„Az Eye of the Tiger megkapta az egyik legerősebb feldolgozást”, „Olyan show-t csinált Tóth Gabi a Hungexpón, hogy elállt a szavunk” – tárja a világ elé a kormányzati propaganda. Nyilván nem véletlenül kell minél többször elmondani, mekkora teljesítményt nyújtott ez a bizonyos Tóth Gabi, hiszen nem máshol, mint a Fidesz kongresszusán énekelte el a Rocky-filmeknek köszönhetően ikonikussá vált dalt, márpedig ha valami a Fidesz kongresszusán történik, az nyilván csak a legmagasabb minőség lehet. Az előadást meg lehet hallgatni, aztán mindenki eldöntheti, milyen minőséget képvisel ez a „legerősebb feldolgozás”, de az azért vitán felüli, hogy az általában különféle közpénz jellegüket elvesztett közpénzekből élő énekesnő Emilio legendás produkciója óta a legerősebb küzdelmet mutatta be az angol nyelvvel, ami már eleve problémássá teszi ezt az őrült rajongást.
Nem lehet érte nem rajongani, ahogy fideszesként egyszerűen mindenéért lelkesedni kell, aminek köze van a Fideszhez: a párt fontos emberei nem győznek elájulni az október 23-i debütálás óta minden DPK-gyűlésen előadott rappeléstől, amit maga az újpesti hírmondó Curtis prezentál a Radics Gigivel előadott Demjén-feldolgozásban. Idézném is pontosan, mi az az idézet, amit Orbán Viktor úgy igazán fiatalosan „a Békemenet legjobb dumájának” nevezett:
„Szabadság vándora, rajtam az út pora.
Szívemben hazám nem egy üres szálloda.
Vigyen a szél bárhova a bölcsőmtől a síromig,
büszke leszek mindig arra, hogy bennem magyar vér folyik.
Teszem, mit szívem diktál, engem az Úr ki bírál.
Melletted állok, mindig ott leszek, ha engem hívnál.”
Miután kicsit hümmögtünk a kínrímeken, engedjük is el Tóth Gabit és Curtist, hiszen nem ők a fontosak: még a legjobb énekesnők is énekeltek már el rosszul dalokat, a fenti idézethez hasonló mély gondolatokon és kivitelezésen pedig tényleg tömegek estek már át. Igaz, a legtöbbjük valamikor középiskolában. Az viszont nagyszerűen bemutatható rajtuk, mi a Fidesz valódi kulturális ajánlata, a valódi nemzeti minimum abban a kultúrában, amit tizenhat év alatt felépített maga köré az államhatalom. Ez pedig a hűség. Nem minőség, nem az újítás, nem a szabad gondolkodás, csak és kizárólag a hűség, e köré épül az a párhuzamos kultúra, amit kiépítettek.
A nagy következtetések előtt érdemes visszatekinteni, hogyan is alakult ki ez a párhuzamosság. Amikor 2010-ben teljhatalmat kapott a Fidesz, igyekezett gyökeresen átalakítani mindent, amit 1990 óta megszokott az ország. Viszont valószínűleg egyik átalakítás sem volt olyan sikertelen, mint a kultúráé. Egyesek szerint azért, mert ez nem érdekli annyira a Fideszt, de ez azért nem állja meg a helyét annyira, mert akkor nem hirdették volna meg több-kevesebb elánnal a kultúrharcot már a 2010-es években, nem bukhatott volna bele számtalan alkalommal aktuális reformprojektjébe Demeter Szilárd, és nem költenék az Isten pénzét is olyan mozifilmekre, amelyekről aztán megint csak az általuk fizetett kobzosoknak kell elmagyarázni, milyen fantasztikusak. Ehhez képest semmi nem változott: a NER tizenhatodik évében, Németh Szilárd minden antiszemitizmus iránti lelkesedése ellenére is úgy tűnik, a magyarok jobban szeretik Krasznahorkai Lászlót, mint Wass Albertet, jobban értékelik a magyar oktatás valóságát bemutató Fekete pontot Rákay Philip pénznyelőjénél, de még arra is képesek, hogy Azahriah vagy akár Pogány Induló rappelését izgalmasabbnak tartsák például Curtisnél. A sikertelenség oka viszonylag egyszerű:
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
