Túlzottan eklektikus lenne - Kun Attila koreográfus, Közép-Európa Táncszínház

  • rés a présen
  • 2015. március 13.

Snoblesse

Elzenélt tánc, eltáncolt színház - a Müpa 10. szülinapján.

rés a présen: A Fassang László orgonakoncertjére készített koreográfiáddal szerepelsz a Müpa 10. szülinapján. Kinek az ötlete volt ez az „Elzenélt tánc, eltáncolt színház”, és hogyan jött létre?

Kun Attila: Fassang Laci barátommal közösen gondolkodtunk az orgona és a kortárs tánc esetleges kapcsolatának feltérképezésén. A Müpa orgonája egyszerűen lenyűgöző, és e hangzás testközelisége rabul ejtett mint koreográfust. Tudható, hogy átszövi az európai kultúrát az orgona hangzásvilága, hiszen a keresztény kultúrkör velejárója az orgona­zene. Ebben megjeleníteni a kortárs táncot igencsak komoly kihívás. Mint a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője természetesen a társulat táncművészeinek közreműködésével alkottam meg az előadást. Az alkotói folyamat kezdő gesztusa az volt, amikor Laci bevitt az orgona síptermébe – a táncművészek is bejutottak ugyanide pár héttel később –, ami lenyűgöző élmény volt. Ezután Laci az üres hangversenyteremben – ha jól tudom, 1000 feletti nézőt képes befogadni – eljátszotta nekem Ligeti György Volumináját. Meg kell mondjam, sorsfordító élmény volt. Ettől a pillanattól kezdve nem volt kérdés, hogy a hangzás ereje előtti tisztelettel alkossuk meg az est mozgásanyagát.

false

rap: Mióta kötődsz a Müpához?

KA: Ha lehetek szerénytelen, jelen voltam a születésénél, ugyanis a Müpa nyitó előadásának – Monteverdi: L’Orfeo – a koreográfusa voltam. Itt került színpadra a Csodálatos Mandarin koreográfiám, és legfrissebb elkötelezettségemként, a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetőjeként a társulat 25 éves jubileumi előadása is itt lesz. Itt vehettem át az Imre Zoltán-díjat és családi jó barátunk, Dévény Anna Primissima-díjátadásánál is jelen lehettem. Ezek az események csupán a kiemelt pillanatai az életemnek, de a Müpa a hétköznapjaimat is meg­tölti előadásaival, koncertjeivel.

rap: Mit láthatunk tőled ebben az évadban?

KA: Ebben az évben sok újdonsággal kedveskedünk nemcsak a közönségnek, hanem a közösségnek is, hiszen az országban elsőként és egyetlenként rövidesen két olyan tánc/színház nevelési programot mondhatunk magunkénak – a Nemzeti Táncszínházzal és a Káva Kulturális Műhellyel koprodukcióban –, amelyek a felnövekvő nemzedékeket okítják a tánc és a színház varázslatos világának megismerésére. Március 19-én jelentkezünk legújabb bemutatónkkal, a Tánc-Tér-Képek előadással, aminek az a különlegessége, hogy megszünteti a hagyományos nézőteret, és így közelebb hozza a nézőt a tánc dinamikus színpadi jelenlétéhez. Hagyományainkhoz hűen ebben az évben is folytatjuk erdélyi missziónkat, ahol nemcsak előadásokkal vendégeskedünk, hanem a tavaly indított oktatási programunk keretében sok erdélyi fiatalt és lélekben fiatalt ismertetünk meg a tánc örömével.

rap: Mi neked a legizgalmasabb a művészet világában?

KA: A táncban Crystal Pite és Wayne McGregor. Egyébként pedig a maping mint látványtechnika, ami visszaadhatja a színpadi világ versenyképességét a mozi és a televíziózás ellenében.

rap: Ha lenne lehetőséged együtt dolgozni egy letűnt kor zsenijével, kit hívnál vissza a másvilágról, és mire?

KA: Ha a magyar szakmai elődökre gondolok, akkor Fülöp Viktort kérném fel, hogy Seregi László – meg nem született – Shakespeare Vihar koreográ­fiájában Eck Imrével és Sipeki Leventével közösen idézzék meg a Budapesten elhunyt Nizsinszkij szellemét Lábán Rudolf munkásságán keresztül. De ha a világ zsenijeit vizsgáljuk, akkor Béjart korai alkotói dinamizmusával ihletett koreográfiájában nagy tisztelettel dolgoznék Martha Graham, illetve Isadora Duncan partnereként Caravaggio festett díszletei, Picasso színpadképei között, Beethoven zenéjére… mondjuk, lehet, hogy ez túlzottan eklektikus előadás lenne.

Figyelmébe ajánljuk