Bod Tamás

  • Bod Tamás

    Rovatszerkesztő (Kis-Magyarország), újságíró

    Első cikkét 1993-ban írta a Magyar Narancsba, ahova 1999-től ír rendszeresen és 2018 óta a lap munkatársa. A legérdekesebb, a legelképesztőbb és a legsúlyosabb események vidéken történnek, ahol a sajtószabadságot a legtöbb helyen csak hírből ismerik. A sajtó legnagyobb vidéki szerzői csapatával a Narancs.hu rendelkezik.  

Bod Tamás cikkei

„Gyertek, és védjetek meg”

Közvetett bizonyítékok eddig is mutattak arra, hogy Csűry István, a nagyváradi központú Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Securitate ügynöke volt, de ő következetesen tagad. Lapunk talált egy tanút, aki bíróság előtt is kész megerősíteni állítását, hogy a püspök ügynök volt.

Sziklát görgetni felfelé

Hamarosan azért hagyom el a politikusi pályát, amiért öt évvel ezelőtt hátat fordítottam az újságírásnak: nem látom az érdemi cselekvés lehetőségét. A NER abszurditásai között politikusként eltöltött öt évem összegzése.

Kövess minket: