Az ember, aki hazudik. Reflexiók Vidnyánszky Attila autonóm SZFE-t érintő nyilatkozatával kapcsolatban

  • Janisch Attila
  • 2022. november 20.

Publicisztika

Bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is - írja publicisztikájában Janisch Attila.

Úgy tűnik, az alapítványi SZFE vezetése még mindig annyira fél a korábbi, általuk politikai erőszakkal megszállt, eltulajdonolt és lerombolt autonóm SZFE hallgatóinak közismert eredményeitől (amelyek bizonyítékai az ott folyt képzés minőségének is), hogy minden hétre jut egy köpés, rúgás, amellyel a korábbi oktatókat és hallgatóikat kívánnák hitelrontani; és ami még kínosabb és elfogadhatatlanabb, azokat a hallgatókat és tanáraikat is leszólni, akik a régiek közül még mindig a mostani intézményben kényszerültek maradni, az egyetem elfoglalása előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig.

Másfél hete Koltai Lajos állított könnyen cáfolható valótlanságokat Veiszer Alinda műsorában, most pedig a magyar színházi és már a filmes kultúrát, szakmát és oktatást is maga alá gyűrő Vidnyánszky Attila nyilatkozott az autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemről a Belvárosi Polgári Szalon 2022. november 8-i estjén (az SZFE-vel kapcsolatban elhangzottak keretes írásunkban olvashatók) .

Koltai valótlanságait egy neki címzett nyílt levélben cáfoltam, megadva neki azt a tiszteletet, amely őt az operatőri életműve okán a közlései ellenére is megilleti.

Vidnyánszkyt egykor figyelemre méltó tehetségű színházrendezőnek tartottam, akinek sok korai előadását láttam. Filmrendezőként viszont kifejezetten rossz filmeket jegyzett, sajnálatosan bizonyítva, hogy a filmezéshez nem ért.

Az alább idézettek okán írhatnék Vidnyánszkynak is nyílt levelet, valótlan állításait cáfolandó, csakhogy nem írok, mert a megbecsülést is kinyilvánító gesztust, amit Koltai Lajosnak megadtam, úgy érzem, nem kell megadnom ennek a másik embernek, aki nap nap után bizonyítja morális romlását és a magyarországi színházi és filmes kultúrában, szakmában, oktatásban végzett kisajátító tevékenységének gátlástalanságát.

Mindezek okán és következtében a Népszava cikkében Vidnyányszkytól szó szerint idézettekkel kapcsolatban csak annyit tartok szükségesnek közölni:

Ez az ember hazudik. Az autonóm SZFE működéséről és hallgatóiról közölt minden szava hazugság.

Vidnyászky közléseit olvasva figyelemre méltó, hogy mennyire önleleplező a szöveg, hiszen Vidnyánszky a hallgatók „másik gerincet” (!) képző tudati „áthangolásának” (!) mostani szükségességéről beszél, miközben bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is azzal, hogy az autonóm SZFE-n ideológiai „janicsárképzés” folyt. Ezeket a rágalmakat persze még soha nem tudták semmivel bizonyítani.

És az sem kevésbé önleleplező fordulat, amikor Vidnyánszky úgy fogalmaz: „Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. […] A hisztéria (vagyis a nemzetközi szintet is elérő tiltakozási hullám - J. A.) amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el.”

Vidnyánszky Attila az autonóm SZFE-ről

(A Népszava tudósítása alapján.)

„A Színház-és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban úgy fogalmazott: »Az ügy még most sem érte el a nyugvópontot. Az a hisztéria, ami a sajtót és a közéletet uralta az SZFE körül, lecsillapodott. Voltak harcostársaim, az egyik itt ül, az intézmény kancellárja, aki nem ismeretlen ebben a közegben. (Szarka Gáborra mutatott.) Egyszer voltam már itt 2013-ban egy beszélgetésen Kerényi Imrével együtt, nyugodjon békében. Már akkor arról beszéltünk, hogy tarthatatlan, ami a színházi és filmes képzés terén folyik nálunk. Ahogy Eperjes Károly szokta mondani, csaknem két évtizede janicsárképzés folyik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Sokáig készültünk erre, de nem mertük meglépni.«

Miért tartott ez ennyi ideig – jött a kérdés. »Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. Két éve dolgozunk azon, hogy a kicsit gittegylettként működő intézmény, mozduljon végre egy komoly egyetem felé. Elindultunk, napról napra megyünk előre, és alakítjuk át az intézményt. Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. Még folyamatban vagyunk.«

A közönség tapsa fogadta a vezérigazgató mondatait.

»A diákok áthangolása nem egyszerű dolog. A felsőbb évesek még azok közé tartoznak, akik az előző érában jutottak be az egyetemre. Az igazodási vágy még mindig működik, sőt egész Európára jellemző. Egy filmesnek, ha fesztiválon szeretne szerepelni, olyan produktumot kell létrehozni, amit oda meghívnak. A legnagyobb fesztiválok meghirdetett témák szerint szerveződnek és szinte előírják, hogy a világról az alkotó miként beszéljen, miben higgyen. Nagyon erősnek kell lenni, hogy az ember ezzel szemben ellenálljon.«”

Vidnánszkynak az írott és mondott szövegekkel, szövegelemzéssel napi szinten foglalkozó színházrendezőként tudnia kellene, hogy elfoglalni valamit leginkább (és az általa mondottak egészének összefüggéseit tekintve pedig kizárólagosan) csak erőszakosan lehet. Pontosan úgy, ahogyan azt ők tették, amikor gátlástalanul, politikai felhatalmazással megszállták és elfoglalták a korábban független és nemzetközileg is számon tartott, másfél évszázados autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.