Pártok és Duna-partok: a nyaralásnak lehet politikai jelentése is

  • Mikecz Dániel
  • 2018. július 19.

Liberális szemmel – Republikon

Különböző módon lehet eltölteni a szabadságot, városnézéssel vagy természetben, aktív vagy kicsit lustálkodós pihenéssel. Kevésbé magától értetődő, de a nyaralásnak lehet politikai jelentése is.

Gyurcsány Ferenc a minap küldte el nyaralni a fideszes képviselőket, úgy legalább nem okoznak „sok kárt” az egykori miniszterelnök szerint. Orbán Viktor bizonyára nem a DK elnökének tanácsára megy nyaralni, hiszen már korábban elkezdte közösségi oldalán visszaszámolni, hogy mikor mehet vakációzni. Nyaralása alatt a politikus egy kicsit újra magánember, noha a közvéleményt természetesen érdekli, hol pihennek választott vezetői. Különböző módon lehet eltölteni a szabadságot, városnézéssel vagy természetben, aktív vagy kicsit lustálkodós pihenéssel. Kevésbé magától értetődő, de a nyaralásnak lehet politikai jelentése is.

A Fidesz politikusainak és a szimpatizánsoknak nem kell sokat törniük a fejüket, hol élhetik meg kormánypárti elkötelezettségüket és tölthetik el szabadidejüket, hiszen a jövő héten lesz az idén 29. alkalommal megrendezett szabadegyetem Bálványoson. Bizonyára sokan várják, hogy mond-e újra valami erőset a világ fejleményeit elemző Orbán Viktor. Ha el is marad az illiberális államról való eszmefuttatáshoz mérhető mondás, kárpótolhatja a jobboldali közönséget, hogy nemcsak a közéleti-politikai, de a zenei programok is ingyenesek. Remélhetőleg edződik a hajléktalanságot kriminalizáló fideszes képviselők szociális érzékenysége, ha éppen a Tankcsapda bálványosi koncertjén a Mitől legyen jó kedvem? c. számot hallgatják:

Üres zseb, üres gyomor, // Szembejön velem a nyomor. // Rossz helyre születtem, // Mitől legyen jó kedvem?

A zenei fesztiválok nemcsak a regnáló, de az ellenzéki jobboldalon is kedvelt politikai-közösségi események. Ahogy arról a blogon már esett szó, ezeket hívja a szakirodalom protesztiválnak. A radikális jobboldal protesztiváljai, mint a Magyar Sziget, a 2000-es évek második felében vonzották a legtöbb látogatót, majd a Jobbik középre húzásával veszítették el a jelentőségüket. Kézenfekvő lenne a Jobbikból kiváló Toroczkai László és közössége számára, hogy fölelevenítsék a radikális jobboldali táborok hagyományát. Nyilvánvalóan még ott az erre vonatkozó tudás a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban, bár az olyan korábbi fellépők, mit Bakay Kornél, Pozsonyi Ádám vagy Raffay Ernő inkább már a Fidesz táborát erősítik. A Magyar Sziget rendezvényeit Verőce mellett tartották, ami megfelelő úti cél lehet a jobboldali érzelmű turistáknak a fesztivál hiányában is, hiszen itt található a Wass Albert-múzeum, a közelben pedig a Kárpát haza temploma. A közeli Zebegényben a kálváriadombon szerveznek minden év június 4-én megemlékezést a Trianon-emlékműnél.

A Dunakanyar jobboldali jellegét indokolhatja, hogy a két világháború között épültek ki az akkori középosztály nyaralói. Az 1980-as évek végén a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozások azért is lehettek az egész ellenzéket átfogó rendezvények, mert nem csak a beruházást érintő antidemokratus döntést kritizáló liberálisok vagy a környezetet óvó zöldek, de az eredeti a tájat konzerválni kívánó, a Dunakanyarhoz kötődő jobboldaliak ügye is volt. Oldódik a heves jobboldaliság, ha egy kicsit lejjebb megyünk a Dunán. A Szentendrei-sziget délkeleti részén fekvő Horányban működtette a Természetbarátok Turista Egyesülete a Telep, a szemben lévő Gödön pedig a Munkás Testedző Egyesület a Fészek nevű üdülőtelepét, munkásoknak. Az ideológiai tudatosságot jól tükrözi a TTE önmeghatározása: „A TTE az osztálytudatos munkásmozgalom szerves része, a felszabadulásáért küzdő munkásosztály vándor-sportszervezete, amelynek célkitűzései nem teljesen azonosak a polgári turistáskodásra nevelő egyletekkel, küzd a turistaság akadályai, a káros polgári szórakozások ellen, igyekszik a turistaság révén soraiba bevonni és osztálytudatosságra nevelni a munkásságot és természettudományi megismerésen alapuló világnézetet hirdetni számukra.”

Ebből a baloldaliságból azonban kevesebb maradt meg, mint a feljebb lévő Zebegény és Verőce jobboldaliságából, noha arról lehet hallani, hogy Horány jelenleg a pesti liberális kör kedvelt üdülőhelye. Szentendrén ugyanakkor már az 1980-as években erős volt az alternatív, újhullámos képző- és előadóművészek jelenléte, köszönhetően a helyi művésztelepnek. Azóta is fellelhető a már korábban is festővárosnak nevezett Szentendrére a 1990-es években meghatározó alternatív-liberális identitás. Nem kell azonban messze menniük a Dunakanyartól azoknak, akik kortárs, új balos-liberális feltöltődésre vágynak, hiszen a Bánki-tó fesztiválon gazdag közéleti program várja az érdeklődőket. A kormány menekültpolitikáját kritizálók pedig Balatonbogláron, az ingyenes Babel Sound fesztiválon élvezhetik a határok nélküli világzenét.

Figyelmébe ajánljuk