Nemzeti populizmustól a szociális populizmusig – avagy mit tehet az ellenzék osztogatás idején?

  • Madlovics Bálint
  • 2016.12.07 14:02

Liberális szemmel – Republikon

Amilyen olcsó a szó, annyira hatékony játékszer, és épp olyan hatásos fegyver is lehet.

Most, hogy az elmúlt másfél év kommunikációs „csodafegyvere”, a menekültkérdés – egy minden szempontból túltolt kampány után, a téma fönntartása érdekében tett relatíve gyenge kísérletek ellenére – egyre inkább lekerül a napirendről, a kormány megkezdte a 2018-as választási kampány előkészítését. Ennek egyik, az utóbbi napokban sokat tárgyalt ága a médiabirodalom építésére, illetve a kormánnyal szemben álló tulajdonos médiájának visszaszorítására vonatkozik. Ennél viszont jelentősebb az az ág, amely a médiák tartalmáról szól: azokról az üzenetekről, amiket a Fidesz a médiabirodalmán keresztül kíván a következő időszakban kommunikálni. A nemzeti populizmus már említett kimúlása után a Fidesz nem máshoz, mint a szociális populizmushoz fordul: „történelmi jelentőségű” béremelést fogadtak el, adókat és járulékokat csökkentettek, valamint, hogy az inaktív réteget is bevonják, a nyugdíjakat is a korábban tervezett százalék fölött emelik, sőt karácsonyra a nyugdíjasok még egy 10 000 forintos Erzsébet-utalványt is kapnak a miniszterelnöktől.

Kevés olyan állampolgár van, és az alsóbb néprétegekben talán még kevesebb, akik ne örülnének jövedelmük növelésének. Általánosabban fogalmazva egyszerűen arról van szó, hogy a populizmus népszerű dolog – sőt, alkalmasint épp ez a lényege. E tulajdonsága miatt viszont komoly fejtörést okozhat egy pártnak, aki szembehelyezkedik egy szociális populistával. Lehet-e, illetve érdemes-e kritizálni valakit, aki népszerű dolgokat mond? Külön nehezíti a helyzetet, ha az előbbi ellenzéki, az utóbbi pedig kormánypárt, hisz ebben az esetben a kormány nem csak beszél, de cselekszik is: elkezd, mint a Fidesz is, osztogatni. Az ellenzéki pártnak pedig nem marad más lehetősége, mint a kommunikáció; ami viszont koránt sincs a „kézzel fogható adománnyal” szemben bukásra ítélve. Amilyen olcsó a szó, annyira hatékony játékszer, és épp olyan hatásos fegyver is lehet.

false

Az ellenzék kommunikációs lehetőségeinek föltárása érdekében érdemes összevetni a Fidesz „új csodafegyverét”, a szociális populizmust a nemzeti populizmussal. Ugyanis, bár mindkettőre jellemző a populizmusok említett népszerűsége, valójában teljesen máshogy működnek, és másfajta kihívást is jelentenek az ellenzéki pártok számára.

A Fidesz nemzeti populizmusa igazi kommunikációs termék volt, avagy – egy utóbbi időben divatossá vált kifejezéssel élve – az igazság utáni politika (post-truth politics) iskolapéldája. A menekültügy során a kormány a magyar emberek döntő többsége számára nem kézzel fogható dolgot átélhető valósággá, sőt valódi problémává tett azáltal, hogy elhelyezte azt egy ún. narratívában. Úgy keretezte, illetve úgy kötötte hozzá a menekültek kérdését más, a Fidesz retorikájában mindig is komolyan hangsúlyozott témákhoz (mint amilyen az EU-ellenesség, hazánk szuverenitása vagy éppen a nemzeti határok védelme), hogy anélkül, hogy a nagy többségnek ez például az egészségügyhöz mérhető, személyes problémákat okozott volna, hosszú ideig uralni tudta vele a politikai napirendet. Összefoglalva, a nemzeti populizmus nem más volt, mint keretezés az emberek számára kézzel fogható „mag” nélkül.

A kormány most elkezdett szociális populizmusa ennek a szimmetrikus ellenkezője: kézzel fogható mag keretezés nélkül. A funkciója is eltér a nemzeti populizmusétól: míg annak elsődleges célja az volt, hogy a Fidesz mint „nemzeti kormány” 2014–15 fordulóján elvesztett hitelességét visszaadja, addig a szociális populizmus elsősorban nem a saját táborhoz szól, hanem a társadalom jóval nagyobb rétegeihez. A kérdés viszont az, hogy pusztán ezzel a szavazóivá is teszi-e a kormány a választókat – a válasz pedig inkább nem, mint igen. Persze, sokan lesznek, akinek a szavazatát meg lehet vásárolni. De igazán nagy tömegeket megmozgatni, sőt kormánypárti szavazóvá is tenni őket szociális populizmussal pont akkor lehet, ha a kormánypárt ad a társadalom nagy hányada számára átélhető történetet, narratívát is a pénzösszegek mellé.

Érdemes ennek kapcsán átnézni a történelmi példákat. Narratívát adott a Fidesz a rezsicsökkentés mellé, az „államcsőd széléről nagy nehezen, áldozatokkal, de visszahozott és most már virágzó ország” narratíváját, de erre a leglátványosabb példa a Fidesz első nagy szociális populista kampánya volt 2008-ban. Az akkori népszavazáson, bár a kérdések arra vonatkoztak, valójában nem az egészségügy és az oktatás különböző díjairól szavaztak az emberek, hanem a kormányról, és persze elsősorban a kormányfőről. A pénzösszegek úgyszólván túlmutattak önmagukon, egyfajta szimbólumokká váltak, és ezért tudtak érzelmi azonosulást és két évvel később is fegyelmezett voksolást garantálni a Fidesz számára. Ez a hatásosság momentán a Fidesz mostani populista akciója kapcsán még nem látszik; miközben a fizetés- és nyugdíjemelés, mint már említésre került, nem csak a Fidesz törzsszavazóit érinti, a többieket aligha fogja majd másfél évre a kormányhoz láncolni.

Az ellenzéki kommunikáció számára épp ebben rejlik a lehetőség. A baloldal eddigi válaszai egyrészt a cikk elején fölvetett dilemmából fakadó zavarodottságról árulkodtak, másfelől pedig a kormányra való rálicitálásból álltak. Ezek a szólamok igen alacsony hatásfokúak: a kormány, kezében a kasszakulccsal, ilyen esetekben mindig helyzeti előnyben van. Viszont az ellenzéknek itt lenne a lehetősége – mivel a kormány ezt még nem tette meg –, hogy a társadalom nagy hányada számára fontosnak ítélt cselekménysort egyedüliként keretezzen: kösse össze a kormány lépéseit más ügyekkel, illetve adjon sajátos jelentést a tényeinek. Ahhoz viszont, hogy ezt igazán hatásosan tudják meglépni, olyasvalamire lenne szükség, amivel a baloldal pártjai momentán még nem rendelkeznek: egy nem csak ennek az ügynek a kapcsán fölépített, világos kritikai alapállásra. Az igazság utáni politika, bár többen az ellenkezőjét állítják, valójában hosszú távú műfaj, a tények értelmezéséhez használt narratívákat ugyanis hosszú idő fölépíteni. Ez az ellenzék feladata a következő másfél évre: fölépíteni egy világos identitást, egy baloldali világképet. És akkor képes lesz az ilyen és ehhez hasonló lehetőségeket kihasználni, illetve tényleg versenyre kelni az Orbán Viktor vezette Fidesszel.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.