Ellenzéki pártjaink megtalálták a sikertelen EP-választási részvétel legbiztosabb módját

  • Haskó László
  • 2019. március 2.

Publicisztika

Úgy, hogy közben az ország döntő többsége Európa-párti.

Három országos választás elvesztése után ellenzéki pártjaink megtalálták az idei tavaszi voksoláson való szereplésnek azt a módját, ahol az elfogadhatónak mondható eredmény elérésére a lehető legkisebb esélyt adnak maguknak.

Az, hogy sikeresen is lehetett volna szerepelni – föl sem merült.

A maximális siker a Magyarországnak járó 22 képviselői hely szűk többségének elnyerése lehetett volna – még úgy is, hogy az ellenzéki pártok elfogadják a Fidesz diktálta feltételeket. És ez a legtragikomikusabb az egészben. Ugyanis minden fölmérés kimutatja, hogy a magyarok túlnyomó többsége Európa-párti. Még az ortodox kormánypártiak nagyobbik fele is az.

Mi más értelme lehet az EU-s parlamenti választásnak, minthogy ez az erős támogatás látható és kihasználható legyen. Vagyis az, hogy a másik 26 tagország lakói és politikusai számára világossá váljék, hogy a magyar választók nem gondolkodnak úgy a békéről, a baráti együttműködésről és az európai keresztény erkölcsről, mint a kormányuk, és főleg úgy nem, ahogy a kormányuk feje. A soviniszta, közép-kelet-európai hegemóniára válogatottan sötét eszközökkel törekvő gonosztevők most tavasszal következő győzelme után Magyarország megítélése aligha lesz sokkal különb, mint a trianoni és a párizsi béketárgyalásokon volt. Nem kétséges, hogy a következmények sem lesznek kellemesek. Vajon Orbán minapi ígérete, miszerint 2030-ra az unió öt legjobb országának egyike leszünk, hogyan valósul majd meg az unió pereméről, ne adj’ isten az unión kívülről, az oroszok ölelésében.

Ellenzéki pártjaink ebben a politikailag és köztörvényesen is bűnös rendszerben nem találták meg a szükséges és erkölcsös viselkedési, illetve működési módot. Az sem volt nagyon feltűnő, hogy keresték volna. Sajnos – tudatosan vagy tudat alatt – nagyon sokan tartjuk őket kollaboránsnak. S kívülről úgy tűnik, észre sem veszik magukat. Jelen EP választási listáik a politikai karizmájukban végleg elkopottak és a születésük óta szürkék pártválogatottjai.

Egy európai ügy

Beszéljünk kicsit a veszett fejszéről: az ellenzéki pártoknak nyilván le kellett volna mondaniuk saját reménytelen kádereik indításáról egy jeles, párt-független, de Európa és Magyarország iránt elkötelezett közkedvelt hölgyekből és urakból összeállított minden párt és minden pártatlan által támogatható lista diadalra juttatása érdekében.

És mi van a veszett fejsze nyelével? Azt még meg lehetne találni: ha mindenféle jelölt és jelöletlen ellenzéki pártember eztán reggeltől estig mást sem tenne, csupán beszállna az Európai Ügyészségért folytatott aláírásgyűjtésbe, és csak arról, beszélne, csak arról nyilatkozna és álmodna, akkor a veszett fejsze nyelével lehetne még egy jókorát ütni.

 

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk