Publicisztika

Tarlós István és műve.

Június 20-án az Országgyűlés kétharmados Fidesz-többsége (és a Jobbik-frakció) megszavazta az Alaptörvény hetedik módosítását, benne a keresztény kultúra védelméről szóló passzust.

Nem az ellenzék programjával van gond, hanem azzal, hogy a választók nem hiszik el, hogy képes megvalósítani.

Hadházy Ákos aláírásgyűjtéséről.

Máté Gábor Tim Robbins-szinkronja több mint zseniális, és bőven van olyan jó, mint az eredeti.

A csúcspopulista Orbán csak királysága kilencedik évében hajolt le a népiesség csodafegyveréért, hogy meghirdesse a nyílt kultúrkampfot.

Lehet a sorok közé rejteni a mondandót vagy bezárni a bazárt.

A negyedik Orbán-kormány demográfiai központú kormányzást ígért. Örülök, hogy a kormányzat ezt állítja munkája centrumába, de – és már most lelövöm a poént – ezzel a szemlélettel és ezzel a nemzetfelfogással semmilyen pozitív eredményt nem fog elérni.

Hol vannak a városvédők, a zsurnaliszták, az építészek, a víz, föld, levegő munkacsoportok?

Immár törvényesen nem készül hangfelvétel a kormányülésekről. Miért is nem?

Láttam valahol, hogy a Kowalsky meg a Vega játszik az Arénában. A popzene iránt érdeklődő laikusként arra gondoltam ekkor: furcsa, hogy egy magyar zenekar játszik az Arénában, és egy számot sem ismerek tőlük. Rámegyek a YouTube-ra, szembejön a Tizenötmillióból egy c. dal, ez a ráncmentes imázsvideó a magyar honvédségről, én meg vakarom a fejem.

Ha az elnök marad, ugyanígy lesz, csak a mi beleegyezésünkkel.

Hamarosan azért hagyom el a politikusi pályát, amiért öt évvel ezelőtt hátat fordítottam az újságírásnak: nem látom az érdemi cselekvés lehetőségét. A NER abszurditásai között politikusként eltöltött öt évem összegzése.