Publicisztika

A Fideszt, a kormánypárt vezetőit és intézkedéseiket a „demokrácia elfojtóinak” tartja.

Sárosdi Lilla vallomásáról.

Nincs annál borzalmasabb a szülő számára, mint amikor súlyos beteg vagy haldokló gyermeke kezeléséről, a kezelés abbahagyásáról, vagy – utolsó lehetőségként – valamely kísérleti gyógymód kipróbálásáról kell határoznia.

Kutya nehéz dolga van annak, aki egy nem létező gazdaságfejlesztési programot akar segíteni. De a NER-ben nincs lehetetlen.

Nem kell már sok idő ahhoz, hogy a magyarországi egészségügyről mondandó minden rossz igaz legyen. A tehetségtelen és gátlástalan nemzeti lumpenközépszer populizmusának 2006 óta tartó uralma már (e területre is) betöltötte tudása javát, de ne gondoljuk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nincsenek tartalékai.

Egy kedves barátom azt kérdezte, el tudnám-e mondani, hogy szerintem mi lenne ma a legsürgetőbb, legfontosabb a közoktatás számára. Egyelőre ennyi jutott eszembe:

E pillanatban még csak a menekültekkel szembeni fellépésre, gyűlölködésre, kirekesztésre biztat.

Ha megkérdeznék tőlem, hogy melyik betegségtől félek a legjobban, szinte biztos, hogy a rákos daganatokat említeném. Pedig jobban tenném, ha a vérnyomásomra, az étkezésemre figyelnék inkább, meg arra, hogy ne lifttel menjek fel az első emeletre, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek következtében halnak meg a legtöbben szerte a világon.

Az M44-es gyorsforgalmi út megépítése önmagában már nem elég a Viharsaroknak.

Évről évre egyre többet tudunk arról, milyen szörnyű dolgokkal etetnek és itatnak minket a konyhai kémia mágusai, így amikor 2011-ben felbukkant a csipszadóról szóló javaslat (rendes nevén „népegészségügyi termékadó”, avagy Neta), nem is tűnt elrugaszkodott ötletnek. Ahogy a miniszterelnök azon intése sem, hogy „aki elvesztegeti egészségét, annak jobban hozzá kell járulnia az egészségügyi rendszer fenntartásához”. Még akkor sem, ha az élelmiszerek káros összetevőinek adóztatásáról a szakmai viták finoman szólva még nem jutottak nyugvópontra: a „zsíradóról” (általában fat tax néven emlegetik ezt az adónemet) közgazdasági, szociálpolitikai és egészségügyi szempontok és érvek kergetik egymást.

Háromnegyed év múlva választás lesz Magyarországon. Pártszerű obskúrus képződmények készülődnek az eseményre, dúlt kedélyű honpolgárok tömegei reménykednek változásban, közvélemény-kutatási eredményeket böngésznek: miféle eljárások révén szabadulhatnánk az immár nyolcadik éve ránk telepedett borzalomból.

Hetvenötödik születésnapja alkalmából az amerikai képregények népszerű szuperhősnőjét, Wonder Womant az ENSZ tavaly a női jogok ikonjának jelölte. A jelölés ellen épp a női méltóság nevében sokan tiltakoztak, így a Csodanő elesett a tiszteletbeli ENSZ-nagyköveti címtől. De azért Petty Jenkins Wonder Woman-filmje Gal Gadottal a főszerepben így is tarol a világ mozijaiban. Nálunk is.

Nem vagyunk „egymás” – Lévai Júlia válasza Vajda Mihálynak (is).

Úgy két évtizede egy fülledt nyári estén Kreuzbergben, a Golgatha nevű kerthelyiség bábeli hangzavarába egy magyar mondat is keveredett. Valaki azt mondta: „Én magyar vagyok, s büszke vagyok rá.” Mire gondolhatott? Mire lehetett büszke?