Babos Tímea: Nem értek egyet azzal, hogy augusztus végétől újraindulnak a versenyek

  • narancs.hu
  • 2020. július 21.

Sport

„Óriási baklövés lenne”.

Babos Tímea szerint óriási baklövés lenne, ha a koronavírus-járvány közepette augusztus végétől megrendeznék az amerikai nyílt teniszbajnokságot. "Nem teljesen értek egyet azzal, hogy augusztus elején újraindulnak a versenyek, illetve szerintem nem is fognak, mert két esemény megrendezése nem jelenti azt, hogy minden visszatér a normális kerékvágásba" – nyilatkozta az M1-en Babos.

A sportoló hangsúlyozta, jelen körülmények között nem menne a US Openre, és szerinte "óriási baklövés lenne", ha egyáltalán megrendeznék a tornát.

"Európában lehet utazni, de a nemzetközi tenisz nem csak Európáról szól. Az első százban körülbelül 15 amerikai és nyolc kínai van, a világelső ausztrál játékos szintén nem tudja elhagyni hazáját, ezért nem sportszerű, hogy ők nem vehetnek részt a versenyeken" – magyarázta a soproni játékos.

Az amerikai nyílt bajnokság augusztus 31-én kezdődne és szeptember 13-án érne véget, de a szervezők még mindig nem biztosak benne, hogy egyáltalán meg tudják-e rendezni a Grand Slam-tornát.

Az ATP és a WTA június közepén jelentette be, hogy augusztus 3-án a női, augusztus 14-én pedig a férfi nemzetközi teniszélet is újraindul, de mivel Kínában minden nemzetközi sportrendezvényt lemondtak az idei évre, hat WTA- és négy ATP-tornát már törölni kellett.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.