Lehet, két kötettel jobban is jártunk volna: az elsőbe kerülhetett volna a papa és a mama, a korabeli Brooklyn, a poéngyárosi kezdetek, az összes nő, az összes film, az összes neurózis szép emléke. A másodikba pedig a Mia Farrow/Soon-Yi/Dylan Farrow/Woody Allen akta. Így azonban a két műsorszám egymásba lóg.
Elsőként a nosztalgikus múltidézést kapjuk, a kései filmeket idéző, „volt már jobb is” minőségben: átjön (remek fordításban) a kissé fáradt, de ismerős hang, a poénok nagy távolságban követik egymást, de 30–40 oldalanként fellelhető egy, s bár többségük használt, minden másodikon röhögni is lehet. Aki a Café Societyben is meglátta a szépet, itt is meg fogja.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
