A Népszabadság-ügy, avagy a vegytiszta erőszakosság

  • narancsblog
  • 2016. október 8.

Narancsblog

Az orbánizmus a maga pőre valóságában áll előttünk. Mindazonáltal nem kell beszarni.

A Népszabadság ma reggeli bezárásának (fideszmagyarul: felfüggesztésének) az égvilágon semmi köze a hivatalosan hangoztatott megfontolásokhoz. Azt, hogy a folyamatos veszteség indokát maradéktalanul komolyan lehessen venni, éppen a kiadó cég legutóbbi eredményei, a korábbi, jelentős leépítések árán végigvitt racionalizálás cáfolják – de ezeknél is sokkal inkább a lap kinyírásának egészen brutális gyorsasága. Amikor az ország legnagyobb közéleti-politikai napilapját úgy nyírják ki egyik pillanatról a másikra, hogy arról a szerkesztőségi kollektíva – beleértve az újság főszerkesztőjét is – ugyanúgy a hírekből értesül, mint bárki más, akkor nem gazdasági indíttatású aktus, hanem politikai akció történt.

A Népszabadság megszerzése / átalakítása / kormánykomforttá tétele évek óta napirenden volt: az orbánizmus legbelső köreibe tartozó aktorok megbízottai jó ideje köröztek a lap körül: ezt a folyamatot lapunk is nyomon követte ebben és ebben az írásban. A lapra – erre a lapra és erre a szerkesztőségre – azonban nincs szüksége a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Fölösleges lenne egy erővel orbánosított újabb napilap, hiszen a „Magyar Hírlap” sorsa pontosan mutatja, hogy mi az olvasók véleménye egy ilyesfajta, 180 fokos fordulatról, arról, ha a minőségi szerzőgárdát lecserélik szolgai végrehajtóapparátusra.

A Népszabadság fölszámolása hamisítatlanul orbánista manőver volt: ügyelni kellett a látszatra. Ez nem véletlen: a demokratikus berendezkedés romjain kiépülő diktatúrák a kezdeti szakaszban hol szemérmesen, hol kevésbé leplezetten, de rejtegetni igyekeznek valódi természetüket. Orbánéknak számos ok miatt – elsősorban a gazdasági kitettség okán – egyelőre fontos (bár egyre kevésbé fontos) a Nyugat véleménye. Például ezért nem rendőrökkel, hanem irreguláris kopasz verőemberekkel akadályoztatták meg februárban az ellenzéki népszavazási kezdeményezést. Éppen ezért a Népszabadságot még azelőtt kellett elhallgattatni, hogy a lap de facto tulajdonoscégének, a Mediaworksnek a kormányközeli bekebelezése (eddig Habony Árpádról, újabban Mészáros Lőrincről hallani) megkezdődne. A Népszabadságot tehát a tranzakció előtt megfojtották: a kormánypárti vevők számára így egy gonddal kevesebb, úgy juthatnak hozzá majd a cég megyei napilapokat is tartalmazó portfóliójához, hogy a politikai jellegű problémát megoldotta már az eladó.

De a látszat már nem látszat, hat év múltán elnyűtt a paraván, és nem takar többé semmit. Ha egy vesztes népszavazás után Orbán soha nem látott történelmi győzelemről beszél, és arról, hogy az érvénytelenségnek semmiféle következménye nincs rá nézve, akkor azt immmár csak egyféleképpen lehet értelmezni: az egyetlen akarat vitán felül álló érvényesülésének. Orbán az ő álláspontját támogató új egységről beszél, arról, hogy ő ezentúl ennek a „közösségnek” az érdekeit képviseli. Ebből következően mindaz, ami ezen kívül van, számára többé nem a nemzet része (amúgy rég nem az, ezt most csak újólag megerősítette), sőt szemben áll az „igazi” nemzettel. Következésképp az abba a halmazba tartozókkal szemben minden megengedett.

Az orbánizmus a maga pőre valóságában áll előttünk: és nem látunk mást, csak mindent elsöpörni kész akarnokságot, soha nem csillapodó szerzésvágyat, vegytiszta erőszakosságot.

A Népszabadság utóbbi időkbeli hányattatása is jól mutatja ezt: kiadója élén strómanok jelentek meg, különböző tranzakciók árán egy előbb NER-kompatibilis, majd a NER kegyeiből kihullott oligarcha – Spéder Zoltán – érdekeltségébe került, hogy aztán a napilap egyelőre nem ismert alkuk eredményeként bevégezze pályáját.

Az orbánizmussal szembeni kritika tere ismét szűkült. A Népszabadság minőségi lap, számos ma már klasszikusnak számító közleménnyel: 1998-ban onnan értesültünk Kaya Ibrahim egy napjáról, később a Happy End viselt dolgairól, vagy mondjuk a napokban Rogán Antal helikopterezéseiről és Matolcsy György jegybankelnök közérdeklődésre számot tartó szerelmi életéről. Senkinek ne legyenek illúziói, nem a Népszabadság az utolsó célpont, ahogyan az origo de facto lekapcsolása után is csak az volt a kérdés, hogy ki következhet. Vajon a kormánypárti médiában „Soros-hálózatnak” nevezett civil szervezetek és sajtó, köztük például a 444 vagy ez a lap is? A talaj mindenesetre meg van dolgozva, hiszen a harmincas évek zsidó- vagy az ötvenes évek „kulák”-ellenes hecckampányait idéző médiahadjárat már jó ideje tart.

Mindazonáltal nem kell beszarni. Orbán Viktornál gyávább politikust keveset ismer a magyar politikatörténet. Ha kellő erőt lát magával szemben, elbizonytalanodik, zavarttá válik, kapkodni kezd – mint minden olyan ember, aki ereje fitogtatásával éppen az erő, a határozottság hiányát véli elfedni a külvilág előtt. Mi tesszük továbbra is a dolgunkat, és változatlanul rögzítjük az országra telepedett siserehad minden botrányát, és dokumentáljuk a romlást, amelybe az orbánizmus taszította Magyarországot. Ha a Népszabadságnak tényleg vége – és e pillanatban, bármennyire szeretnénk is az ellenkezőjét hinni, nehéz mást gondolni –, akkor helyettük és értük is.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.