Tanulságok egy kisebb miskolci botrányos eset után, avagy aranykor áprilisi fényben

Publicisztika

Létezhet-e ellenfelek nélküli társadalom? Örvendezhetünk-e együtt az irigykedés helyett? Vagy legalább megköszönhetjük-e, ha az ellenérdekelt hajlandó változtatni? Egy illúzió nyomába eredtünk. Vélemény.

Az aranykor kifejezés több értelemben is használatos: jelentheti az édenkertet, egyes sikeres történelmi korszakokat, és létezik egy elvont, szellemi értelemben vett aranykor is. A tiszta formájában csak mítoszokból ismert tökéletes világ egyik leírása szerint az Aranykor polgárai mind meghaladták a duális gondolkodást, vagyis számukra nem létezik a jó-rossz, az én-te, a mi-ti kettőssége, hanem csak az egység-érzés élménye. Ennélfogva ezek a földöntúlinak mondható lények nem ismerik az ellenségeskedés fogalmát és realitását sem. Nem irigykednek egymásra, hanem, és itt jön a mitikus rész, együtt örvendeznek a másikkal annak jóllétét, sikerét látván. Értik? Együtt örvendeznek.

A himalájai népek ezt az aranykort egy titokzatos közép-ázsiai királysághoz kötik, amelyet hófödte hegycsúcsok rejtenek el a külvilág elől. Sambhala jelentése „a nyugalom helye”, „a boldogság forrása”.

De hogy jutunk el a sambhalai királyság messzeségéből Miskolcon át a magyar választásig? Lehet, hogy sehogy, de teszünk rá egy kísérletet.

A botrányszagú eset a héten történt a borsodi megyeszékhelyen: több Fidesz-közeli név is felbukkant azon a listán, amelyen a város jegyzője a miskolci választási bizottságokba javasolt jelölteket. „Egy friss dokumentum szerint az állampárt már a látszatra sem ad, ha a választásról van szó. (…) Miskolc jegyzője teletömné hűséges pártkatonákkal, bizonyítható fideszes pártmúlttal és függelmi viszonnyal rendelkező emberekkel ezeket a szerveket. A javaslatát a fideszes többségű közgyűlés pedig várhatóan csuklás nélkül el is fogadja a holnapi ülésén” – írta szerdai Facebook bejegyzésében Szopkó Tibor, a miskolci képviselő-testület momentumos tagja.

A választási bizottságokról azt kell tudni, hogy a három tagból és legalább két póttagból álló grémiumot a jegyző javaslatára a település képviselő-testülete választja meg. Ezek a bizottságok döntenek többek között a nyilvántartásba vételről, a panaszokról, a szavazólapokról – „lényegében a választások tisztaságát, törvényességét és pártatlanságát biztosítják” – emlékeztet a politikus, majd hozzáteszi, Miskolcon mindez „elméletileg” van csak így.

Az, hogy egy ilyen összetételű jelölt-lista egyáltalán felmerülhetett, mint lehetőség, mutatja, hogy a parlamenti választás közeledtével a Fidesz egyre arcátlanabb húzásokkal próbálkozik. Ugyanakkor – szintén a szavazás közelsége, s ezzel összefüggésben az állampolgári emlékezet okán – már nem tehetnek meg akármit a kormányzó erők és azok helyi leképeződései.

Szopkó Tibor bejegyzésében fel is sorolja, mely jelöltek indítását tartja etikai szempontból aggályosnak (miközben formailag nincs kivetnivaló a jelölésükben); őket a B-A-Z. 01. és 02., azaz a Miskolcot is magába foglaló választókörzetekbe küldené a választási bizottság tagjaiként a Fidesz, „hogy őrködjenek a választás függetlensége felett”. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.