Egy tömegmészárlás ára – Az orosz szankciók ügye Mariupol után

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. január 30.

Publicisztika

Azok az állami vezetők, akik Brüsszelben az oroszokkal szembeni fellépés mérséklése, esetleg a szankciók eltörlése mellett érvelnek majd, akarva-akaratlanul a mariupoli tömegmészárlásra keresnek igazolást.

Egyre nehezebben lehet értelmezni az oroszok szándékait. A múlt év nyarán, amikor már formálódtak az ukrajnai háború miatti nyugati szankciók, de még nagyon sok ellenérdek akadályozta az elfogadásukat, lelőttek egy maláj gépet. Ezt követően már senkinek nem volt morális bátorsága a szankciók ellen ágálni. Különösen provokatív volt Moszkva akkori demonstratív kiállása azok mellett, akik e szörnyű tömegmészárlást elkövették.

Márciusban elkezd lejárni számos szankció érvénye, így az unió rövidesen dönteni kényszerül, hogy meghosszabbítják – ez esetben mellőzni lehet a tagállami szavazást a kérdésről –, vagy teljesen feloldják azokat, esetleg újabb szankciókat léptetnek életbe. A teljes feloldást és az új szankciók bevezetését valamennyi tagállamnak meg kell szavaznia. Mivel a szankciók Európában sem túl népszerűek, Moszkvának nagyon keveset kellett volna tenni annak érdekében, hogy legalábbis megtörje az uniós összhangot, s ezzel elejét vegye annak, hogy ismét szorítsanak a présen.

Ám mint látjuk, nem ez történik. Pont abban a „stratégiai pillanatban”, amikor a szándékok döntésekké alakulnak, a Donbasz – a Donyecki-medence – moszkvai fegyverekkel jól ellátott orosz terroristái rátámadtak Mariupol civil lakosságára. Ebben a helyzetben ismét minden racionális – gazdasági – érvet felülír a morális felháborodás: az, aki most a Moszkvával szembeni szankciók lazítása, netán eltörlése mellett áll ki, nem lehet más, csak Putyin fizetett ügynöke.

Milyen magyarázat lehet egy efféle, teljességgel ésszerűtlen, kihívó magatartásra?

A legkézenfekvőbb lehetőség, hogy Vlagyimir Putyin is ki van szolgáltatva a helyzetnek, rákényszerült, hogy olyan eseményekre reagáljon, melyeket nem ő kezdeményezett, mi több, nem is állt érdekében, hogy azok bekövetkezzenek. Persze, sokan vannak, akik nem hisznek ebben, s azt állítják: ha Moszkva akarta volna, számtalan módja lett volna rá, hogy rákényszerítse akaratát a lázadókra, akik a jelek szerint nagyon is kihasználnak minden alkalmat, hogy Putyint kész tények elé állítsák.

Való igaz, nemcsak az egykori internacionalista, de a mai nacionalista „segítségnyújtásnak” is megvan a szörnyű ára, amit egy idő után az oroszok aligha fognak és tudnak megfizetni. Eddig is megtapasztalhatták, milyen az, amikor az olajjövedelmek vészesen zuhanni kezdenek, s tartósan alacsonyan maradnak, és ennek következtében összeomlik a nemzeti valuta. Moszkvában még igyekeznek hathatós hatósági segédlettel megtölteni a boltok polcait, de vidéken már hónapok óta komoly ellátási zavarok mutatkoznak. A rubelválság óta pedig a moszkvaiak sem tudnak sok mindent megfizetni, különösen nem az importcikkeket.

Putyin elsősorban annak a nacionalizmusnak a foglya, amely nem hajlandó Ukrajnát kiengedni az orosz befolyás alól; minden ebből következik, s minden erre utal vissza. A terroristák pedig tisztában vannak vele, hogy ebben a küzdelemben főszerepet osztottak nekik.

De nemcsak ők gondolják úgy, hogy haszonélvezői lehetnek az orosz nacionalizmus teremtette válságnak, hanem Európa szélsőséges pártjai is a francia Nemzeti Fronttól a magyar Fideszen át a görög Szirizáig. Hogy esetükben meghökkentően keverednek, sőt egyenesen egymásba átolvadnak az ideológiák, abban semmi szokatlan sincs, hisz e pártok számára nem az ideológia, hanem a hatalom radikális akarása és mindenáron megtartása a mérvadó.

Így aztán ma jelentékeny piaca lett Európa-szerte Moszkva imperializmusának; a jelek szerint az olaj és a gáz mellett mára ez vált a harmadik legkeresettebb orosz exportcikké. Putyin igyekszik is bátorítani azok étvágyát, akik elsősorban ebből s nem az európai kínálatból kérnek.

Azok az állami vezetők tehát, akik Brüsszelben az oroszokkal szembeni fellépés mérséklése, esetleg a szankciók eltörlése mellett érvelnek majd márciusban, akarva-akaratlanul a mariupoli tömegmészárlásra keresnek igazolást.

A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője

Neked ajánljuk