Woody Allen a Narancsnak: „nagyon unták Magyarország megszállását"

Mikrofilm

A túlvilágról, az Amazonnal szembeni peréről és a Kádár-kori Budapestről is beszélgettünk.

Telefonon váltottunk szót a New Yorkból bejelentkező rendezővel, akinek új filmjét, az Egy esős nap New Yorkbant most játsszák a hazai mozik. Az interjút Köves Gábor készítette, a teljes szöveg a csütörtökön megjelenő Narancsban olvasható. Ízelítő:

Magyar Narancs: A Scalában Fischer Ádám volt a karmestere. Mesélt neki a magyarországi élményeiről, arról az időről, amit Magyarországon töltött a hetvenes években, miközben a Szerelem és halál című filmjét forgatta? Úgy tudni, nehezen viselte a hideget.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Woody Allen: Budapest szép volt, remek helyszínnek bizonyult, de érezhető volt a megszálló oroszok jelenléte. Ami nekünk mint filmkészítőknek szerencsés helyzetet teremtett, mert az orosz katonákat, semmi dolguk nem lévén, szerepeltetni tudtuk a filmünkben, ami egy vicces háborús film volt. Az orosz katonák lelkesek voltak, mert nagyon unták Magyarország megszállását. És mindent úgy csináltak, ahogy az a nagykönyvben le van írva: csodálatosan meneteltek például. Ideális helyzet volt, katonák játszottak katonákat, amit hitelesen is csináltak. Ha az Államokban kellett volna 500 katonát foglalkoztatnom, azt nem engedhettem volna meg magamnak, de a Magyarországon állomásozó orosz katonák főleg cigarettát – kartonnyi cigarettát – és hasonló dolgokat kértek, amivel mi boldogan elláttuk őket. Cserébe keményen dolgoztak, ami remek volt. Csak nagyon hideg volt, és nagyon korán sötétedett, így nagyon rövidek voltak a forgatási napok, eléggé elhúzódott a munka, amit nem is nagyon bántam, mert sok minden tetszett Budapesten. A csodás utcák például és az Operaház.

(...)

MN: Az egyik híres bonmot-ja így hangzik: „Nem hiszek a túlvilágban, habár mindig van nálam egy váltás alsónemű”. Változott valamit a túlvilághoz fűződő viszonya?

WA: Cseppet sem. Ez az egy dobásunk van, s ha ennek vége, kész, eltűnsz. És ha eltűntél, akkor eltűntél, nincs tovább.

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.