Nagy Márton: „Évek óta válságtól válságig botladozunk”
Hiányzó adóbevételeket akar újrateremteni a gazdasági csúcsminiszter.
Hiányzó adóbevételeket akar újrateremteni a gazdasági csúcsminiszter.
Kihirdették az HUN-REN átalakítását érintő törvényt, az MTA 80 milliárdért eladta a 130 milliárdos vagyonát.
Vége az évnek, jövőre már nem lehet lehívni a 2022-es forrásokat.
A szöuli bíróság elfogatóparancsot adott ki Jun Szogjol felfüggesztett dél-koreai elnök ellen, aki harmadszor sem jelent meg a december elején kihirdetett hadiállapot ügyében elrendelt kihallgatásán.
2023-ban 10 százalékos emelésről állapodott meg az állami vállalat az érdekképviseletekkel.
A sürgősségi ellátók nagy leterheltséggel dolgoznak országszerte.
A milliárdos szerint neki joga van elmondania a véleményét a német politikáról, hiszen jelentős befektetései vannak az országban.
Illetve a nevét, képét, valamint az autója rendszámát is.
A nyugati vezetők többsége nem, diktátorok és Ferenc pápa viszont szintén kapott levelet az orosz elnöktől.
Az orosz hivatalos szervek egy gázpalack felrobbanásáról is terjesztettek elméleteket.
Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszter már korábban felháborítónak nevezte a gesztust.
Miután a december elején hadiállapot elrendelő államfő harmadszor sem jelent meg az ügyben elrendelt kihallgatáson.