Bakos András
Bakos András cikkei
Ismét napirendre került a Duna medrének mélyítése: az EU is komoly pénzeket fordítana arra, hogy a folyó nagyobb teherhajó-forgalmat bírjon el. A szakemberrel erről is beszélgettünk.
A Szabad sajtó utcai hentes
A riporter klímaszerelő, a főszerkesztő kolbászsütő. Szabadidejében az is szalámit tölt, aki a szakmában maradt. Bakos András publicisztikája a magyar sajtó napja alkalmából.
Szívszorító látvány a partra emelt Szőke Tisza
Több mint egy éve emelték ki az elsüllyedt gőzhajót, azóta a parton rohad tovább.
Előválasztásra készülve: "Ha jól csináljuk, erősíteni fogjuk a közbizalmat"
Hajdú Gergő, az aHang kampányfőnöke szerint az előválasztással az ellenzéki pártok a demokratikusabb Magyarország megteremtéséért tesznek lépéseket.
Tizenöt év után emeltek vádat egy szentesi gyilkosság ügyében
D. Lajos ölhette meg korábbi élettársát a Fővárosi Főügyészség szerint.
A makói sztrájknak is véget vetett a zárlat
A gumigyár vezetése és a sztrájkolók megállapodtak: év végéig visszaállítják a tavaly nyáron felmondott kollektív szerződést.
Kínai vakcina miatt áll a bál Kübekházán
„Márkizajokkal bandázik” – rótta meg a főorvos a polgármestert, aki az orvosi kamarához fordul.
Megszúrta azt, aki segíteni akart a barátnőjének
Ittasan, sértett férfibüszkeségből szúrt három évvel ezelőtt egy vaskúti fiatalember. Most megy a börtönbe 3 és fél évre.
Ellene fújtak
Minden bíróságon elveszítette perét Kutasi László egykori válogatott labdarúgó. Kft.-jét az ítéletek szerint törvényesen szerezte meg a ma már világszerte körözött Balogh Sándor.
Kedden nonstop sztrájk kezdődik Makón
Addig sztrájkolnak a gumigyárban, amíg nem sikerül megállapodni a cégvezetéssel.
Hiába lobbizott Orbánnál – mondta a szegedi vádlott a Mini Hungary park ügyében
A Mini Hungary megtetszett valakiknek, meg is szerezték – állítja a makettpark egykori üzemeltetője.
"Nem is részesültem pszichiátriai vizsgálatban"
Már Vas megyei MSZP-sként ismert politikus lett Szabó Bálint, aki hoszzú ideje szegedi akcióival borzolja a kedélyeket.


