ZSINÓRPADLÁS - rés a présen

„A báb nem fintorog”

Varsányi Péter rendező

  • rés a présen
  • 2017. október 21.

Színház

rés a présen: Mire jó a bábrendező szakirány?

Varsányi Péter: Amikor jelentkeztem a Színművészetire, semmit sem tudtam a bábszínházról. A felvételit viszont már teljes eksztázisban éltem meg. Az egyetemen töltött öt év alatt prózai és operarendezést ugyanúgy tanultunk, mint, mondjuk, filmkészítést vagy világítástervezést – leginkább mégis annak ajánlom a szakot, aki a jövőbe nézve látja magát báb­előadások rendezőjeként.

rap: Milyen munkáidat ismerheti már a közönség, és mit láthat repertoáron?

VP: Korábban rendeztem többek közt az Operában Az úrhatnám szolgálót, a Budaörsi Latinovits Színházban Mosonyi Aliztól Az öreg kisasszony autósmeséit Takács Katival a főszerepben vagy Borbáth Péter Sündör és Niru című könyvéből bábelőadást. Az utóbbi két produkciót itt-ott el lehet csípni. Október 21-én pedig a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóival mutatjuk be A falak titkos életét Bruno Schulz művei nyomán, Ewa Maria Wolska társrendezésében a Jurányi Házban.

rap: A megtorlás napja című előadást pedig szeptember 28-án mutatjátok be a Jurányiban. Mit kell tudnunk erről a darabról?

VP: Az előadás Elliot Rodger, a 2014-es Santa Barbara-i tömeggyilkosság elkövetőjének életét dolgozza fel. A tragédia előtt ez a 22 éves fiú elküldött a hozzátartozóinak egy önéletrajzot, amelyben leírta, hogyan vált gazdag, hollywoodi filmes családba született gyerekből azzá, amivé. Megrázó olvasmány, de a mi célunk nem a sokkolás, hanem az, hogy a nézőkkel közösen beszéljünk a társadalmunkra nehezülő feszültségekről.

rap: Milyen a próbaidőszak?

VP: Új módszert próbáltam ki: az első szakaszban folyamatosan improvizáltunk, majd az improvizá­ciók alapján írtam a szövegkönyvet. Így tulajdonképpen a színészekkel – Kurta Niké, Csémy Balázs, Kovács Domokos – és Hajós Zsuzsa konzulensemmel közösen jegyezzük az előadást. Iszonyú szerencsés vagyok, hogy ilyen tehetséges, okos és nyitott embe­rekkel akadtam össze. És ez nem a kötelező dicséret.

rap: Mi van még a bábrendezésen túl?

VP: Most csöppentem bele a szabadúszó rendezők tócsájába. Amíg van mit mondanom, és ezt rajtam kívül más is így látja, szeretnék benne maradni. De más vizek is érdekelnek – a lengyelországi Erasmus-tanulmányaim alatt rendeztem egy kis stop motion filmet, amelyet a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon is láthattak a nézők – szeretném ezt a műfajt is folytatni. Aztán vannak még írói terveim. A párom egyébként szintén bábrendező, úgyhogy a kérdésedre válaszolva: a bábrendezésen túl egy bábrendező van.

rap: Szerinted mindent el lehet játszani bábokkal?

VP: Mindenesetre Misi Mókustól a holokausztig elég széles a skála. Olyan szerintem nincs, hogy egy témát ne lehetne bábokkal feldolgozni. Csak épp nem érdemes ugyanazt elvárni egy bábtól, mint egy színésztől. A báb nem fintorog egy rossz instrukció hallatán, míg a színész feje nem esik le próba közben.

Figyelmébe ajánljuk