Hosszabbításban kapott ki a svédektől a női kéziválogatott

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 6.

Sport

A negyeddöntőben a rendes játékidőben nem bírt egymással a két csapat, a hosszabbításban a svédek voltak eredményesebbek. 

36–32-re kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a legjobb négy közé jutásért játszott meccsen Svédország válogatottjától a párizsi olimpián. 

A rendes játékidő végére 29–29-es döntetlen alakult ki, a kétszer ötperces hosszabbításban viszont a svédek voltak eredményesebbek, így alakult ki a 36–32-es végeredmény. 

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a csoportkört két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a harmadik helyen zárta, ezért találkozott a másik hatos második helyén zárt skandinávokkal.

A magyar csapat a negyeddöntőben az első félidő derekán négygólos hátrányba került, a szünetig egy találatra zárkózott. A kiegyenlített második félidő utolsó percében vezetett is, ám a svédek egyenlítettek, a hosszabbításban pedig jobbnak bizonyultak.

A magyar válogatott számára véget ért az olimpia. Hogy a hatodik, vagy hetedik helyen zár-e, az az utolsó negyeddöntő, a norvég-brazil találkozó kimenetelétől függ. Legutóbb, Tokióban hetedik lett a nemzeti csapat.

Az elődöntőben Svédország Franciaországgal játszhat majd a döntőbe jutásért, míg a másik ágon Dánia a ma esti Norvégia–Brazília meccs győztesével. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.