Nézzék, itt egy nő, aki tud írni! Milyen érdekes! Világszám!

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018. júl. 13., 16:30
kommentek
13
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Krasznahorkai maszkulin ízlése és a női írók fájó hiánya.

Ha van olyan területe a mai magyar kultúrának, ami nemzetközi szinten is evidenciának számít, akkor az a prózairodalom. Nem mondható el hasonló sem a képzőművészetről, sem a filmről – még az utóbbi idők egy-egy látványos sikere ellenére sem –, arról pedig, hogy a költészetre mennyire nem igaz a „világszerte ismert” (vagy az annak ügyetlen szinonimájaként idehaza előszeretettel használt: „világszínvonalú”) jelző, írtunk már itt. A kortárs zene lehetne még hasonló sikerágazat, de azt meg itthon nem ismerik eléggé, szóval hagyjuk is. A nemzetközi prózapiacon ezzel szemben sikerrel forog több olyan név is, akikhez ma már külföldi társaságban sem kell különösebb magyarázatot fűzni. Az egyik ilyen (és akkor most a többi felsorolásába hadd ne bonyolódjunk bele) kétségtelenül Krasznahorkai Lászlóé, aki már jóval a nemzetközi Man Booker-díj 2015-ös elnyerése előtt is jól csengő név volt az úgynevezett nyugati kánonban (vagy mégis inkább maradjunk a ridegebb, de pontosabb „piac” kifejezésnél?), azóta meg aztán végképp – amire 2018-as újabb jelölése is egyfajta bizonyítékot jelenthet.

Krasznahorkai László az Írók Boltjában dedikál

Krasznahorkai László az Írók Boltjában dedikál

Fotó: MTI

Az itthoni és a nemzetközi kontextusban is erős jelenléttel bíró szerző adja az apropóját mostani morfondírozásunknak. Történt ugyanis, hogy a Literary Hub (becenevén: Lit Hub) nevű New York-i illetőségű online irodalmi oldal felkérte egy rövid prózáról készülő cikkhez (20 Great Writers on Their Favorite story Collections) a magyar szerzőt is, aki legnagyobb meglepetésükre – hiszen visszahúzódó személyiség hírében áll – válaszolt nekik amerikai kiadóján, a New Directionson keresztül. Igaz, nem egy könyvről írt pár sort, hanem egy nyolc címből álló listát juttatott el a Lit Hub szerkesztőségének. Ezt a listát külön posztként lehozta az oldal (We Didn’t Ask But Laszlo Krasznahorkai Recommended 8 Books Anyway), ahogyan arról több magyar online fórum be is számolt. Érthetően, hiszen, ahogy mondtuk, Krasznahorkai megnyilvánulásainak kiemelt jelentősége van ma már, még ha az a megnyilvánulás csupán egy kommentár nélküli lista is. Ezt látszik alátámasztani, hogy a legismertebb hazai és nemzetközi olvasói közösségi oldalak (a moly.hu és a goodreads.com) azon nyomban át is vették Krasznahorkai listáját, linkekkel kiegészítve.

Arról azonban már nem számoltak be a cikkek, hogy a Lit Hubon a lista alatt egy meglehetősen parázs vita bontakozott ki Krasznahorkai ajánlatáról.

Pedig érdemes lenne néhány pillantást vetni erre is. Igaz, ami innentől következik, már nem Krasznahorkairól szól közvetlenül. Arról van szó, hogy többen szóvá teszik, hogy a felkért szerző kizárólag férfiak által írott könyveket ajánl. A lényegi kérdés ugyanakkor nem Krasznahorkai ilyen vagy olyan preferenciáira vonatkozik, hanem arra, hogy mennyire hiteles egy ilyen lista, és számon kérhető-e valakinek a személyes ízlése? Egyáltalán, mit jelent és miből következik az a személyes ízlés, ami hasonló listákat eredményez.

A listán szereplő műveket éppen azért nem soroljuk fel mi magunk is, mert nem azokról van szó, pláne nem azok minőségéről, hanem pusztán arról a tényről, hogy mindet férfiak írták. A minőség szokott ugyanis a hasonló listáknál a legelső hivatkozási (önvédelmi) érv lenni: nem nézem a szerző nemét, csak azt, hogy jó-e, amit ír. Ez kétségtelenül szép gondolat, csakhogy az irodalmi minőségérzékelés is egy rendkívül összetett dolog, nincsenek objektív mércéi, és mindenféle összehasonlítás mélyén a jó öreg szezont a fazonnal-szituáció bújik meg. Már persze egy bizonyos szint fölött, de már ezt a félvállról odavetett, ingatag kitételt is hosszas argumentációval lehetne csak kellően aládúcolni, hogy ránk ne omoljon egy idő után.

Maradjunk annyiban, hogy az irodalmi minőség konszenzuális megállapítása hosszadalmas, a szerző életidején túlmutató folyamatos párbeszéd eredményeképpen érhető csak el. Most nem a sikerről beszélünk, hanem arról a helyzetről, amikor egy mű minőségét a róla való beszéd hosszabb szakaszán keresztül nem vonják általában kétségbe. Általában, hangsúlyozzuk, mert olyan mű nemigen van (és ne is legyen), amiről – hogy ilyen egyszerűen fogjuk meg a dolgot – ne lehetne rosszat mondani egy adott pillanatban, vagyis bármikor. Épp ez a párbeszéd lényege, hogy folyamatosan beszédbe van hozva a mű, és a konszenzuális vélemény (önmagában az, hogy érdemes róla beszélni) nem merevedik el, nem válik érdektelenné.

Körülbelül ilyesmi a kanonizáció, józan paraszti ésszel elgondolva, a klasszikussá válás meg az, amikor már ez az egész nem izgalmas annyira, de mégsem felejtjük el.

A minőségérzékelésünk ugyanakkor folyamatos változásban van, mint ahogy a fogalomkészletünk is, amivel a fontos irodalmi művek jelentőségét, és egyáltalán az irodalom mibenlétét megragadjuk. Az irodalom ma egészen egyszerűen nem ugyanazt jelenti, mint száz vagy kétszáz éve, tehát a nagy mű mint olyan is más mintázat alapján azonosítható be. Más a nyelvhez való viszonyunk, más technikai civilizációban élünk, mást várunk el a leírt mondatoktól és más az érzékenységünk, mint az elődeinké. Ha innen nézünk a hagyományra, az a csoda, hogy olyan jól neveltek vagyunk, hogy ötven-hatvan évenként nem dobjuk ki a francba az egészet.

Mindennek Krasznahorkai listájához annyiban van köze, hogy az a konstrukció, amiben a minőségelv eredményeként egy kizárólag férfi szerzők által írt lista áll össze, épp mintha ezek iránt a változások iránt mutatkozna érzéketlennek – és ebből a szempontból valóban számon kérhető rajta egyfajta reflektálatlanság.

Mert mondhatom, hogy bocsánat, de az én ízlésem ezt diktálja, sőt, ki is kérhetem magamnak, hogy itt valamiféle ízlésrendőrség akar a legbelső ügyeimbe (hiszen ki-ki ízlése mindig az) avatkozni. Azt nemigen tehetem meg, hogy azzal ne vessek hasonló esetben számot, hogy honnan jön, miből épül föl, és végső soron miért olyan az ízlésem, amilyen. Nem a női kvótát akarnánk itt bevezetni hirtelen, csak arról próbálunk valamit mondani, hogy talán a személyes ízlés nem is olyan személyes, hanem igen jelentős részben társadalmi, jelen esetben irodalomtörténeti, irodalomszociológiai konstrukció is.

Látnunk kell, hogy az irodalom, vagy amit annak hívunk az úgynevezett nyugati műveltségben, sok-sok évszázadon keresztül férfiügy volt, s ha akadt is egy-egy női szerző, akit megőrzött az emlékezet, azt mindig az egzotikusság kellemetlen, cirkuszi atmoszférája lengte körül.

Nézzék, itt egy nő, aki tud írni! Milyen érdekes! Világszám!

Vagyis abból a nagy eszmecseréből, ami az irodalmi minőségről folyt mind ez idáig, a női nézőpont jórészt kirekesztetett; azt, hogy mi magas irodalmi téma, milyen a jól formált irodalmi nyelv, melyik műfaj hol helyezkedik el az irodalmi hierarchiában, és szerzőként hogyan kell viselkedni a társasági életben, mind-mind kizárólag férfiszempontok határozták, és részben határozzák meg ma is. Amikor tehát azt mondja valaki (szándékosan vagy áttételesen, például egy hasonló egynemű listán keresztül), hogy „egyszerűen nem találok elég jó női írót”, akkor arról mindenképpen megfeledkezni látszik, hogy a „jó” itt alapvetően egy férfiízlés diktálta konstrukciót takar.

Félreértés ne essék, ez egy borzasztóan bonyolult kérdés (és ezért nem győzzük ismételgetni, hogy jóval túlmutat Krasznahorkai személyes ízlésén), hiszen finoman szólva sem lenne sportszerű egyik pillanatról a másikra elvárni egy adott szerzőtől (vagy lista-összeállítótól), hogy valami kívülről érkező ideológia hatása alatt erőszakolja meg a személyes ízlését, és éppen azt racionalizálja, amit a leginkább érzelmileg képes csak megközelíteni: hogy mi az, amit szeret (ebben az esetben: olvasni). Vagy mondhatjuk úgy is, hogy ízlésünk (és szabadságeszményünk) tiltakozik az ellen, hogy valakin az ízlését számon kérjük.

Ugyanakkor kellemetlen érzésünk támad attól is, ha a totális reflektálatlanság gyanúja lebeg egy adott megnyilvánulás fölött; ha (férfi) szerzőnk a hagyományos (férfi) minőségérzékelés kényelmes nyugágyában hátradőlve állít fel újabb (férfi) kánonokat (amelyek más szempontból persze mégoly transzgresszívak és rendhagyók is lehetnek), s kéri ki adott esetben, ha az ő személyes (férfi) ízlésébe akar valaki kívülről beleszólni.

Ez így ma már finoman szólva is tapintatlanságnak számít.

Érdemes mindezzel összevetni egy pillanatra mondjuk a Jelenkor folyóirat közelmúltbeli listaállító kísérletét. Az elmúlt harminc év legjobb harminc kisprózakötetének megszavaztatásával összeállt listán mindössze három női szerző szerepel: Szvoren Edina, Tóth Krisztina, Rakovszky Zsuzsa – igaz, az előbbi kettő több címmel is. És még érdekesebb a dolog, ha hozzátesszük, hogy a szintén az elmúlt harminc évet vizsgáló verseskötetlistán is csak három nő szerepel, akik közül kettő, Tóth Krisztina és Rakovszky Zsuzsa (mellettük még Takács Zsuzsa került be a szavazatok alapján) ráadásul a másik listán is fönt van.

Tehát a két legfontosabb műnemben mindössze négy szerzőnő volt képes az elmúlt három évtized emlékezetében valamiképp nyomot hagyni – és ezeket a listákat válogatott szakmabeli stáb szavazta meg. Nyilván a többiek nem írtak elég jót. Azért ezt lehet, hogy mégis át kéne gondolni viszonylag sürgősen.

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018. júl. 13., 16:30
kommentek
13
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3
    szegedi789
    2018. július 13., péntek 22:51
    2
    Jav.: utolsó mondat végére egy nagy kérdőjel kellett volna
  2. 2
    szegedi789
    2018. július 13., péntek 22:49
    Engem momentán K. körül felhúzott kultusz, és ezzel párhuzamosan a művek színvonalának az esése jobban idegesít. Minthogy mondott 8 könyvet csak férfiaktól.

    Aegon-díjnál 4 nő szerepelt a shortlisten. Librinél csak 1 nő ! Igaz, utóbbinál Tompa Andrea nyert, akinek vaskos regénye hasonlóan intenzív kritikia fogadtatásban részesült , mint Nádas emlékirata. Fent emlegetett Szvoren Edina meg kis túlzással az utóbbi évtized főfelfedezettje, Jelenkor listáján 3 kötettel is szerepel ! (3 kötettel , mint klasszikus Mészöly !) Akkor ő ? Pontszám elsősége ? Kivételt jelentő szabály?
    Tóth Krisztina és Rakovszky meg nem a fősodor tagja.
  3. 1
    Cheyenne
    2018. július 13., péntek 20:23
    édesfaszom...

    a cikk megint álproblémán nyavalyog. ha Krasznahorkai azt a listát tartja annak, aminek, akkor azt írja le. ezt belátja a cikk, de azért mégis átgondolást javasol. Az is felmerül a cikkíróban (helyesen), hogy a minőség nem gender kérdés. A következő az lesz, hogy nincs ölég meleg szerző a listában stb. stb. (oh, Oscar Wilde, Thomas Mann, Nádas Péter stb. ohohoh Sapphó). de azért csak gondolkodjunk el, erőlteti tovább amolyan passzív-agresszív stílban..

    a női szerzőknek, világviszonylatban is semmiféle hátránnyal nem kell megküzdeniük az elmúlt 50-60 évben minimum. Különleges médiafigyelem övezi megjelenő köteteiket. A magyar női irodalom szerzői koncentrált figyelmet kapnak.

    Nincs gond. A gond, akkor kezdődik, amikor verseny van. Esztétice, versengésecske: Ki a jobb, ki a kevésbé jelentékeny szerző.

    S megérkezünk a terrorházás kis nyomorult szellemi sötétségének színvonalára itt a Mancsban is: nehogymá Esterházy, meg a férfi szerzők, dobjuk ki ezt a recepció-koncepciót, ezt a narratívát, jöjjenek a nők, csak mert nők. A kritika (de melyik? A NŐK ÁLTAL ÍRT? A FÉRFIAK ÁLTAL ÍRT?) finoman korrigálja a nézőpontot, az esztétikai koordinátákat, az elméleti referenciákat, a fogalmi készletet, és mutasson mán rá, amúgy mozgalmilag, hogy a nők ugyanolyan jók stb. stb.

    és jönnek a statisztikákkal, gratulálok! a minőséget fordítsuk le számokra. Deduktívan írjuk elő a normativát: nők legalább 50 százalékban alkossatok remekműveket, minőségi irodalmat, ha nem, akkor kritikusok, véleményformálók, ti teremtsetek női remekműveket stb. stb.

    gratulálok! fasza lesz, polkorrektség miatt nem lehet leírni majd egy női író művéről, hogy gyöngusz, középszerű, erőtlen, érdektelen stb. mert nehogy ...

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Krusovszky Dénes

A Narancs irodalmi blogja

Krusovszky Dénes
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk