Isten tudja, lakott-e még valaki a 228 millióért lefoglalt szobákban
Az sem fog már kiderülni, miért tért haza a köztársasági elnök három nap után a párizsi olimpiáról.
Az sem fog már kiderülni, miért tért haza a köztársasági elnök három nap után a párizsi olimpiáról.
A Népszava 23 állami vállalatot kérdezett meg, csak a Bethlen Gábor Alapkezelőnél járt év végi „teljesítményösztönző”.
Az Átlátszó cikke szerint két fúrt kút vizében mutattak ki szénhidrogént. A MOL állítja, ennek nincs köze a kilyukadt vezetékhez.
Trump új egyezséget szorgalmaz a videós app kínai tulajdonosaival.
A plusz munkában mindenkinek részt kell vennie – derül ki a mentőszolgálat belső levelezéséből.
A Hamász technikai okokra hivatkozva késve, de kiadta az elsőként szabaduló három női túsz nevét.
NATO-hadgyakorlatra mennek Romániába, megnövekedett katonai forgalomra kell számítani az utakon.
Egy 2022-es törvénymódosításnak köszönhetően ezt azonban jogszerűen tette.
170 millió amerikai felhasználó számára vált elérhetetlenné a közösségi alkalmazás.
Zavaros eszmékre és hamis mítoszokra alapozva tette történelmi küldetésévé Ukrajna lerohanását. Egy elfeledett orosz filozófus elméletét, gondolatait ültette át a gyakorlatba.
A Patrióták "népes delegációját" Santiago Abascal elnök és Gál Kinga alelnök vezeti a hétfői ceremónián.