Riport

Óvoda a harcmezőn

Az alábbi történetben nincs direkt pártpolitika, ám abban, ami Magyarpolányban történt, nem lehet nem észrevenni mindannak a hatását, ami 2010 óta zajlik az országban.

  • Varga Domokos Péter
  • 2021.12.15 21:00

Anya vásárolni ment

Kétéves volt a kislány, amikor az anyja eltűnt. A gyermekelhelyezési perben az apjának ítélték. Az apa most megint tárgyalásra vár – előzetesben. Ha a vád bebizonyosodik, az azt jelenti, hogy a hamarosan tizennyolc éves szentesi lány a mellett az ember mellett nőtt föl, aki megölte az anyját.

„Eltemettem az igazságot”

Meghalt egy 16 éves fiú május 7-én az Emmi által fenntartott zalaegerszegi (botfai) zárt fiúintézetben. A hivatalos vélemény szerint öngyilkos lett, de édesanyja szerint a halál időpontja és helyszíne körül nyugtalanítóan nagy a bizonytalanság.

„Nem akarnék még meghalni”

Öt megye tizenegy szegregátumában jártunk az elmúlt hetekben. Találkoztunk olyanokkal, akik átestek a koronavíruson, akik elvesztettek családtagokat, akik rettegnek, és akik szerint a vírus nem létezik. Láttunk több temetést, és elkísértük a helyi aktivistákat a regisztrációt segítő körútjaikra.

A belvárostól nem messze áll a nyomortelep

Szeméthegyek, dizájnerdrogok, áramlopás - Eger Szala nevű szegregátuma hasonló problémákkal küzd, mint más leszakadó városrészek az országban. Viszont jó kezdeményezésekre, kitörési lehetőségekre is van itt példa.
  • Molnár Richárd
  • 2021.05.16 08:01

Életünk a Szalában

Bő félórányi sétára az egri vártól borzasztó körülmények között élnek emberek. A város nem akarja agyonhallgatni a problémát, az érintettek egy része is hajlandó tenni azért, hogy kitörjön a mélyszegénységből. Elég ez a sikerhez?
  • Molnár Richárd
  • 2021.04.14 21:00

Pusztába kiáltott szó

Ma már nincsenek pitykegombos juhászok, és juhászkutyákat is alig találni. A fiatalok számára nem vonzó a szakma – azok maradnak, akik ebbe nőttek bele.