Bod Tamás

  • Bod Tamás

    Rovatszerkesztő (Kis-Magyarország), újságíró

    Első cikkét 1993-ban írta a Magyar Narancsba, ahova 1999-től ír rendszeresen és 2018 óta a lap munkatársa. A legérdekesebb, a legelképesztőbb és a legsúlyosabb események vidéken történnek, ahol a sajtószabadságot a legtöbb helyen csak hírből ismerik. A sajtó legnagyobb vidéki szerzői csapatával a Narancs.hu rendelkezik.  

Bod Tamás cikkei

Tűzharc az M1-es autópályán: Elvétett célpont

Először minden világosnak tűnt: az M1-esen egy nyitott személygépkocsiból tüzelve megtámadtak egy pénzszállítót - sikertelenül. Nem sokkal később a rendőrség az autópályán feltartóztatta a gyanús autót, két utasát őrizetbe vette, majd a bíróság döntése nyomán előzetes letartóztatásba helyezték őket. Aztán jött a fordulat.

Ivóvízprojektek: Árhullám

Egy 2010-től érvényes, a teljes költségtérítés elvén alapuló EU-direktíva miatt egyik pillanatról a másikra a jelenlegi többszörösére nőhet a vízdíj - mondogatják vízügyesek, egyelőre halkan. Az ország elmaradottabb régióiban - az Észak-, de főleg a Dél-Alföldön - zajló ivóvízminőség-javító program ráadásul pluszdrágulást generálhat. Igaz, a vállalt 2009-es határidőre ez utóbbi megaberuházás bizonyosan nem készül el.

Pályakép Zsiros Géza agrárvállalkozóról: A nagygazda

A kárpótlási törvény egyik szülőatyja ma Európa legjobb minőségű földjén gazdálkodik, a Békés megyei Kunágotán. A közel 600 hektáros családi birtok valódi mintagazdaság. Zsiros Géza a huszadik század legnagyobb földosztójának mondja magát. Az egykori kisgazda politikus 2006 tavaszán az esélytelenek nyugalmával már MDF-színekben indult a parlamenti választáson.

Újabb fejlemények a gyulai adatbázisügyben: Elvarratlan szálak

Két szálon fut a tavaszi parlamenti választások előtt nagy visszhangot keltett gyulai adatbázisügy. Az ügyben az Országos Választási Bizottság (OVB) hivatalból büntetőfeljelentést tett a rendőrségen, másrészt Tóth Imre, a választáson vesztes fideszes képviselő jó hírneve megsértése miatt polgári pert kezdeményezett.

Újabb fordulat a Legfőbb Ügyészség kontra Tóth Károly perben: Elölről az egészet

Súlyos eljárási hiba miatt a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla a napokban új menetre kötelezte a Békés Megyei Bíróságot abban a perben, amelyet jó hírnevének megsértése miatt indított a Legfőbb Ügyészség (LÜ) Tóth Károly szocialista képviselő ellen, és amelyet a hivatal első fokon meg is nyert. Az eljárás a brókerügyben történt kiszivárogtatással kapcsolatos.

Körös-parti pártviadalok: Megszokott arcok

A Viharsarok három nagyobb városában - Gyula, Orosháza, Szarvas - a szokásos MSZP-Fidesz párharc zajlik. A megyeszékhelyet, noha liberális sasfészeknek korántsem tekinthető, tizenhat éve szabaddemokrata polgármester irányítja. De marad-e?

Perek szárnyán - A gyulai adatkezelési botrány fejleményei

Az Országgyűlés múlt heti alakuló ülésén Lamperth Mónika belügyminiszter egyebek között a gyulai adatkezelési botrány felemlegetésével vágott vissza a választás tisztaságát megkérdőjelező fideszes politikusoknak. Az adatbázisügy miatt amúgy nemcsak nyomozás indult, hanem pereket is kezdeményeztek.

Sértett hírnév - A Kulcsár-ügy mellékszála: Legfőbb Ügyészség kontra Tóth Károly

Aznap, amikor megkezdődött a Fővárosi Bíróság esküdtszéki nagytermében a Kulcsár-ügy tárgya-lása, Gyulán a Békés Megyei Bíróság első fokon ítéletet hirdetett a Legfőbb Ügyészség kontra Tóth Károly perben. Ez az ügy is szorosan kapcsolódik a brókerbotrányhoz. A bíróság szerint a szocialista képviselő megsértette a Legfőbb Ügyészség jó hírnévhez való jogát.

Kövess minket: