vagyunk mi?

Bár a választás lehetséges kimenetelére vonatkozó vélemények, spekulációk, kinyilatkoztatások jelentékeny hányada alapján azt hihetnénk, hogy voltaképpen már csak az kérdés, hogy kétharmada vagy csupán sima feles többsége lesz-e a Tisza Pártnak a leendő Országgyűlésben, ezúttal képzeljük el azt, hogy Orbán Viktor megnyeri az április 12-i választást.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.