Az ember, aki hazudik. Reflexiók Vidnyánszky Attila autonóm SZFE-t érintő nyilatkozatával kapcsolatban

  • Janisch Attila
  • 2022. november 20.

Publicisztika

Bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is - írja publicisztikájában Janisch Attila.

Úgy tűnik, az alapítványi SZFE vezetése még mindig annyira fél a korábbi, általuk politikai erőszakkal megszállt, eltulajdonolt és lerombolt autonóm SZFE hallgatóinak közismert eredményeitől (amelyek bizonyítékai az ott folyt képzés minőségének is), hogy minden hétre jut egy köpés, rúgás, amellyel a korábbi oktatókat és hallgatóikat kívánnák hitelrontani; és ami még kínosabb és elfogadhatatlanabb, azokat a hallgatókat és tanáraikat is leszólni, akik a régiek közül még mindig a mostani intézményben kényszerültek maradni, az egyetem elfoglalása előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig.

Másfél hete Koltai Lajos állított könnyen cáfolható valótlanságokat Veiszer Alinda műsorában, most pedig a magyar színházi és már a filmes kultúrát, szakmát és oktatást is maga alá gyűrő Vidnyánszky Attila nyilatkozott az autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemről a Belvárosi Polgári Szalon 2022. november 8-i estjén (az SZFE-vel kapcsolatban elhangzottak keretes írásunkban olvashatók) .

Koltai valótlanságait egy neki címzett nyílt levélben cáfoltam, megadva neki azt a tiszteletet, amely őt az operatőri életműve okán a közlései ellenére is megilleti.

Vidnyánszkyt egykor figyelemre méltó tehetségű színházrendezőnek tartottam, akinek sok korai előadását láttam. Filmrendezőként viszont kifejezetten rossz filmeket jegyzett, sajnálatosan bizonyítva, hogy a filmezéshez nem ért.

Az alább idézettek okán írhatnék Vidnyánszkynak is nyílt levelet, valótlan állításait cáfolandó, csakhogy nem írok, mert a megbecsülést is kinyilvánító gesztust, amit Koltai Lajosnak megadtam, úgy érzem, nem kell megadnom ennek a másik embernek, aki nap nap után bizonyítja morális romlását és a magyarországi színházi és filmes kultúrában, szakmában, oktatásban végzett kisajátító tevékenységének gátlástalanságát.

Mindezek okán és következtében a Népszava cikkében Vidnyányszkytól szó szerint idézettekkel kapcsolatban csak annyit tartok szükségesnek közölni:

Ez az ember hazudik. Az autonóm SZFE működéséről és hallgatóiról közölt minden szava hazugság.

Vidnyászky közléseit olvasva figyelemre méltó, hogy mennyire önleleplező a szöveg, hiszen Vidnyánszky a hallgatók „másik gerincet” (!) képző tudati „áthangolásának” (!) mostani szükségességéről beszél, miközben bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is azzal, hogy az autonóm SZFE-n ideológiai „janicsárképzés” folyt. Ezeket a rágalmakat persze még soha nem tudták semmivel bizonyítani.

És az sem kevésbé önleleplező fordulat, amikor Vidnyánszky úgy fogalmaz: „Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. […] A hisztéria (vagyis a nemzetközi szintet is elérő tiltakozási hullám - J. A.) amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el.”

Vidnyánszky Attila az autonóm SZFE-ről

(A Népszava tudósítása alapján.)

„A Színház-és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban úgy fogalmazott: »Az ügy még most sem érte el a nyugvópontot. Az a hisztéria, ami a sajtót és a közéletet uralta az SZFE körül, lecsillapodott. Voltak harcostársaim, az egyik itt ül, az intézmény kancellárja, aki nem ismeretlen ebben a közegben. (Szarka Gáborra mutatott.) Egyszer voltam már itt 2013-ban egy beszélgetésen Kerényi Imrével együtt, nyugodjon békében. Már akkor arról beszéltünk, hogy tarthatatlan, ami a színházi és filmes képzés terén folyik nálunk. Ahogy Eperjes Károly szokta mondani, csaknem két évtizede janicsárképzés folyik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Sokáig készültünk erre, de nem mertük meglépni.«

Miért tartott ez ennyi ideig – jött a kérdés. »Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. Két éve dolgozunk azon, hogy a kicsit gittegylettként működő intézmény, mozduljon végre egy komoly egyetem felé. Elindultunk, napról napra megyünk előre, és alakítjuk át az intézményt. Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. Még folyamatban vagyunk.«

A közönség tapsa fogadta a vezérigazgató mondatait.

»A diákok áthangolása nem egyszerű dolog. A felsőbb évesek még azok közé tartoznak, akik az előző érában jutottak be az egyetemre. Az igazodási vágy még mindig működik, sőt egész Európára jellemző. Egy filmesnek, ha fesztiválon szeretne szerepelni, olyan produktumot kell létrehozni, amit oda meghívnak. A legnagyobb fesztiválok meghirdetett témák szerint szerveződnek és szinte előírják, hogy a világról az alkotó miként beszéljen, miben higgyen. Nagyon erősnek kell lenni, hogy az ember ezzel szemben ellenálljon.«”

Vidnánszkynak az írott és mondott szövegekkel, szövegelemzéssel napi szinten foglalkozó színházrendezőként tudnia kellene, hogy elfoglalni valamit leginkább (és az általa mondottak egészének összefüggéseit tekintve pedig kizárólagosan) csak erőszakosan lehet. Pontosan úgy, ahogyan azt ők tették, amikor gátlástalanul, politikai felhatalmazással megszállták és elfoglalták a korábban független és nemzetközileg is számon tartott, másfél évszázados autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.