Kedves Olvasónk!
A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából. Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 1999. szeptember 29-i számában jelent meg.
A szótár főszereplője éghatárőr, ő a szittya. Nappal alszik, vekkerre ébred, mely kredencén szól. Büszke és forróvérű. Áll a tehénlepényes hurutosban, s egy jobb világról álmodik. Hol lehet altiszt, azt kutatja. Sokszor vannak ketten, és származásra való tekintet nélkül hortyognak egymással. Benépesítik a vidéket, metrót építenek. A vártán állva azt álmodják, hogy mindenütt ők alszanak. Álmukban részt vesznek a muhi csatában, de nem nyernek.
A főszereplő egyszer belelapoz a Szittya-szótyárba, mely szókumiszból van, ami eléggé ízlik neki, lehet, hogy kicsit becsíp a szittya. Hajnalban úgy hallja, ezrek kiabálják, hogy tűnjön el. Apukáját Szatymagnak hívják, de minden szittya az ő szülöttje. Anyukája Szitty-Szipirtyó, ki repülve közlekedik a szittyók felett, melyek növények a hathímesek seregéből és egyanyások rendjéből. Leánykori neve Juncus. Régen ő volt a sztyeppék szépe, de ez elmúlt, ezért bosszúszomjas lett. A határőr visszaemlékszik rá, hogy mikor kisbaba volt, eléggé fejletlen volt, és apukája néha rá akart tiporni, mikor sírt.
Nehéz gyermekkora miatt mindent vissza akar kapni, amit visszaadnak neki. A Világ Ura figyelmezteti, hogy ne ártsa bele magát a reterátba, ami a világ, mert maga is bepiszkolódik a Sorbonne-on. Ezután azt álmodja, hogy Sigmund Freud díványán Kelet és Nyugat eléggé csúnyán veszekszenek, ő pedig a heverő alatt fekszik, mint egy szittya isten, ki egyszer csak előugrik. Lecsillapítja a veszekedőket, de maga belegebed abba, hogy egyik kutya, másik eb. Akár keletszittya, akár nyugatszittya, ő nagyon egyedül érzi magát, és csak áll a világvégi határőri posztján. A világ sajnos sokszor kiröhögi, és hiába felesel vissza egy humorosat, csak még jobban nevetnek a rovásán. Ezért azt álmodja, hogy belerúg a világba, de az álmait és a valóságot többször összekeveri. Másnap egy külföldi bokorban ébred, ahol biciklis rendőrök igazoltatják. A szittya szótár segítségével garázdaságig menő félreértés kezdődik, mindenki fejét le akarja tépni, aki nem szittya. Kitoloncolják, pedig aki nem szittya, annak kéne hazatakarodni.
Megharagszik a szótyárra, amit az idegenszívű szittyák szerkesztettek, és azt szeretné elérni, hogy csak egy szó legyen, ne sok. Ezt a szót kergeti álmában, miként a csodaszarvast, de nem találja, eközben a Déli, majd a Keleti pályaudvarra ér, ahol nincs takarítva az illemhely. A sok szó között ott áll szegény némán az élettérben. Azt álmodja, hogy Herder és Csont hercegek a vesztére törnek, és megjósolják, hogy ki fog halni a nyelve. Ezt erős szavak kíséretében kikéri magának. Tévéfelvétel van, s nem ad a németnek egy darabot se a szittyaföldből megművelésre, bár kiderül, hogy a nagynénje is német. Az a baj, hogy mindenki mindent vissza akar kapni, tót is, oláh is, rác is, szittya is, de mindig minden a másé. Édesanyjához fohászkodik, aki bevallja neki, hogy ő román, de lehet, hogy pánszláv. Ettől nem hagyja magát zavartatni, mert mindenkiben lehet kis hiba, hanem elalszik, és hujjogatva őrségbe megy a bérci vártára. Ott egy posztgörény kazár rontja a levegőt, aki le lesz ütve, majd álmában szittya pajtásaival egy pisszoárban évődnek, hogy ki a szittya származásúbb. Ezután fejéből egy pinty nagyságú hattyú száll ki, így várja a rendszerváltást, mikor felszáll az aranyturul. De a szittyák között is van viszály, amit a nem szittyák szítanak a kazár Médiában. Két ősöreg szittya megvív, egyik sarlókalapáccsal, másik ősikarddal. A tótoláhrác származású kazár veszít, ezér el akarja zárni a szittyát Ejrópától. Aki pedig elhatározza, hogy a Társas Hadak útján ráront az illető asszonyra, és nyereg alá puhintja, mint egy dzsoggingos Csabakirályfi. Ezután megvív a Tőke nevű Góliáttal, mert a pénz és a bank világa undorítja. Inkább a magyar utat járná, hol ismeri a sok kátyút, de ezt se hagyják neki az adószakértők, akiket felaprít álmában. Végül talpig ércben áll a vártán, és alszik. Azért hortyog, hogy mi mind magyarok maradjunk.
https://magyarnarancs.hu/konyv/az_eroszak_nyelve_szilagyi_akos_kolto-58081 a 2000 könyvek kiadása, 1999, 174 oldal.
(1981)
A "Mancs" íróinak, olvasóinak és szerkesztőinek szeretettel ajánlja ezt a réges-régi verset.
Az Ásatás korábbi részeiből:
