Véletlenül épp akkor szigorította a pártok gazdálkodásának szabályait a Fidesz, amikor nyomozás indult a Jobbik ellen

  • narancs.hu
  • 2017. október 7.

Narancsblog

Alighanem félnek. Még az árnyékuktól is.

Az Állami Számvevőszék feljelentette a Jobbikot, mert a párt akadályozza a gazdálkodásának ellenőrzését. Erre az ügyészség eddig soha nem tapasztalt hirtelenséggel meg is indította a nyomozást a párt ellen – simán megteheti, ugyanis ellenőrzési jogköre van a pártok működése felett.

Csakhogy apró hiba csúszott a gépezetbe, mert sem az ÁSZ-nak, sem az ügyészségnek nem tűnt fel – mint arra Schiffer András felhívta a figyelmet –, hogy megváltozott a törvény, amely szerint az ügyészség törvényességi ellenőrzési hatáskörében bírósághoz fordulhat egy párt működésével kapcsolatban. Egy erre való utalás azonban maradt a jogszabályban, s ezt kihasználva lendült akcióba az ügyészség.

A kedélyek már pénteken annyira elszabadultak, hogy a köztévében egyenesen a Jobbik megszüntetéséről diskuráltak. Azt vizionálta ugyanis Kovács István, a kormány által fenntartott Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, hogy ha a párt nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel, az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését.

Eközben a Jobbik közleményben cáfolta, hogy ne működne együtt az ÁSZ-szal, épp ellenkezőleg, Mirkóczki Ádám szóvivő elmondása szerint a párt „jelenleg is együttműködne az Állami Számvevőszékkel, ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák”.

Sőt, a Jobbik egyenesen Orbán-tervet emleget, amelynek célja a Jobbik megállítása. És bár a párt szerint „a fideszes kormányhivatalok, a fideszes álcivilek, a fideszes Állami Számvevőszék után a fideszes ügyészség is bekapcsolódott az Orbán-terv végrehajtásába, ami arról szól, hogy a sajtószabadság, a szólásszabadság betiltása után a Fidesz be akarja tiltani egyetlen kihívóját, a Jobbikot”, elég egyértelmű, hogy mindeközben az Orbán–Simicska-meccs újabb fordulója zajlik. Simicska plakátügyeinél és a Jobbik saját plakáthelyeinek vásárlásánál (na meg a kihelyezett reklámoknál) aligha van bármi, ami jelenleg jobban szúrja Orbán és a Fidesz szemét. Így kizárt, hogy véletlen Simicska veszprémi véleménynyilvánításának, a G-éjnek az egybeesése az ÁSZ szorongatásával.

Ráadásul a kormány az ügyészségi nyomozás hírének bejelentésével párhuzamosan kormányrendeletet adott ki, amely hogy, hogy nem, a szabálytalanul gazdálkodó pártok szigorúbb büntetéséről szól. A rendeletet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jegyzi, és arról szól, hogy az a párt, amely törvénysértően használja fel a pénzét, rögtön büntethetővé válik oly módon, hogy csökkentik a párt központi költségvetésből származó támogatását. Vagyis, ha az ügyészség esetleg, véletlenül arra jutna, hogy a Jobbik szabálytalanul gazdálkodott, a pártot azonnal és simán megfoszthatnák az állami milliók egy részétől, ami a választás előtti hajrában elég nagy fejfájást okozhatna még akár Simicskának is.

Figyelmébe ajánljuk