Nádas Péter is kiáll az SZFE szabadsága mellett

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 11.

Sorköz

Könyveket is küldött az egyetem könyvtárának.

Nádas Péter író pénteken egy tükörrel készített szelfivel és a jól ismert #FreeSZFE felirattal állt ki a szabadságáért küzdő Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett.

Nádas kiadója, a Jelenkor egy kommentben közölte, hogy az író A szabadság tréningjei című művéből öt fényképes példányt eljuttattak az SZFE könyvtárába.

false

 

Fotó: Jelenkor Kiadó/Facebook

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.