3. Az unió természetének megváltozásáról
Az alkotmányozást az tette szükségessé, hogy az európai integráció különféle szerzõdéses alapokon álló intézményei átláthatatlanná, a döntéshozatal pedig hosszadalmassá és nehezen végrehajthatóvá vált. Az európai polgárok egyre nehezebben látták át a három pilléren nyugvó intézményrendszert.
Az elsõ pillér, vagyis az Európai Gazdasági Közösség, az atomenergia-, valamint a szén- és acélpiaci együttmûködések utódaként létrejött Európai Közösség szinte teljes föderális intézményrendszert épített ki. A két újabb pillér, vagyis a kül- és biztonságpolitika, illetve a bel- és igazságügyi együttmûködés ehhez nem illeszkedett szervesen, mûködése bonyolult és megkérdõjelezhetõ eredményességû volt.
E zavarok egymásnak is ellentmondó kritikákat szültek.
Egyesek azt állították, hogy az unió béna kacsa, a huszonöt tagállam képtelen világos döntéseket hozni, és azzal csúfolták Európát, hogy globális partnerei nem tudják, kinek a számát tárcsázzák, ha beszélni akarnak vele. Erre az uniós hatalmi ágak világos definiálása és az elsõ számú vezetõjének kinevezése ad választ.
E bírálatnak némileg ellentmondva mások az uniót már eddig is túlzott hatalmú monstrumként írták le, ami mindenbe beleszól, és mindent agyonszabályoz. Az alkotmány tervezete azonban világos határt húz az unió kizárólagos kompetenciájába tartozó kérdések, az unió által összehangolt közpolitikák és az alacsonyabb szinten maradó közügyek kérdésében.
Az európai föderalista szerint a tervezet mûködõképes és átlátható kormányzati formát hoz létre. Az unió egyre inkább a szövetségi köztársaság alakját ölti, amely képes az európai emberek közös érdekeit a tagállamok különérdekei fölé emelni, mivel ehhez megfelelõ hatalmat ruházunk rá. A szétválasztott hatalmi ágak rendszerét a konvent tervezete egymással világos viszonyba rendezte, a kormányközi konferencia pedig eldöntötte, hogy élükön egyszemélyes politikai felelõs fog állni. A közös európai kormányzati struktúra nem másolja sem az egyes tagállamok, sem az amerikai föderáció hatalommegosztási modelljét, de hasonló elvei lehetõséget adnak az összehasonlításra is.
Az Európai Bizottság elnökének és külügyminiszterének jogköre az európai kormányfõkére és az amerikai elnökére, illetve a külügyi-védelmi tárcavezetõkre emlékeztet, míg az Európai Tanács elnökének feladatai bizonyos szempontból a szenátusban elnöklõ amerikai alelnök jogkörét idézik. Az Európai Parlament elnökének szerepe a nemzeti országgyûlési elnökök és az amerikai képviselõházi elnök funkciójával vethetõ össze. Az Európai Bíróság az amerikai szövetségi Legfelsõbb Bíróságra, az európai legfelsõbb bíróságokra és alkotmánybíróságokra hasonlít. Az európai ombudsmanéhoz hasonló poszt is létezik sok tagállamban.
Ha az alkotmányt elfogadjuk, az európai polgárok a népszuverenitást a korábbinál nagyobb arányban gyakorolhatják az uniós intézményeken keresztül. A tagállamok viszonyát, együttmûködésük kereteit és vitáik megoldását az európai integráció hagyományainak megfelelõen a közös nemzetközi jog szabályozza. Mivel már az Európai Közösség is rendelkezik azokkal a föderációkra jellemzõ intézményekkel, amelyek az európai jogot akár a tagállamokkal szemben is érvényesíthetõvé teszik, nem ezek alkotmányos szabályozása jelenti az újdonságot, hanem beágyazásuk az európai alkotmányos alapjogokba, a kül- és biztonságpolitika, valamint a belügyek és az igazságszolgáltatás rendszerébe. Európa politikai egysége megfelelõ intézményeket kap, és a korábban túlzottan gazdasági dominanciájú unió mindinkább demokratikus politikai közösséggé válhat. Az alkotmány elfogadása elõtt minden pillér magán hordta nemzetközi szerzõdéses örökségét, ezért az alapszerzõdések, rendeletek, direktívák rengetegében a polgárok nehezen igazodtak el, a tagállamok pedig gyakran kihasználták a közös alkotmányos alapok hiányát. Az alkotmány tervezete tiszta vizet önt a pohárba: az európai polgárokra, jogi személyekre és tagállamokra egyaránt vonatkoznak az unió által hozott és betartatott európai törvények. A tagállamok kötelesek az európai kerettörvényeket saját hagyományos jogrendjükbe beilleszteni. Az európai jog által szabályozott kérdésekben a vitákat a független európai bíróságok döntik el.
Az unió jogi személy lett, ami átvitt értelemben azt jelenti, hogy az alkotmány olyan szervekkel látja el, amelyekkel képes a céljai útjában álló akadályokat észlelni, elhárításuk lehetõségeit mérlegelni, dönteni, és saját határozatait végrehajtani. Az alkotmány az unió fogalmát is átértelmezte, és világossá tette az európai szuverenitás gyakorlásának megváltozott módját.
A tervezet véglegesítése után jóval kevesebb kritika érheti az unió cselekvõképességét és közhatalmat gyakorló vezetõinek politikai legitimitását. Nem érdemes többet tépelõdnünk azon, hogy kell-e Európának alkotmány, inkább azt kell vizsgálnunk: vajon megfelelõ intézményeket hoztunk-e létre európai szintû közös ügyeink intézésére? A tervezet a monetáris és kereskedelempolitikai, halászati ügyeket kizárólag az unió hatáskörébe, a belsõ piac, a szabadság és a biztonság, az európai infrastrukturális háló-zatok, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem, valamint a társadalmi kohézió bizonyos ügyeit pedig a tagállamok és az unió megosztott hatáskörébe utalja. Minden európai polgárnak érdemes végiggondolnia, hogy helyesen osztjuk-e meg a hatásköröket az európai, a tagállami és az alacsonyabb szintû kormányzatok között. Vajon közös intézményeink mûködése megfelel-e a népszuverenitás gyakorlásáról vallott európai elveknek, azaz demokratikusan és alkotmányosan történik-e? Vajon megvannak-e a lehetõségei annak, hogy az uniós intézmények hatékonyan és takarékosan intézzék az európai emberek közös ügyeit? És ha Európa új kormányzati rendszere részenként mûködõképes lesz, remélhetõ-e, hogy az alkotmányban meghatározott intézmények egymással és a közigazgatás tagállami, regionális és helyi szintjeivel is harmonikusan fognak együttmûködni? Megkapjuk-e annak a garanciáját, hogy az európai emberektõl származó hatalommal semmilyen nemzeti vagy ideológiai kisebbség ne tudjon visszaélni?
Jól tudjuk, az ördög a részletekben lakik. Ezért van szükség arra, hogy a ratifikációig az alkotmány minden egyes részletét a legszigorúbb kritikai vizsgálódásnak vessük alá.
