„Te amúgy is zsidó vagy” – mondta a tanár a diáknak
A történelemórán épp a zsidóság ókori történetéről volt szó, és az egyik gyerek fegyelmezetlen volt.
A történelemórán épp a zsidóság ókori történetéről volt szó, és az egyik gyerek fegyelmezetlen volt.
Összeszedtük, mit mondtak a fideszes vezetők 2022 tavaszán és nyarán Ukrajna és Moldova EU-csatlakozásáról.
Ahogy az egyik forgatókönyvíró üzente: FUCK NER.
A nemzetgazdasági miniszter meg tudja magyarázni.
Reagáltak az ellenzéki pártok Orbán vétójára és konzultációs kezdeményezésére.
Hiányosságokat tárt fel az MNB vizsgálata, de legalább a Gránit Bank együttműködő magatartást tanúsított.
Úgy tűnik, ez az új nemzeti konzultáció. Közben Magyar Péter arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbán is megszavazta a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Zelenszkij pontos kérésekkel érkezett, de az EU-s vezetők számára kérdéses, mit okozhat Amerika kivonulása. Ukrajna mellett továbbra is kiáll a kontinens, Ficót leszerelték, Orbán pedig szokása szerint vétózott.
Az EU-csúcson végül Robert Fico is kiállt mellőle, 26 tagállam nyilatkozataként adják ki, hogy segélyt küldenek.
Két lap egymástól függetlenül állítja, megint kávézni mehet a magyar miniszterelnök, amikor Ukrajna kerül szóba.
Az ország külügyminisztere jelezte, súlyos következményei lehetne Budapest oroszbarát szeparatista politikájának.
A volt vezérkari főnököt már azzal gyanúsítják, nem a magyar érdeket képviselte a NATO-üléseken.
A forgatókönyvíró nem is értette, miért hívták meg a Hunyadi-sorozat díszbemutatójára, de ha már ott volt, kifejezte kritikáját.
Ondrejcsák Róbert szavai az ország eljelentéktelenedéséről és az árulásról kissé a magyaroknak is ismerősek lehetnek.