Keszthelyi András

Mit tett hozzá az ellenzék a kétharmadhoz?

  • Keszthelyi András
  • 2018. május 29.

Publicisztika

A felelősség mindegyik ellenzéki párté, egyiküknek sincs joga többit bűnbakként megjelölni.

If it smells like a duck
Tastes like a duck
It’s a goddamn duck
(Iggy Pop: It’s All Shit)

Április 8-án a 106 választókerületből a Fidesz jelöltje 59-ben nem ért el 50, további 15-ben pedig 52 százalékot. Bátran állíthatjuk tehát, hogy egy hódmezővásárhelyi típusú összefogás esetén a jelenlegi 15 helyett 59, de ha a közös fellépés szavazatvonzó hatását is figyelembe vesszük, akár 74 választókerületben is lett volna esélye az ellenzéki győzelemnek. Ám mivel egy ilyen konstrukciónak nem volt politikai realitása, minden ezzel kapcsolatos további gondolkodás a fantázia birodalmába tartozik. Az ellenzéki pártok önzősége és együttműködésre képtelensége, szavazóik akaratának semmibevétele azonban nemcsak a Fidesz győzelmét eredményezte, de Orbán Viktor újabb parlamenti kétharmadát is. Mint azt alább megmutatjuk, legkevesebb 13, optimális esetben pedig akár 26 fideszes egyéni győzelem megakadályozható lett volna (természetesen azokon az országgyűlési egyéni választókerületeken – oevk-kon – felül, amelyeket az ellenzék április 8-án megnyert). A 6 sokat emlegetett budapesti választókerület mellett Pest megyében 5, Borsodban 3, Békés, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom megyében 2-2, míg Baranyában, Csongrádban, Somogyban és Szabolcsban 1-1 helyen győzhetett volna az ellenzék.

A könnyen nyerhető 13 oevk-ban ez 4 Jobbik-, 7 baloldali (4 MSZP-, 3 DK-) és 1-1 LMP-, illetve Együtt-mandátumot jelentett volna. A maradék 13-ból 8 a Jobbik, 5 a baloldal számára volt nyerhető, tehát az ellenzéki erősorrendet sem befolyásolta volna érdemben a taktikai koordináció. Azt is meg kell említeni, hogy az ellenzéki győzelemhez két helyen a teljes ellenzék összefogása lett volna szükséges.

 

Elszalasztott lehetőség

Sokan leírták, és a baloldali (MSZP, DK) pártvezetők nyilatkozták is, hogy a kétharmad megakadályozásához elsősorban az LMP-re lett volna szükség. Ez igaz, csak elfed egy fontos tényt, nevezetesen azt, hogy Orbán Viktor újabb kétharmadát önmagában is képes lett volna megakadályozni az MSZP, a DK és a Jobbik is. Ha tehát nem gondoljuk azt, hogy az egymással is versengő ellenzéki pártok közül az LMP-re, de akár a szintén megvádolt MKKP-re vagy a Momentumra külön szabályok vonatkoztak a visszalépéseknél, akkor bizony könnyedén megállapítható: a kétharmadot az ellenzék közösen hozta össze, senkinek nincs joga egyik vagy másik pártot bűnbakként megjelölni.

Az egymással megállapodni nem tudó ellenzéki alakulatok mindegyikét felelősség terheli tehát, legfeljebb annak mértéke változó. (Az egyetlen párt, amelyik komolyan vette a koordináció kényszerét, az pedig nem jutott be a parlamentbe, sőt az 1 százalékot sem érte el – ez volt az Együtt. Arról pedig, hogy az MSZP és a DK megállapodása mennyiben befolyásolta a szélesebb ellenzéki összefogás lehetőségét, később lesz szó.)

Az optimális eredmény eléréséhez tehát a baloldalnak a Jobbikkal, illetve a Jobbiknak a baloldallal való közreműködésére lett volna szükség. És sok esetben az LMP-re is.

Megjegyzendő, hogy a taktikai szavazás úgy is működött, hogy hivatalosan egyik „nagy” párt sem támogatta. Ráadásul több, egymással gyakran ellentétes következtetésre jutó civil kezdeményezés futott, az ezeket integráló orbannakmenniekell.hu oldal pedig csak a választás előtti kedden indult. A közvélemény nyomására az utolsó napokban visszalépő jelöltek jellemzően nem közölték, hogy kinek a javára lépnek vissza, azaz meg sem próbálták orientálni támogatóikat.

Mindezzel együtt is az esélyes jelöltek 25–33 százalékkal több szavazatot kaptak, mint az őket támogató pártok listái. Voltak olyan szélsőséges példák is, mint az amúgy az ellenzék számára nyerhetetlennek tűnő Vas megyei 3. sz. oevk, ahol a baloldal közös jelöltje kevesebb szavazatot gyűjtött, mint a jelöltállító DK listája. Az atlatszo.hu cikke elég pontosan levezeti, hogy a taktikai szavazás jóvoltából összességében 15 mandátumot nyert az ellenzék – ha ez elmarad, a Fidesznek most háromnegyedes országgyűlési többsége lenne.

A nyerhetőség elemzésekor két szempontot vettem figyelembe. Egyrészt azt, hogy voltak kamupártok, valamint független jelöltek; utóbbiak – a két, pártok által is támogatott jelöltet (Mellár Tamást és Kész Zoltánt) nem számítva – összesen a szavazatok 1,8 százalékát, azaz mintegy 96 ezer szavazatot gyűjtöttek. Másrészt számoltam azzal is, hogy a szavazók nem követnék egységesen pártjaik utasítását, azaz mindig lenne olyan baloldali választó, aki nem szavaz a Jobbikra, és viszont. Ezért azokban a választókerületekben, ahol baloldali (MSZP, DK) jelölt volt az esélyes, 3 százalékpontos, míg ott, ahol a jobbikos jelölt lehetett volna befutó, 2 százalékpontos szavazatveszteséggel számoltam, figyelembe véve a Jobbik magasabb elfogadottságát a baloldali szavazók körében (ezeket a „korrekciókat” a táblázatokban nem tüntettem fel, de látható, hogy e levonásokkal is megmaradt volna a győzelmi esély).

A leginkább nyerhető 13 körzetben ez a fajta aggodalmaskodás fölöslegesnek bizonyult volna a gyengébb jelöltek visszalépése esetén, mert ezeket kényelmesen nyerhette volna az ellenzék. Optimális esetben 8 helyen 50 százalék körüli vagy azt meghaladó eredménnyel.

Az 1. számú táblázat azt mutatja, hogy az esélyes jelölt javára való visszalépés esetén melyik 13 választókerületben győzhetett volna kényelmesen az ellenzék, és hogy ennek érdekében kinek kellett volna visszalépni. (Ahol több olyan parlamenti párt is indított jelöltet, amelynek a visszalépése elegendő lett volna a győzelemhez, ott mindkettőt feltüntettem.)

false

 

 

A 2. számú táblázat azt a 11 választókerületet mutatja be, amelyek – ha a fentebb felsoroltakhoz képest sokkal szorosabb eredménnyel is – szintén nyerhetőek lettek volna legalább két ellenzéki párt jelöltjének visszalépése esetén. (Pest 5. csak látszólag lóg ki a sorból, ott ugyanis az LMP jelöltje ténylegesen visszalépett a DK javára.)

false

 

 

Végül van két olyan oevk, ahol az ellenzéki győzelem esélyét csak egy teljes körű, a Momentumot és az Együttet is magába foglaló koordináció biztosíthatta volna. Budapest 6. számú oevk elég nagy médiafigyelmet kapott, itt ugyanis Kocsis Mátéval szemben a baloldali esélyes ellenzéki jelölt mellett (ellenében) a többi ellenzéki párt is fajsúlyos szereplőt indított (Dúró Dóra, Baranyi Krisztina). Pest 7. (Vecsés) esetében pedig a Jobbik javára kellett volna visszalépnie valamennyi ellenzéki jelöltnek ahhoz, hogy nyerhető legyen.

false

 

 

Mindezek fényében azt, hogy melyik párt pontosan mekkora mértékben járult hozzá Orbán Viktor kétharmadához, viszonylag egyszerűen meg lehet állapítani: meg kell nézni, hogy hány helyen léptette vissza, illetve azt, hogy hány helyen akadályozta meg az ellenzéki győzelmet azzal, hogy állva hagyta jelöltjét.

Bot a küllők közé

Az ellenzéki győzelmek optimalizálása szempontjából az MSZP és a DK decemberi megállapodása nem sokat ért, sőt azzal, hogy megkötötte a felek kezét, valójában inkább a hátrányai látszanak, mint az előnyei. (És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a megállapodás egyértelműen a DK-nak volt kedvező – hogy miért fogadott el egy ilyen alkut az MSZP, az legyen a baloldali hermeneutika feladványa, írásunk szempontjából indifferens.)

1. Az MSZP és a DK összesen 11 egyéni győzelmet aratott. Egyetlen olyan oevk van (Budapest 7., Hiszékeny Dezső), ahol a kétpárti megállapodás önmagában győzelmet ért volna – bár éppen itt az is felvethető, hogy az MSZP jelöltje minden bizonnyal a DK támogatása nélkül is esélyes volt. A további 10 győzelemhez azonban a többi ellenzéki párt (elsősorban a Jobbik és az LMP) szavazói is kellettek. A taktikai szavazás és néhány visszalépés hiányában az MSZP-s és DK-s jelöltek teljesítménye inkább a 2010-es szocialista, mint a 2014-es Összefogás-eredményekre emlékeztetne.

2. A DK várakozásoktól elmaradó szereplése következtében legalább 5 olyan oevk van, ahol a DK nélkül is ellenzéki győzelem született volna (Budapest 7., 8., 10., 17., Csongrád 1.), illetve 4 MSZP–DK által koordinált ellenzéki győztes oevk-ban az LMP jobban teljesített a DK-nál (Budapest 10., 15., 17., Csongrád 1.). A Csongrád 1-es körzet azért is érdekes, mert itt nemcsak az LMP, hanem a Jobbik szavazói is nagyobb részt vállaltak a győzelemben, mint a DK – noha egyik párt sem léptette vissza a jelöltjét.

3. A megállapodás elsősorban az MSZP kezét kötötte meg, amennyiben legfeljebb további 6 helyen léphetett vissza anélkül, hogy elveszítsen 150 millió forintnyi kampánytámogatást. Ha a két párt a politikailag is racionális 25–30 helyen állapodott volna meg, akkor ez a probléma nem merül fel.

false

 

A szerző politikai elemző, Political Animal című blogja a magyarnarancs.hu-n olvasható

Figyelmébe ajánljuk