Riport

Cserebere, eladom

A CD Hungary Zrt. tulajdonába került három Andrássy úti palota ügyében is nyomoz az ügyészség. Az ingatlanok a terézvárosi önkormányzattól versenyt mellőző csereügylet, illetve adásvétel révén kerültek a diplomáciai testületeket ellátó részvénytársasághoz 2004-2005-ben. A CD Hungary vezető tisztségviselője volt akkortájt a Videoton jelenlegi tulajdonosa, Orbán Viktor bizalmasa, Garancsi István is.

Esély nélkül

Tucatnyi szakember dolga és kötelessége, hogy megóvjon egy gyereket az őt veszélyeztető szülőktől. A gyermekvédelem rendszere néha indokolatlan szigorral lép föl, néha pedig a felelősök orra előtt halnak meg gyerekek. Az utóbbi kockázata különösen akkor nagy, ha a szakember és a kliensek világa közt átjárhatatlan szakadék húzódik.
  • Becker András
  • 2013. július 6.

A gyűjtögetés végnapjai

A hulladékfém-kereskedelem januári szigorítása után tovább nehezítené az ebből élők helyzetét a kormány: lényegében minden hulladék eredetét hivatalos papírral kellene igazolni. Ez a változtatás kétségkívül fejfájást okozna a nagybani fémtolvajoknak és felvásárlóiknak - ami örvendetes -, ám egyúttal ellehetetlenítheti a hulladékfém-gyűjtésből élő szegények (hajléktalanok, romák) megélhetését is.
  • Tamás Gábor
  • 2013. július 2.

Irgalom nélkül

Koherens volt a soproni lőtéri kettős gyilkosság bizonyítása, így az első fokú, lehető legszigorúbb ítélet az előre eltervelt gyilkosságért nem okozott meglepetést. A három fiatal pénzt és fegyvert akart - és hogy megértsük, mi mozgatta a különösen kegyetlenül viselkedő elkövetőket, végigültük a per négy napját. Az ott elhangzottakra hagyatkozva keressük az okokat.
  • Gaal Ilona
  • 2013. június 30.

Rések a falon

A Nemzeti Földalap (NFA) bicskanyitogató döntési gyakorlata - amellyel rendre a Fidesz-közeli vállalkozóköröket, illetve kormánypárti politikusok családtagjait juttatják földvagyonhoz - a jelek szerint elérte a végrehajtó-apparátus ingerküszöbét. A minap jutottunk hozzá egy belső vizsgálat anyagához - íme.
  • Tamás Gábor
  • 2013. június 2.

Nekem a Balatont

A Simicska Lajos tulajdonolta Közgép és Fonyó Károly közös cége, a Solum-Invest - az osztrák Swietelskyvel konzorciumban - hatalmas szálloda- és turisztikai komplexumot építhet fel a honi vitorlássport szíveként ismert balatonfüredi telekegyüttesen. Végigkísértük az ügylet alakulását.
  • Rényi Pál Dániel
  • 2013. június 1.

Minőségben kérlelhetetlen

"Amikor megtudtam, hogy harmadmagammal bekerültem a lyoni cukrász-világbajnokság döntőjébe, nem csaptam nagy hűhót. Kiírtam az üzletajtóra, hogy bocsánatot kérek a kedves vendégeimtől, bezárjuk az üzletet, mert a cukrászmester elmegy két hétre Lyonba, versenyre."
  • Matkovich Ilona
  • 2013. június 1.

Tudósok tavasza

Tudósok és könyvtárosok forradalmairól ritkán hallunk, de az Aaron Swartzhoz hasonló civiljogi aktivisták mellett már a tudomány tekintélyes képviselői is fellépnek a tudományos kiadók egyeduralma és üzletpolitikája ellen.
  • Bihari Ádám
  • 2013. június 1.

A felejtés ára

Az életkor meghosszabbodásával mind több idős ember szenved a kognitív képességek részleges vagy teljes elvesztésétől. A szindróma áldozatainak és családjuknak az élete pokollá válhat - és a betegség kezelése mind súlyosabban terheli meg a fejlett országok nemzetgazdaságát is.

Néhány pofon rendben van

Múlt szerdán eltemették romániai szülőhelyén azt a 47 éves orgoványi férfit, akit a gyanú szerint rendőrök vertek halálra vallatás közben. A kiskunsági Homokhát mélyszegénységtől sújtott és indulatokkal terhes tanyavilágában tudakozódtunk Bara József tragikus halálának körülményeiről.
  • Matkovich Ilona
  • 2013. május 25.