Trump és az Európai Unió: frontális támadásból mosolydiplomáciára váltott az amerikai elnök

Publicisztika

Az Egyesült Államok külügyminisztere meglepően partneri hangon szólt európai szövetségeseihez a hétvégi müncheni biztonsági konferencián. Ez azonban csak egy új taktika, Trump célja ugyanis továbbra is az, hogy lehetőleg szétszakítsa az Európai Uniót, csak rájött, hogy frontális támadással nem ér el sokat. Elég csak megnézni, hová utazott Rubio a müncheni beszéde után: a trumpista, oroszbarát Szlovákiába és Magyarországra. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.

Ez egész más hangvétel. Donald Trump ezúttal a külügyminiszterét, Marco Rubiót küldte Münchenbe, aki elég civilizált volt hozzá, hogy olyanokat mondjon: az Egyesült Államok Európa gyermeke, hogy erős Európát szeretne, és hogy „új életet akar lehelni” az Atlanti Szövetségbe, nem pedig szétrombolni. De miért váltott ekkorát az amerikai elnök?

Nem azért, mert meggondolta volna magát. Nem mondott le arról a tervről, hogy felbomlassza az Európai Uniót, viszont levonta a következtetéseket alelnöke tavalyi kudarcából, amikor ugyanezen a biztonsági konferencián egy az egyben nekiment az európaiaknak. Amivel csak annyit ért el J. D. Vance, hogy az unió összezárta a sorait vele szemben. Az alelnök tavaly olyan mély szakadékot ásott az Atlanti-óceán két partja között, hogy az európaiak nagy többsége ma már nem tekinti Amerikát szövetségesének. Ezzel kényelmetlen helyzetbe hozta az európai szélsőjobboldalt, amelyre Trump Amerikája támaszkodni szeretne, és ez még nem minden.

Amikor megpróbálta megadásra kényszeríteni Ukrajnát, és Grönland annektálásával fenyegetőzött, Donald Trump közelebb hozta egymáshoz az uniót, az Egyesült Királyságot, Kanadát és több más demokráciát, amelyek közös frontba tömörültek, és amellyel szemben Trump kétszer is kénytelen volt visszavonulót fújni.

Marco Rubiónak, aki megnyerőbb és kevésbé ellenséges a demokráciával szemben, mint J. D. Vance vagy Elon Musk, minden lehetősége megvolt rá, hogy kezet nyújtson Európának. De hová ment München után?Abba a két uniós országba, Magyarországra és Szlovákiába, ahol azt szeretnék – Donald Trumphoz hasonlóan – hogy Ukrajna elfogadja Oroszország tűzszüneti feltételeit.

Alapvetően semmi sem változott; de akkor miért tapsolták meg mégis az európaiak Marco Rubiót, aki pedig egyértelműen arról győzködte őket, hogy csatlakozzanak a trumpista dogmákhoz?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Kik vagyunk mi?

Bár a választás lehetséges kimenetelére vonatkozó vélemények, spekulációk, kinyilatkoztatások jelentékeny hányada alapján azt hihetnénk, hogy voltaképpen már csak az kérdés, hogy kétharmada vagy csupán sima feles többsége lesz-e a Tisza Pártnak a leendő Országgyűlésben, ezúttal képzeljük el azt, hogy Orbán Viktor megnyeri az április 12-i választást.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.