Interjú

„A színházcsinálás iszonyatos iszapbirkózás”

Oliver Reese rendező, a Berliner Ensemble igazgatója

Színház

A saját rendezésében one man show-vá sűrített A bádogdobbal és Michael Thalheimer nagy visszhangot kiváltó A kaukázusi krétakörének rendezésével szerepel a Berliner Ensemble a MITEM-en.

Magyar Narancs: Milyen jelentőséget tulajdonít a nemzetközi színházi seregszemléknek?

Oliver Reese: A művészek és a közönség találkozása, a személyes kapcsolatteremtés szempontjából van értelme az ilyen rendezvényeknek.

MN: Felerősödött a színház szerepe az európai politikai klímában?

OR: A színház tágabb értelemben véve reflektálás korunk nagy változásaira. Európában, a különféle kultúrák olvasztótengelyében manapság különös jelentőséggel bír, hogy milyen kérdéseket fogalmazunk meg, és milyen válaszokat keresünk az együtt­élésre. A szabadon gondolkodó kultúrembereket félelemmel tölti el a szélsőjobboldali pártok előretörése, a minden értelemben vett bizonytalanság, a csalódottság, a félelem. Számos aggodalomra ad okot a minket körülvevő világ, és ebben az elveszettségben még nagyobb felelősség hárul a kultúra, a művészet képviselőire.

MN: Mi a Berliner Ensemble célja?

OR: Hogy vitákat indító, kortárs témákat feldolgozó, a múltat a jelen szemszögéből vizsgáló előadásokkal képviselje magát a világban.

MN: Michael Thalheimer A kaukázusi krétakörrel felrúgta a Brecht-játszás hagyományait. Mitől számít mégis emblematikus előadásnak a megújult Berliner Ensemble repertoárján?

OR: Thalheimer új látásmóddal közelítette meg a darabot, mely darab mellesleg a Brecht művészeti vezetésével fémjelzett Berliner Ensemble első bemutatója volt 1954-ben. Az ő rendezése szembemegy a didaktikus, teoretikus brechti hagyományokkal. A hatalom, az áldozathozatal, a menekülés örök témáját az érzelmek felől közelíti meg. Lars von Trier Hullámtörés című filmjének hangvételével mutat rokon vonásokat Gruse, a szolgálólány önfeláldozásának története. Thalheimer egészen különleges zenei effekteket és extrém testbeszédet alkalmaz ennek a modellszerű mesének az emocionális, szeretet­alapú megjelenítéséhez.

MN: Mi indokolta, hogy mono­drámává dolgozza át A bádogdob című gigantikus Günter Grass-regényt?

OR: Elég nagy lecke számunkra a 20. század német történelmének a feldolgozása. Günter Grass remekműve valójában egy hosszú monológ, amiből a szerzővel egyet­értésben az 1945-ig tartó korszakot metszettem ki a színpadi feldolgozásban. Grass röviddel a halála előtt nagy lelkesedéssel olvasta és hagyta jóvá az általam írt változatot. Oskar Matzerath, az örök gyerek groteszk története mögött felsejlik a nemzetiszocializmus, a háború pusztítását kívülállóként szemlélő ember tragédiája. A testben gyereknek maradt Oskar alakjában égető párhuzamot éreztem korunkkal, azzal a tévhittel, hogy hiába akarjuk kivonni magunkat a történelem, a politika sodrásából, nem mentesülünk a döntéseink következményei alól.

MN: Kortárs témák és alkotók megújult szellemi műhelyeként hirdette meg programját a Berliner Ensemble élén. Elődje, Claus Peymann a konzervatív értékrendet képviselte.

OR: Peymann az elmúlt tizennyolc évben teljesen ellene ment a Berliner Ensemble célkitűzéseinek. A BE az 1950-es évek közepétől Brecht művészeti irányítása, majd felesége, Helene Weigel vezetése alatt az a színház volt, amelyik a legmarkánsabban foglalkozott politikai szövegekkel, kortárs szerzői profillal rendelkezett. A ház történelmi gyökerei a Koldusopera 1928-as ősbemutatójáig nyúlnak vissza, de éppúgy említhetném Hauptmann Patkányok című művének első színpadra állítását. A 90-es években Heiner Müller vitte tovább a politikus színház hagyományát. Olyan szerzőket vonzott a színházhoz, mint Thomas Bernhardt, Botho Strauss, Franz Xaver Kroetz. Claus Peymann intendatúrája idején Brecht háza a német kortárs szerzőket háttérbe szorította, sztárrendezőket, népszerű előadásokat hívott meg, lényegében a saját megalomán elképzeléseit erőltette a Berliner Ensemble társulatára.

MN: Az ön színrelépésével újra a kortárs német szerzőké a főszerep?

OR: Michael Thalheimer és Frank Castorf személyében megújítottam a színház művészeti vezetését. Nemzedékük legjelentősebb színházi alkotóiról van szó, akiknek a jelenléte garanciát jelent arra nézve, hogy a Berliner Ensemble keretében elindított alkotói programra sikerül megnyerni fiatal szerzőket. Szomorú jelenségnek tartom, hogy a fiatal drámaírók az utóbbi években eltávolodtak a színháztól. Az esetek többségében azt látom, nem motiváltak abban, hogy darabokat írjanak. A legtöbb társulat szeret biztosra menni, már befutott szerzők darabjait játssza. Éppen ezért egy olyan hosszú távú projektet indítottunk el, amellyel igyekszünk érdekeltté tenni a fiatalokat abban, hogy a színészekkel, a társulat alkotóival folytatott beszélgetések, ötletelések mentén szülessenek új művek. Visszahozni a szerzőket a színházba, ezt tekintem az egyik legfontosabb feladatomnak.

MN: Támadások kereszttüzében kezdte meg a működését. Sokan azért bírálták, hogy a berlini kulturális vezetés embereként került pozícióba.

OR: Nem én kerestem a pozí­ciót, az talált meg engem. Hosszas tépelődés után hagytam ott a Schauspiel Frankfurtot, amikor Berlin polgármestere, Klaus Wowereit megkeresett azzal, hogy vegyem át a Berliner Ensemble vezetését. Óriási vitákat gerjesztett szakmai és kultúrpolitikai körökben, hogy milyen jövőt szánnak a repertoárszínházaknak. A Volks­bühne éléről huszonöt év után eltávolították Frank Castorfot, a döntést nem kommunikálták a társulat tagjaival. Amikor színre léptem a BE újonnan kinevezett intendánsaként, Peymann részéről fenyegető nyilatkozatok láttak napvilágot. Nyolcvanévesen is folytatni akarta a színház vezetését, és kijelentette, hogy senki nem léphet az örökébe. Amikor meghirdettem a programomat, szerencsére a sajtó és a közönség bizalmát élveztem. Huszonnyolc új tagot, jelentős művészeket szerződtettem, csupán két színészt tartottam meg a régi társulatból. A fontos előadások közül repertoáron hagytam Robert Wilson 2007-es Koldusopera-rendezését, Heiner Müller 1995-ös Arturo Ui-rendezését és Peymann Homburg hercege-rendezését. Az első évadot tizenhét bemutatóval indítottuk, köztük tizenkét élő szerzővel. Nincsenek illúzióim. Tapasztalatból tudom, hogy a színházcsinálás iszonyatos iszapbirkózás, kiváltképpen egy olyan városban, mint Berlin, ahol hatalmas a kulturális kínálat. Hiszem, hogy a folyamatos harcban a közönség megnyeréséért kortárs témák korszerű megszólaltatásával lehet érvényesen fennmaradni.

névjegy

Oliver Reese a Berliner Ensemble igazgatója az idei évadtól. Korábban a berlini Maxim Gorki Theater vezető dramaturgja volt, a Deutsches Theater, majd nyolc éven át a Schauspiel Frankfurt intendánsa. Kortárs szemléletet honosít meg a BE élén, Claus Peymann konzervatív egyed­uralma után teljesen új repertoárral és színészekkel.

Figyelmébe ajánljuk