A következõ másfél óra a mégoly elszállt filoszpalántáktól is komoly szellemi erõfeszítést követel, csak úgy röpködnek a Ding an Sich önmagában való érdektelenségérõl,
a fragilizmusról,
Nietzschérõl és Derridáról szóló eszmefuttatások. Mindez ráadásul úgy, hogy a tárgyalt heideggeri szövegrész ékes német nyelven hangzik el elõször, Bacsó tanár úr pedig a felolvasás után helybõl fordítja-értelmezi.
Filozófia szakosok között elterjedt nézet, hogy Heidegger be volt szíva írás közben, ezért kizárólag úgy lehet befogadni gondolatait, ha az ember hasonmód jár el. Többen állítják, hogy felvételire készülvén a sikeres vizsga iránti vágytól hajtva kénytelenek voltak illegális tudatmódosítókhoz nyúlni.
Késõbb kiderül, hogy van az érthetetlenség vádjában valami, és a germán citátumok sem sznobizmusból hangoznak el. Az elõadó szerint a tárgyalt szövegek igazából visszaadhatatlanok magyarul, értelmetlen szósorokká válnak, amin keresztül nem jön át semmi. "Pedig - állítja Bacsó - németül olyan tisztán és egyszerûen hangzik."
Megtudjuk, hogy "a szó által abba nyerünk bepillantást, hogy a költõ milyen tapasztalatokat közvetít a szó által", valamint, hogy "a szó abból ered, hogy az ember tanulja a lemondást, de a szó nem pusztán lemondás, az ember hagyatkozik arra, ami még elmondható, az ember tartja magát attól, ami még elmondható."
A skribler, citátumok ide vagy oda - miután a német tisztasága és egyszerûsége a nyelvtudás hiánya miatt nem áll rendelkezésére -, egy ideig pont olyan bután néz ki a fejébõl, mint valószínûsíthetõen az olvasó most, fõleg, hogy a gondolatok hihetetlen iramban követik egymást, ám lassan fû nélkül is összeáll a kép, meghazudtolva a filozopterek álláspontját.
Bacsó Béla érti és élvezi, amit csinál. Sokakkal szemben az oktatást sem érzi a tudományos elõrehaladástól idõt elvevõ, felesleges nyûgnek. Lelkesen és színesen beszél, ügyel arra, hogy az ifjúság ne unjon bele a heideggeri problematika ismertetésébe. Ekként van "becserkészés", "nem klappolás", "blõdli" és "hiszti", a "verzicht", a "spruchból kibontakozó nyelvértelmezés" és hasonlók. Adomázás is belefér: a versek értelmezési nehézségei kapcsán meséli, hogy õ a "múlt században" még tanult információs esztétikát, melyben a filosz kódol, kijelöli a redundáns elemeket, végül kijön egy egyenlet, amely megadja, hogy mit jelent a mûalkotás. Az említett tudományág az elõadó szerint a marxista esztétikához képest ugyan maga volt az üdülés, de azért persze ma már élõ ember nem olvas ilyet. "Hallottak egyáltalán Abraham Mole-ról? Nem? Ez megnyugtatÉ"
A bonyolultabb fogalmak magyarázatakor a tanár úr mindennapi életünk mozzanatait hozza fel, a tárgyivá tételt és emberi mivoltunk elvesztését például a banki hitelképességhez szükséges hercehurca példáján keresztül szemlélteti. De még nagyobb sikere van, amikor megpedzi, hogy õ sosem értette, hogy a távolság és közelség leküzdése kapcsán mit akart Heidegger a macskaugrással. A pipaszívás még érthetõ, azt tudja akceptálni. A zavaros tekintetek láttán kifejti: egy normális pöfékelés az asztalán is látható eszközzel megközelítõleg másfél órát vesz igénybe, de az egyáltalán nem világos, mekkorát ugrik egy macska.
Bár volt olyan prekoncepciónk, hogy esztétikaórán közéleti téma nem kerül majd szóba, az aktuálpolitika itt sem hiányozhatott. A német filozófus technikáról alkotott véleményének kifejtésekor saját álláspontja is megfogalmazódik. "Sok ötlet van itt arra, hogyan pusztítsuk el a Földet - mondja Bacsó. Majd hozzáteszi: - Ezt az ökológiai gondolatot a MIÉP is nagyon nyomja, ezért próbálom magam visszafogni, hátha még valaki félreérti, és belép hozzájuk." Szó esik még a magyar gazdák és az idõjárás viszonyáról, valamint a Fidesz petíciójáról az egyik szöveg négy alapfogalma kapcsán, de akárhogy is, az órának még ez sem árt meg, a központi téma végig Heidegger marad. Megértjük, hogy miért nem szabad elsietve megnevezni a dolgokat, miért érdektelen a dolog önmagában, és hogy mennyiben tükrözhetik szavaink a valóságot. A szokásos
kiskörúti légkalapácsok
miatt az ablakok zárva, a nehéz téma pedig a példák és adomák tengere ellenére kiégéssel fenyegeti a diákság agyát. Negyed kettõ környékén már látszik az amúgy lelkes arcokon a kimerültség.
Oxigénhiány és kifáradás ide vagy oda, az óra végére nem marad kétség a hallgatókban: ha nem csak a leginkább tüzelõként hasznosítható bölcsészdiploma megszerzése végett járnak egyetemre, ilyen elõadásokat kell keresniük. Bár ez nem könnyû feladat.
"Slussz. Elég volt belõlem" - fejezi be óráját Bacsó Béla. Részünkrõl hurrá és hogy volt.
- andróczy -
ELTE BTK, Múzeum körút 4-6., fõépület, 39. terem, csütörtökönként 12-13.30
