Rendben van, az ellenzék elszúrta: de hogyan jöhetett össze harmadszor is a kétharmad a Fidesznek? Hogy a fenébe kaphatott több szavazatot a győztes pártszövetség, mint 2014-ben? – kérdezik ma sokan.
Miután bekövetkezett az, amit e sorok írója hónapokkal ezelőtt megjósolt e hasábokon (lásd: Még nyolc év?, Magyar Narancs, 2018. január 11.), a történelmi diadalt aratott hatalmi konglomerátumtól egyetlen szemantikailag és pragmatikailag értelmezhető mondatot hallottunk: a kormányszóvivő (Kovács CEU alumnus Zoltán) odareccsentette, hogy majd bezárják azokat a szervezeteket, amelyek „matatnak a politikában”.
Az utókor majd nem lesz tekintettel a finomságokra, a részletekre, hanem egyértelműen és megsemmisítően fog ítélkezni a mai demokratikus ellenzékről. Róla is. Mert ennek a választásnak az eredménye valójában kizárólag rajtuk múlt.
Csalódtam? Valljam be, igen. Nem mintha valaha is más eredményre számítottam volna az idei választásokon. Jó ideje, ha megkérdezték, kire fogok szavazni, mindig azt mondtam, hogy elmegyek – állampolgári kötelesség? –, de a szavazólapot kettétépve teszem be a borítékba.
Igen, folytatni fogják. Valószínűleg nagyobb lendülettel, keményebben. Továbbra is célkeresztben lesznek a civil szervezetek, a média és az igazságszolgáltatás, az önkormányzatok karcsúsításával, hatásköri szűkítésével egyetemben. A belengetett elégtétel is sokféle lehet, intézményes és személyes, a módja, az érintettek köre homályos, de a fenyegetettség még nyomasztóbbá válik.
A választási kampány hajrájában a konzervatív-jobboldali erőket tömörítő Európai Néppárt (EPP) számos politikusa nyilvánította ki támogatását Orbán Viktor és a Fidesz irányába, szemlátomást nem zavartatva magukat sem Orbán destruktív Európa-politikájától, sem a magyar kampányban használt irracionális, féktelen gyűlöletdiskurzustól. Az EPP maga is élénk figyelemmel kísérte az itthoni eseményeket – ám a Fidesz és európai anyapártjának kapcsolatát számos politikai érdek bonyolítja, s a viszonyt tovább kuszálták a vasárnapi eredmények is.
1971. augusztus 17-én kora reggel a szomszédok döbbenetére kilenc fiatal férfit bilincsben vitt el a rendőrség Palo Altóban. (Az észak-kaliforniai városka, amely az elmúlt évtizedekben a Szilícium-völgy fővárosává vált, ekkor még ritkán szerepelt a hírekben.) Így kezdődött a pszichológia történetének egyik leghíresebb kísérlete, a stanfordi börtönkísérlet.
Vajon mit tett az elmúlt nyolc évben a Fidesz-kormány az egészség feltételeinek biztosításáért, és mi történt az egészségügyi ellátás területén? Reform, koncepció, mutatott irány nincs – de miért? Miért nem kezd semmit a kormány az egészségüggyel? Miért a nyolc éve tartó leépülés?