Valamikor a rendszerváltás hajnalán egy – ezt a véleményét leszámítva valóban jeles – publicista fogalmazta meg azt a közkeletű tévképzetet, amely szerint az 1952-es helsinki olimpia 16 magyar aranyérme mögött Rákosi Mátyás mesterkedése húzódott meg: ő ötlötte ki a máig érvényes sportstruktúrát, olyan sportágakat helyezve előtérbe, amelyekben nem volt erős a nemzetközi mezőny, tehát könnyen és gyorsan lehetett sikert elérni. Ezt a hamis elméletet annak idején a nyilatkozatával – sajnálatos módon – országgyűlési képviselő is hirdette.
Helsinkiben aranyat nyertünk egyebek mellett atlétikában, tornában és úszásban, mindegyik világsport volt már akkor is. Csettinthetett Rákosi elvtárs bármekkorát, a semmiből képtelen lett volna 15 sportágban 149 – ráadásul nagyon sikeres – versenyzőt előállítani az olimpiára. Igazán nem nulláról indult a magyar sport. A II. világháború előtti utolsó (Berlin, 1936) és utáni első (London, 1948) olimpián egyaránt tíz aranyat nyertek a mieink. Helsinkiben pedig tíz sportágban – aranyat! És mindegyiknek volt történelmi előzménye. Nem is rövidke…
Lássuk, mikor született az ’52-es olimpia győzteseinek a sportágában az első magyar arany. Atlétika: 1900 (Bauer Rudolf); birkózás: 1908 (Weisz Richárd); ökölvívás: 1928 (Kocsis Antal); sportlövészet: 1912 (Prokopp Sándor dr.); torna: 1932 (Pelle István); úszás: 1896 (Hajós Alfréd); vívás: 1908 (Fuchs Jenő dr. és a kardcsapat). Helsinkiben először avattunk olimpiai bajnokot labdarúgásban és öttusában, de ott is igen értékes előzmények után, a futballisták például már vb-döntőt is vívtak korábban.
Helsinkiben végül 42 érmet nyertek a magyar sportolók, 16 aranyat, 10 ezüstöt és 16 bronzot. Ilyen minőség nem születik ennyire rövid idő alatt (Rákosi 1948-ban lett a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára). A politika vezényszavára sem! Sportszakmai abszurdum.
Mint ahogy a nemzetközi versengésben sikeres magyar élsport születése és kibontakozása is legalább másfél évszázad történéseit és erőfeszítéseit rejti magában.
Értelmiségi buzgalom
Hazánk már a 18. század második felében igazodott a nemzetközi sportélethez, elsősorban angol hatásra. A tehetősebbek, akiknek volt erre idejük és pénzük, vívtak, lovagoltak, vadásztak, eveztek, kerékpároztak, tornáztak, atletizáltak, úsztak. Jelentős szerepet vállalt Széchenyi István: ő volt a hazai lóversenyzés és lótenyésztés, később az evezős sport meghonosítója, létrehozta az első csónakházat (Csónakda), 1841-ben megalapította az első Hajós Egyletet, beindítva az első evezősversenyeket. Ebben a korszakban bukkant fel a később történelmi példaképpé váló Wesselényi Miklós alakja, aki rendszeres lovaglással, sportolással erősítette magát, s hatalmas erejével az 1838-as pesti árvíz hőse lett, életeket mentve a ladikján.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
