„Akkor kicsit megsértődtem, hogy rólam szól a darab, de Ascher a címszereplő”

Színház

Máté Gábor nőügyeiről készít darabot Pintér Béla a Katonában. Volt-e erdélyi nője Máténak, és hogy jön ide a Heti Válasz?

A Narancs legfrissebb számában interjút olvashatnak a Katona József Színház igazgatójával, Máté Gáborral, akit Fekete Ernő fog alakítani az Ascher Tamás Háromszéken című darabban.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Magyar Narancs: A nőügyeiről készülő Pintér-darab tulajdonképpen a Heti Válasz felszólítására született. Miután bemutatták A bajnokot, a lap újságírója a következő címmel közölte ellenérzéseit a produkcióval kapcsolatban: „Pintér Béla mikor ír drámát egy színházigazgató szaftos magánéletéből?” Hát, most lesz dráma a színházigazgató szaftos magánéletéről.

Máté Gábor: A cikket, finoman fogalmazva, talán ötletadóként tudnám megjelölni.

MN: A cikk megjelenése után ki keresett meg kit az ötlettel? Ön Pintér Bélát, vagy Pintér önt?

MG: Azt nagyon hamar elhatároztuk, hogy legyen folytatása Béla és a Katona együttműködésének. Látszott Bélán is, hogy szeretne máskor is itt dolgozni, és a színészek is szerették volna. Ennek hangot is adtak a háta mögött éppúgy, mint előtte. Velem együtt Bélát is kiparodizálta a társulat az év eleji esten, egy duettet adtak elő Béla és én köztem, de Pálmai Annának már A bajnok próbaidőszaka alatt volt egy remek Pintér-paródiája. A lényeg, hogy elég hamar leszögeztük, hogy Béla még fog itt dolgozni. Úgy emlékszem, felhívott az irodámban, beszélgettünk, és már jött is az ötlet, hogy ez legyen a következő közös munka. A társulatból már jó néhányan tudták, hogy Ascher Tamás Háromszéken lesz a címe, amikor az én fülembe is eljutott. Akkor kicsit megsértődtem, kicsit fájt, hogy rólam szól a darab, de Ascher a címszereplő. Persze ezt most viccesen mondom. Majd meglátjuk, mi lesz, még nincs kész.

Köves Gábor interjúja a legfrissebb Narancsban olvasható!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.