"A helyemen vagyok"

  • .
  • 2009. február 26.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. február 19. Tisztelt Szerkesztőség! A Reisz András-interjúhoz szeretnék ezúton hozzászólni. Jómagam is kedvelem Reisz Andrást és üde színfoltnak tartom megjelenését a televízió képernyőjén.
(Örömmel tölt el, hogy az MTV felvállalta az úgynevezett tájszólását is, mert ez jól mutatja a magyar nyelv sokszínűségét, aminek a terjesztése szintén a közszolgálati média feladata.)

Amennyire hozzá nem értő emberként meg tudom ítélni, Reisz úr minden bizonnyal jól érti a szakmáját -legalábbis abból, ahogyan érthető, köznapi módon elmagyarázza a legbonyolultabb időjárási összefüggéseket is, erre következtetek. Ennek ellenére szóvá kell tennem az interjú bevezetőjében, valamint az interjú során tett kijelentést, mely szerint szíve szerint rengeteg meteorológushallgatót eltanácsolna, egy részük nem méltó arra, hogy diplomát szerezzen, nem engedné át őket a vizsgán stb. Mindezzel egyet tudok érteni, azonban rögtön adódik a logikus kérdés (és sajnálom, hogy ezt az MN riportere nem tette fel): Ha így gondolja, miért nem teszi? Mármint miért nem tanácsolja el őket, miért nem buktatja meg őket a vizsgán, ha nem teljesítik a megfelelő szintet?

Minden tiszteletem ellenére úgy érzem, hogy Reisz András is - sok más felkészült és intelligens oktató kollégájához hasonlóan - felelős azért, hogy hozzá nem értő diplomások kerülnek ki az egyetemek, főiskolák falai közül. Végső soron a társadalom látja kárát annak, hogy megfelelő ismeretekkel nem rendelkező, diplomás jogászok, orvosok, mérnökök, közgazdászok, vagy éppen meteorológusok végzik - sokszor nagy felelősséggel járó - munkájukat alacsony, s olykor elégtelenszínvonalon.

Természetesen távol áll tőlem, hogy a gyenge tudású diplomások garmadájának megjelenését Reisz úr nyakába varrjam (már csak azért is, mert még csak nem túl régen oktat), azonban az említett megjegyzések kapcsán mindenképpen fel kell hívni arra a figyelmet, hogy ő és oktató társaiazok, akik meg tudják állítani az utóbbi évek kedvezőtlen tendenciáját. Az ő kezükben van a lehetőség arra, hogy a magukhoz hasonló, felkészült, elhivatott szakemberek kerüljenek ki a kezük alól, s ne ennek az ellenkezője. S ha kell, buktassanak, hassanak oda, hogy színvonal-növekedés következzen be e téren!

A szerkesztőség, valamint Reisz András munkájához is további sok sikert és kitartást kívánok!

Tisztelettel:

Elek József

Budapest

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.