Lehet, két kötettel jobban is jártunk volna: az elsőbe kerülhetett volna a papa és a mama, a korabeli Brooklyn, a poéngyárosi kezdetek, az összes nő, az összes film, az összes neurózis szép emléke. A másodikba pedig a Mia Farrow/Soon-Yi/Dylan Farrow/Woody Allen akta. Így azonban a két műsorszám egymásba lóg.
Elsőként a nosztalgikus múltidézést kapjuk, a kései filmeket idéző, „volt már jobb is” minőségben: átjön (remek fordításban) a kissé fáradt, de ismerős hang, a poénok nagy távolságban követik egymást, de 30–40 oldalanként fellelhető egy, s bár többségük használt, minden másodikon röhögni is lehet. Aki a Café Societyben is meglátta a szépet, itt is meg fogja.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
