The Suitcase Cinema – A vándorló mozi

  • 2013. november 21.

Snoblesse

A pop up store után itt a pop up mozi.
false

Hogy mi minden fér el egy bőröndben?! A legújabb kutatások szerint egy mozi is elfér, a Suitcase Cinema projekt legalábbis ezt bizonyítja. A programsorozat azért jött létre, hogy tágítsa a moziról alkotott fogalmainkat, hiszen a mozi=vetítőterem megfeleltetés olyan unalmas és meghaladott! Mozizni bárhol lehet, állítják a bőröndösök, klubban, boltban, háztetőn, pincében, fűn, fán és még hosszan sorolhatnánk... A sorozat ezúttal Kelet-Európába merészkedik, azon belül is a Balassi Bálint utcába, ahol – van-e, aki nem tudja? – Európa egyik legkisebb mozija, a Cirko található. Ezúttal nem a helyszín lesz rendkívüli, hanem a körülmények: bár a mozi nemrégiben ágyőt mondott a régimódi kópiáknak, most mégis 16 mm-es tekercsekről forog a film; Chris Marker és Joris Ivans dokumentumfilmje, a Valparaisóban, és egy meglepetésfilm, melynek kilétéről a cirkósok mélyen hallgatnak. A zongora viszont nem hallgat; a régi kópiákat Darvas Kristóf zenéli alá a Suitcase Cinema budapesti állomásán.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.