Sem a kormány, sem az ellenzék nem tud mit kezdeni az egészségügy katasztrofális állapotával

  • Mikecz Dániel
  • 2017. szeptember 24.

Liberális szemmel – Republikon

Sokan érdekeltek a jelenlegi rendszer fenntartásában.

A Republikon Intézet idén kétszer utánajárt annak, hogy melyek a választópolgárok szerint a legégetőbb problémák. Kérdésünk úgy szolt: „Mit gondol, mi az a két legfontosabb probléma, amelyekkel ma Magyarország szembenéz?” Januárban a válaszadók 43, majd augusztusban 45 százalékuk nevezte meg az egészségügy és szociális biztonság témáját a két legfontosabb probléma egyikeként. Utána jócskán lemaradva következett a bevándorlás ügye 28, ill. 24 százalékkal. Láthatóan nőtt is azok aránya, akik az egészségügyet nevezik meg, miközben a kormány kedvenc témája, a bevándorlás fél év alatt veszített jelentőségéből.

Mivel ilyen

 

lényeges problémának tartják a választók az egészségügyet és a szociális biztonságot,

 

joggal feltételezhető, hogy az ellenzéki pártoknak megérné ezen a téren kritizálniuk a kormányt. Maguk az ellenzéki politikusok és egyéb véleményformálók is hivatkoznak a fenti adatokra, gyakran elhangzik különböző stúdiókban, hogy adott kormányzati intézkedés, pénzköltés helyett „rendbe kéne tenni az egészségügyet.” Látszólag teljes egyetértés van az ellenzék és az elégedetlen választók között abban, hogy mivel kellene foglalkozni. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. Miközben a bevándorlást problémaként érzékelők többsége a kormányt támogatja, az egészségügyért aggódók nem köteleződnek egy egyöntetűen az ellenzéki pártok mellett. Az ellenzéki pártok együttes támogatottsága ugyanis a Republikon Intézet legutóbbi kutatása szerint 27 százalékon áll, ami elmarad az egészségügyet gondban látók 43-45 százalékos arányától.

Több oka van annak, hogy az egészségügyi problémák választói érzékelése

 

miért nem váltható át olyan szavazói támogatássá, mint a bevándorlás.

 

Mint a jelenlegi magyar politikában szinte minden területen, itt is jelentősége van az ellenzék fragmentáltságának. Nem csak a Jobbik és a liberális, baloldali ellenzék megosztottságáról van szó. Az utóbbin belül sincs olyan egység, ami segíthetné az egyirányú célzott üzenetek megfogalmazását. Hiányoznak továbbá az olyan egységes keretek is, amelyek fogódzót, útbaigazítást nyújthatnának a választóknak a komplex, bonyolult egészségügyi rendszert érintő szakpolitikai alternatívák értelmezésében. Így azonban az egészségügyet érintő kevés ellenzéki megszólalás is a szakértőség nehezen emészthető nyelvén szól.

Miközben egészségügyi témában tiltakozások is szerveződtek elsősorban

 

Sándor Mária, a „fekete ruhás nővér” mozgalma

 

szervezésében, ezek a kezdeményezések a politikaellenesség miatt kerülték a pártok közelségét. Így azok sem aktív támogatói, sem folytatói nem lehettek a mozgalmi hullámnak. Fontos különbség továbbá, hogy a hasonló közoktatási mozgalom (Tanítanék) kapcsán létrejött a tanárok, diákok, szülők egysége, ez az egészségügyben csak korlátozottan volt igaz. Az egészségügy erősen hierarchikus, nagy különbségek vannak anyagi megbecsülés tekintetében az ápolók, orvosok és különösen a vezetők között. Sokan érdekeltek a jelenlegi rendszer fenntartásában, miközben társadalmi presztízsüknél fogva nehéz kívülről kritizálni az orvosokat. Kizárólag a választók (páciensek) érdekeit szem előtt tartó ellenzéki szakpolitika így komoly ellenállásba ütközhet az egészségügyben dolgozók részéről. A második Gyurcsány-kormány alatt éppen azért tudtak eredményesek lenni az egészségügyi tiltakozások, mert a strukturális reformok az orvosok,

 

a vizitdíj a betegek érdekeit sértette,

 

így egység jöhetett létre a felek között.

Az ellenzéki politikus azonban egységes, világos megoldási javaslatok és ágazaton belüli szövetségesek nélkül is kimondja, hogy „egészségügy”, hivatkozik arra, hogy ezt látják problémának a választók. Körvonalak, irányok nélkül azonban az ismételgetéssel csak a tehetetlenség válik még szembetűnőbbé.

Figyelmébe ajánljuk