A fenntartható méltóság - Alapjövedelem: köztársaság a mindennapokban

  • Scheiring Gábor
  • 2015.04.18 08:25

Publicisztika

Élénk vita zajlik az állampolgári alapjövedelemről. A Narancsban Gébert Judit és Tőzsér János vitaindítójára (Ami jár, az jár, Magyar Narancs, 2013. június 6.) Scharle Ágota és Váradi Balázs válaszolt (Mivel jár, ha mindenkinek jár?, Magyar Narancs, 2013. szeptember 12.), s a felvetés indoklásában és kivitelezhetőségében egyaránt joggal találtak kifogásolnivalót. Az alábbiakban az alapjövedelem társadalmi és politikai szerepéről, illetve bevezethetőségéről fogalmazok meg néhány új érvet, támaszkodva a Megújuló Magyarországért Alapítvány március végén megjelenő tanulmányára.

Ami jár, az jár

A szociális állampolgárság tündöklése és bukása

Bár történelmi tény, hogy a demokrácia a fejlett kapitalista országokban alakult ki, ebből nem következik, hogy a gazdasági fejlődés ­automatikusan demokratizációhoz vezetne.
A liberális és konzervatív elitek a társadalmi feszültségek fokozódásával, a munkásosztály megszerveződésével kényszerültek a választójog kiterjesztésére és szociális engedményekre, s így született meg a szociális állampolgárság intézménye. A szociális állampolgárság azt a viszonyt fejezi ki, mely az állampolgárt a politikai közösséghez köti egy köztársaságban: a szólás és vélemény szabadsága, az egyenlő választójog ugyanis csupán üres ígéret akkor, ha az állam polgárainak nincs esélyük e lehetőségeikkel élni.

Az állampolgárok alkotta politikai közösség szervező elve az egyenlőség: állampolgárként méltóságunk egyenlő, a jog előtt egyenlők vagyunk. A piaci társadalmak munkamegosztása azonban olyan osztályfolyamatokat generál, amelyek szembe mennek ezzel az egyenlőség­eszménnyel. A demokratikus politikai közösség akkor telik meg tartalommal, ha az állampolgárok esélyei és gazdasági lehetőségei között nincsenek végzetes különbségek, ha a ­piaci társadalmak kockázatait az állam kordában tartja, a társadalomból kiszakadással fenyegető szegénység ellen védőhálót biztosít, ha az esélyek egyenlőségét közszolgáltatásokkal, univerzális ellátásokkal szavatolja.

Scheiring Gábor

Scheiring Gábor

 

A 20. század második felére az ipari társadalom szerkezete gyökeresen megváltozott.
A bizonytalanság új dimenziói jelentek meg, újra széles tömegek alapélménye a kiszolgáltatottság. Munka nélküli fiatalok, részmunkaidős nők, bevándorlók, közmunkások, elnyomott kisebbségek, a hálózati gazdaság csereszabatos munkavállalói: ők léptek az ipari munkásosztály helyébe. A főállású férfi munkavállaló szerepére optimalizált társadalombiztosítás logikája egyre kevésbé működőképes az ő esetükben. Kiszámíthatatlan a munkaviszonyuk, ha van egyáltalán, gyakran a szürkegazdaságba kényszerülnek. A munkanélküliség számukra már nem kivételes kockázat, hanem a rendszer állandó velejárója.

A szociális állampolgárság klasszikus mechanizmusai ma már nem alkalmasak a társadalmi integráció fenntartására; Orbán Viktor pedig ezt a súlyos helyzetet kihasználva intézményesítette a kiszolgáltatottságot. Akinek „nincsen semmije, az annyit is ér”: csak az egykulcsos adóval felturbózott, jól kereső munkavállalók, csak a haverok kegyéből nyereséges állami megrendelésekhez jutó vállalkozók számítanak jó, teljes értékű állampolgárnak, a „nemzeti együttműködés rendszere” az ő rendszerük. Aki a NER-ben nem tud látványos sikereket elérni, akinek nehezen megy a munkához jutás, vagy épp munkához jutott, de adóemeléssel csökkentették átlagos vagy az alatti fizetését, az másodrendű állampolgár. S ha már állami erővel kidobták őket a NER-közösségből, az állam gondoskodik arról is, hogy távol maradjanak a közélettől. A társadalmi önvédelem rendszereit, a szakszervezeteket és a civil szervezeteket a kormány szétveri, és ezzel a politikában is intézményesíteni igyekszik azt az egyenlőségellenes fordulatot, amire a társadalomban és a gazdaságban ráerősített.

false

Az állampolgári egyenlőség eszményének kálváriája nem most kezdődött. A 2010 előtti baloldali kormányok társadalompolitikája nem említhető egy napon a Fidesz-kormány gyakorlatával, számos intézkedésükkel azonban mégis növelték az egyenlőtlenségeket, és erősítették az „érdemes” és „érdemtelen” állampolgár közötti különbségtételt. Ez a megkülönböztetés rajzolódott ki az egészségbiztosítás privatizációjának tervéből vagy az „Út a munkához” programból. Mindkettő a munkaerőpiacon jól teljesítő polgárt emelte piedesztálra, akinek az ellentéte az „ellustult”, saját hibájából munka nélküli, önmagáról gondoskodni nem akaró egyén hamis képe. A privatizációval és közbeszerzésekkel végrehajtott politikai tőkefelhalmozás szintén nem a méltányos verseny képét erősítette, miközben a kétezres évek elejét leszámítva érdemi reálbér-felzárkózás nem volt, a családok adóssága pedig nőtt. Mindez mély nyomot hagyott az állampolgáriság szövetében, rombolta a bizalmat, kiürítette a köztársaságot, és mindezen keresztül megnyitotta az utat az Orbán-rendszer totális dúlása előtt.

Progresszív válasz: az alapjövedelem

Az egyenlő méltóság ellen kormányzati szinten viselt hadjárat szétveri az állampolgárok egyenlő közösségét, azaz kiöli a demokrácia lelkét. Magyarország nevéből eltörölték a köztársaságot, a közös javakból egy szűk elit aránytalanul gazdagodik, míg a többség a túlélésért küzd. A szociális állampolgárság helyreállítása éppen ezért több mint szociálpolitika. Az alapjövedelem annak az alkotmányos jogunknak a kifejezése, hogy mindannyian, közösen vagyunk a tagjai közös hazánknak, a Magyar Köztársaságnak. Közösen viseljük a terheit, érdemeink szerint élvezzük javait, és e javakból kölcsönösen garantáljuk egymásnak az emberhez méltó életet, a jog előtti egyenlőséget és a létbiztonságot. Az alapjövedelem azt jelenti, hogy a Magyar Köztársaság nem egy szűk elit játszótere, hanem mindannyiunk közös otthona. Az alapjövedelem azt jelenti, hogy nincs másodrendű állampolgár.

A kiszolgáltatott munkavállalók, a rövid távú szerződések, a kifizetetlen túlóra és részmunka korszakában az alapjövedelem új­szerű biztonsági alapot kínál mindenkinek. Olyan univerzális védelmi mechanizmus, ami nem engedi meg, hogy végérvényesen kiszakadjon a társadalomból az, akinek elszaladt a lakáshitele, nehézsége támadt a rezsihátralék ledolgozásával, elvesztette munkahelyét. Az alapjövedelem által megteremtett létbiztonság csökkenti a stresszt, javítja a mentális egészséget és bakot tart akkor, amikor egy lépcső hirtelen magas fallá alakul. Hiszen mindannyian nagyobb eséllyel keresünk és találunk munkát akkor, amikor van pénzünk buszjegyre, hogy elmehessünk egy állásinterjúra, jobban teljesítünk akkor, amikor van pénzünk ebédre, hiszen üres gyomorral nem lehet munkába menni.

Az alapjövedelem a kiszolgáltatott munka­erő-piaci helyzetben lévők közül különösképp kedvezően hat a fiatalokra. Az elmúlt fél évtizedben több százezer fiatal magyar állampolgár hagyta el az országot. Az alapjövedelem az egyik első lépés lehet e tragikus folyamat visszafordítására. Elérhető közelségbe hozza az egyetemeket és főiskolákat a kevésbé tehetős családokból jövő diákok számára. Kezeli a devizahitelezéshez hasonlóan ketyegő bombának tekinthető Diákhitel-csapdát: a felsőoktatási költségek ismét visszafizethetővé válnak.

Sok állampolgár számára nemcsak a pénzbeli jövedelem csökkenése, de a szociális vagy egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférés romlása is súlyos problémát okoz. Természetesen az alapjövedelem bevezetése nem oldja meg egy csapásra az összes társadalmi problémát, de nem is zárja ki a szolgáltatások bővítését és minőségének javítását. Sőt, a jelenleg biztosítási jogviszonnyal nem rendelkezők számára megteremti az egészségbiztosítás anyagi fedezetét. Az alapjövedelem nem vakolja újra a kórházakat, de a megélénkülő fogyasztás és bővülő foglalkoztatás révén hozzájárulhat az alapvető szolgáltatások finanszírozásához is.

A fizetőképes belföldi kereslet hiánya ma a magyar gazdasági növekedés legfőbb akadálya. Míg 2004-ben a régióból csak Szlovénia vásárlóerő-indexe volt magasabb, mint a magyar, a GfK adatai szerint 2014-ben már a balti országokban, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Horvátországban is magasabb az egy főre jutó átlagos vásárlóerő. Az alapjövedelem minden mást adottnak véve jelentős háztartási fogyasztásbővülést hozhat, elsősorban az átlagbér alatt keresők számára, miközben a magas keresetűek fogyasztása csak korlátozottan csökken (hiszen jelentős részben eddig is külföldön költötték el a számukra kedvező szabályozásból adódó többletjövedelmüket). Az alapjövedelem bevezetése új ösztönzőket teremt mind a munkavállalásra, mind a legális foglalkoztatásra. A soha nem látott mértékű nettó minimálbér-emelés tömegesen vezethet vissza inaktívakat a munkaerőpiacra.

Realista utópia

A Megújuló Magyarországért Alapítvány által kidolgozott javaslat a LÉT munkacsoport tanulmányát fejleszti tovább. Alapjövedelmet a legalább 8 éve Magyarországon élő magyar állampolgárok kapnának, négy nagy jogosultsági csoport szerint: a 18 év alattiak, a munkanélküliek, a várandós anyák és az állásban lévők. Az alapjövedelem e négy csoportban rendre 25, 50, 75, 100 ezer forint lenne.

Az első csoport a 18 év alatti gyerekek és fiatalkorúak, akik születésüktől 25 ezer forintos alapjövedelmet kapnak a szülő számlájára. Ez az intézkedés az egy- és kétgyermekes családok esetében megfelel a családi pótlék megduplázásának. Az adókedvezmények és a jövedelemadózás átalakításával így az átlagjövedelem közel kétszereséig minden család jobban járna.

A második csoport a munkajövedelemmel nem rendelkező munkaképes korúak és öregségi nyugdíjasok köre. Az ő alapjövedelmük 50 ezer forint, ami az aktuális járandóságok kiegészítésével érhető el. A szociális, nyugdíj- vagy álláskeresési célú támogatások bonyolult rendszere miatt az alapjövedelem szinte minden ilyen jogosult számára más mértékű jövedelembővülést eredményez. Az 50 ezer forint alatti juttatások megszűnnének, az azt meghaladó támogatásokat pedig az 50 ezer forintot meghaladó összeg erejéig folyósítaná az állam. Az álláskeresési járadék 6 hónapig kisebb összegben az 50 ezer forintos alapjövedelem felett is járna, megmaradna a rokkantsági és rehabilitációs ellátás is. A közmunka rendszerét átalakítanánk, kisebb összegből közösségi gazdasági tevékenységek támogatásával váltanánk ki a közmunkát.

A harmadik csoport a várandós anyáké, akik terhességük tizenkettedik hetétől a gyerekek és a munka nélküli felnőttek után járó támogatást összeadva 75 ezer forint alapjövedelemben részesülnek. Azon várandós kismamák, akik munkában maradnak, igénybe vehetik a nettó minimálbér alapján számított alapjövedelmet is. A várandós anyák az egyetlen csoport, ahol fennállhat párhuzamosság az alapjövedelem folyósításában, amit a gyerekszegénység súlyossága indokol. A gyerekvállalás költségeinek ilyen erős támogatásával kezelhetőbbé válnak a születés körüli többletkiadások, és radikálisan csökkenthető a gyerekszegénység.

Végül a negyedik csoport a munkaképes állásban állók köre. A 2010 előtt érvényben lévő adójóváírás rendszerét továbbgondolva a 2015-ös minimálbér szintje mellett a munkaviszonnyal rendelkező munkavállaló nettó alapjövedelme 100 ezer forint lenne. Ennek eszköze a nettó bért az alapjövedelem szintjére kiegészítő negatív adó, mely a munkavállaló ­által fizetett szja és a munkáltatói szociális hozzájárulás összeadott összegéből vonja le a bérkiegészítésre szükséges forrást. A minimálbér szintjén ez azt jelenti, hogy az szja-­fizetési kötelezettség megszűnik, míg a munkáltató 14 425 forintot nem az államnak, hanem a munkavállalónak utal. A javaslat eredményeképpen a munkavállaló által kézhez ­kapott, nettó jövedelem 68 775 forintról 100 ezer forintra nő. E változások a munkaadót semmilyen módon nem érintik: a foglalkoztatás költsége változatlan marad, az adóék nem nő. Az átlagbér felett az adókedvezményt fokozatosan kivezetnénk.

Az alapjövedelem bevezetésének teljes költsége évi 2200 milliárd forint körüli összeg, aminek mintegy felét a bejelentett állásban foglalkoztatottak vehetik igénybe. A bevezetési költségeket hat tételből fedezzük, melyek egyik fő eleme egy korrupcióellenes fordulat (175 milliárd). A további öt pedig: az alapjövedelem által kiváltott szociális kiadások (565 milliárd); az igazságos adórendszer helyreállítása (felső szja-kulcs: 165 milliárd, családi adókedvezmény kivezetésének szja- és járulékhatása: 323 milliárd); a bevezetés nyomán keletkező többletbevételek (áfa: 193 milliárd); az államháztartási pazarlásellenes fordulat (146 milliárd); a progresszív gazdaságpolitikai fordulat (597 milliárd, többek közt a közmunka részleges kiváltása, a társasági adókedvezmények szűkítése, a bankadó egy részének megtartása). Ezen intézkedések együttesen biztosítják, hogy az alapjövedelem bevezetése egy fillér költségvetésihiány-emelkedéssel se járjon, s így ne terhelje a jövendő generációkat.

*

A gazdaság ily módon megszabadulhat a rá nehezedő béklyóktól, hisz az alapjövedelem egyszerűbbé teszi a társadalompolitikát. Ilyen kiszámítható létbiztonságot csak univerzális ellátás adhat, a célzott segélyek rendszere épp ezért nem lehet alternatívája az alapjövedelemnek. A kisebb bürokrácia és a nagyobb biztonság mindenki számára megtérülő beruházássá teszi az alapjövedelmet – melynek révén a rendszerváltás óta példátlan, tartós fogyasztási élénküléssel egy új növekedési korszak venné kezdetét.

Az alapjövedelem koncepciója világos: ahelyett, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”, azt üzeni, hogy „mindenki ehessen, hogy dolgozhasson vagy tanulhasson”, mindenkinek jár a létbiztonság. Magyarország lehet olyan hely, ahol senkinek sem kell az éhezéstől félnie, és nem kell kirakóst játszani a számlákkal, hogy melyiket fizessem be az adott hónapban; ahol nincs teljesen kiszolgáltatva a munkavállaló a munkáltatónak, és nem kell egy fiatalnak sem futószalagoknál robotolnia, hogy kifizesse a tandíját, ahol nem pofavizitre adnak alamizsnasegélyt. Az alapjövedelem, mint az inkluzív gazdasági fejlődési modell alapja, fenntartható módon csökkenti az emberek kiszolgáltatottságát. Mindenki számára átélhető tartalmat ad a köztársaságnak, bizonyítja együvé tartozásunkat, és biztosítja a szabadság reális feltételeit.

A szerző a Megújuló Magyarországért Alapítvány elnöke.

Neked ajánljuk