Wagner Péter

  • Wagner Péter

Wagner Péter cikkei

Választás hiányában

  • Wagner Péter

Az Egyesült Államok gyorsan felejti az utóbbi harminc év legnagyobb külpolitikai kudarcát. Egy évvel az afganisztáni kivonulás után már csak egy-egy dróntámadás emlékeztet arra, hogy egykor ők uralták az országot. A Talibán eközben a nemzetközi elszigeteltséggel küszködve felkelő szervezetből kormányzó erővé próbál válni. Afgán viszonyok közt nem is eredménytelenül.

Bekerítették egymást

  • Wagner Péter
Míg a világ az olimpián vigad, a Közel-Kelet egykor egyik legcsodálatosabb városa végóráit éli. Aleppo keleti felében – amit jobbára iszlamista milíciák próbálnak megvédeni a Moszkva és Teherán támogatta kormányerők ostroma ellenében – negyedmillió civil maradt a legelemibb életfeltételek nélkül. Negyven fokban, víz és áram nélkül.

„Erős a belső rivalizálás”

  • Wagner Péter
A kurdok az Iszlám Állam legerősebb katonai ellenfelei a terepen, miközben önálló államiságukat senki nem akarja a térségben. Az sem igaz, hogy a kurdok egyetlen, közös identitású, közös célokért küzdő tömböt alkotnak, hisz az Irakban, Szíriában és Törökországban működő kurd pártok között súlyos ellentétek feszülnek.

Moszkva, a vén csatahajó

  • Wagner Péter
Bár az örök orosz–amerikai fegyverkezési verseny mindenkori állása kellő biztonsággal sosem állapítható meg, a Közel-Keleten, közelebbről a szíriai polgárháborúban momentán az orosz hadsereg látszik jobban szerepelni. Főként azért, mert nincsenek egyedül.

Az ismerős légió

  • Wagner Péter
A nyugati értékelések szerint Putyin, a nagy stratéga ismét bemattolta Washingtont: Ukrajna után most a Közel-Keleten állította meg a nyugati nyomulást, s Moszkvát ismét egyenlő tárgyalópartnerré tette a világban. Pedig Putyin nem tett mást, csak megmentette az összeomlás szélén táncoló Aszad-rezsimet.

Elsőrendű érdek

  • Wagner Péter
A múlt szombat délután Erbilben hatalmas detonáció tépte szét az Ainkawa Road nyugalmát. A kurdisztáni régió fővárosának ebben a negyedében jobbára keresztények laknak; főutcája a nyugatiak kedvelt találkozóhelye, s itt működik az amerikai főkonzulátus is – az lehetett a támadó célpontja.

A legfontosabb a világháború óta

  • Wagner Péter
Interjúalanyunk annak a vizsgálóbizottságnak a tagja, amelyet Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök hívott életre a 77 halálos áldozatot követelő, tavaly júliusi oslói és Utsøya-szigeti merényletek feldolgozására. Az azóta egyszer már paranoid skizofrénnek nyilvánított elkövető, Andreas Breivik pere április 16-án kezdődik - a bizottság dolga nem az, hogy a büntetőjogi felelősség ügyében foglaljon állást, hanem hogy megértse és elmagyarázza a norvég társadalomnak a mészárlás okait és következményeit.

Uszáma bin Ládin élete - Lőj a Sarkcsillagra!

  • Wagner Péter
Pakisztáni idő szerint hétfőn reggel Abbottabad városában amerikai katonák megölték Uszáma bin Ládint. A szaúdi férfi halálával lezárult a dzsihádisták globalizált háborújának első korszaka, mégis minden folytatódik tovább.

Új amerikai-orosz barátkozás - Fordul a világ

  • Wagner Péter
A két hete megtartott lisszaboni NATO-csúcs a javuló amerikai-orosz kapcsolatok újabb állomása volt. A találkozó fő témái a NATO jövőjéről szóltak, ám szinte minden kérdésben felmerült Oroszország neve is. Az eseményen jelen volt Medvegyev orosz államfő. A kétoldalú kapcsolatok még sosem voltak ilyen kiegyensúlyozottak. Történelmi fordulat, vagy az érdekek szerencsés egybeesése?

Irak választás után - Változik, alakul

  • Wagner Péter
Bár a március 7-én tartott parlamenti választásról tudósító világsajtó elsősorban az erőszak képeit mutatta, romba dőlt házakat Bagdadban, temetési menetet Nedzsefben, szigorúan figyelő iraki harckocsizókat, e megközelítés csalóka. A félszáz áldozat érdemben már nem hátráltathatja Irak konszolidációját.

Afganisztán záróra előtt - Az elfelejtett háború

  • Wagner Péter
Miközben a világ vezető politikusai mind többet gondolkodnak azon, hogy mihez kéne Afganisztánnal kezdeni, és mihez saját szerepükkel Afganisztánban, itthon a magyar misszióval alig is törődik valaki. Pedig pár száz honfitársunk is a terepen sürgölődik - céljuk a nép sorsának jobbítása, s küldetésük nem veszélytelen.

Kövess minket: